A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-05-23 / 21. szám
Családi Ä-körben Múlt héten Pogrányban néhány percre benéztük Plndesékhez. Pográny nem nagy kézség, túlnyomúrészt magyarok lakjék. Plndesék udvarán az apró, nem egészen kétéves fiú unoka téblábol, mamája Pludesék menye éppen Itt volt Ipolyságról, hogy kicsit segítsen anyúsának. Az ldfisebb fiú most tesz eleget a kételezé katonai szolgálatnak, a fiatalabb a nyltrai középiskolát látogatja. Ebben az évben érettségizik. A kis unokáról a nagyszülők gondoskodnak. Ha Plndesékkel szót vált az ember, egyet azonnal megállapíthat: Elégedett család, örömük telik az életben, a munkában és egymásban. Nem gyötri őket a jövőért való aggodalom, tudják, hogy nem fenyeget a munkanélküllség s fejük felett1 nem függ Damoklész kardjaként a nyomor. Azok az évek, mikor a magyar nemzetiségű polgároknak még oknk volt a félelemre, elmúltak. Ma teljes egyenjogúságot élveznek. Egy pohár borocska mellett együtt üldögélve, kölcsönös rokonszenv tölt el bennünket, és a felebaráti szeretet őszinte érzése, a nyiltszivüség és vendégszeretet megteremti az otthon légkörét. Az otthonét. Mert nálunk minden becsületes épltőszándékú ember, valóban otthon érezheti magát — mindenütt. Es ez nagy sző. Hisszük, hogy a jövőben sem lesz másként. Továbbra is együtt' építjük otthonunkat, hazánkat, hogy szebb legyen, minél jobb sorunk legyen benne, örülhessünk az életnek, s gyermekeinket, unokáinkat soha többé ne fenyegesse a háború réme. A dolgozó emberek megértik egymást. Kemény kézszorftásunk megerősít hitünkben, hogy mindnyájan a béketábor nagy családjának egyforma jogú gyermekei vagyunk. Ezt a tényt éppen most felszabadulásunk 20. évfordulóján kell fokozatosan tudatosítanunk. Szabadságunk nem mosolyból született, hanem fájdalomból, vérből és áldozatokból. Nem véletlen, hogy mindez most, miközben ennél a magyar családnál vendégeskedünk jut Ismételten eszünkbe. Itt, ahol megértésben élnek együtt magyarok és szlovákok, a földmfivesszüvetkezet dolgozói, munkások és értelmiségiek. Egyedül rajtunk múlik, hogy így éljünk tovább is, nemcsak itt hanem az egész világon ... Győznie kell az emberek között a szeretetnek „S nem lesznek többé elnyomottak, összetörtek“ — ahogy Hvfezdoslav a nagy szlovák költő Irta. Ne is legyen több „elnyomott és összetört“ sehol a világon. Ezt csak úgy valúslthatjuk meg, ha feladatainkkal, melyeket a napok hoznak magukkal jobban törődünk s céltudatosabban oldjuk meg. Így kell ennek lennie Minden becsületes családi otthonban kell hogy jél érezzük magunkat, hogy a nyugalom és boldogság légköre vegyen körül. Ezt juttatta eszembe nekem, szlováknak, ez a magyar család. , Doc. Stefan kristof A láthatatlan Birodalom Simmons metodista tlszteletes, az isteni tanok ténfergő prédikátora, egy idő őta tépelődve lógatta a lábát falusi háza tornácán. Azon törte a fejét, mit kellene tenni, hogy egy olyan gyülekezetre találjon, melv kötélnek áll és illendő ellenszolgáltatás fejében megnyitja lelkét az általa kinyilvánított szent igéknek. Egy tiszteletes jelet lát 1915-ben, egy kora őszi napon aztán az ásitozó biblia tudornak tágra nyílt a szeme: a mennybolton (vagy annál kicsit alább) lebegő gomolyfelleg két párhuzamos felhőcsíkra hasadt, majd azok megint kisebbekre, melyek szép sorban és rendben felvonulásba kezdtek. Simons tiszteletes annak rendje és módja szerint térdre esett és hálaimát mormolt az úrnak, amiért várakozása nem volt hiábavaló és csodának lett részese. Amint, ahogy az már szokás, ezen a tájon, hamarosan megfogható és forgatható pénzegységekre igyekezett váltani. A Hálaadás napján — amely minden esztendőben november utolsó csütörtökjére esik, ezt a dátumot már pontosan Ismerjük — 16 követőjét vezette fel az Atlanta város közelében fekvő Kő-hegyre, s ott nem közönséges körülmények között mondta el Hegyi Beszédét. „Az éjféli órán — szól a drámai hangú feljegyzés —, mialatt a férfiak vitézül állták a vad téli szelek fel-felcsapó rohamait és moccanás nélkül tűrték a mélyen fagypont alatti temperatúrát (egyebek közt ez sem igaz — írja Coughlan —, mert plusz 6 fok volt) és egy lángoló kereszt szent fényében fürödtek, akkor kelt életre félévszázados álmából a Ku-Klux-Klan lovagjainak Láthatatlan Birodalma“. A rögtönzött oltáron amerikai zászló díszelgett egy biblia és egy hüvelyéből kivont kard társaságában. Ezek együttes bűverejével a tiszteletes a Birodalom Főmágusává avatta — önmagát. A Ku-Klux-Klan megkezdte második életét. Mert amit a cseles tiszteletes ott a hegyen újraszült, az nem volt más, mint a Dél sötéten-zavaros hagyományainak a felélesztése. Az 1861-ben befejeződött polgárháború után alakította ezt a titkos társaságot a vereséget szenvedett déli államok néhány négergyűlölő és zsoldját vesztett tisztje. Kieszelől a nagyobb rejtelmesség kedvéért a Kyklos (kör) görög szót torzították el, s a jól hangzó elnevezéshez fantasztikus szertartásokat és öltözékeket agyaltak ki. Ezek a polgárháborúban leszerepelt vitézek kezdetben lepedőkből, párnacihákból készítettek kapucnikat és klepetusokat és éjjelenként hasonló gúnyával elcsúfított lovaikon vadul száguldoztak a négerlakta falvakban, városokban. A babonás négerek hitelt adtak a híresztelésnek, hogy a déli seregek halott katonáinak bosszúálló árnyal kóborolnak köztük. Nagy volt a vétkük valóban: vakmerőén elfogadták felszabadulásukat a rabszolgasors alól, amit az északi államok győzelme hozott meg számukra. A politikai terror lovasai A Ku-Klux-Klan éjszakai rémlovaglásaiből a déli politika szolgálatában féktelen brutalitás nőtt ki, gyújtogatások, lincselések, csonkítások, felnégyelések. A washingtoni kormány 1871-ben elrendelte a Ku-Klux-Klan szervezetek feloszlatását, ez azonban akkor már nem volt egyéb, mint hatásvadászás. A Ku-Klux-Klan funkciója feleslegessé vált, a rekonstrukció a déliek ellenállásán meghiúsult, a régi déli politikusok kerültek újra a nyeregbe. A „megszálló“ szövetségi csapatok elhagyták a déli államokat, újra életbe léptek a négereket sújtó rendszabályok csak az elnevezés változott: rabszolgaság helyett szegregációnak, faji megkü lönítésnek nevezték a négerek helyzetét. A Ku-Klux-Klan háttérbe vonulhatott, fel adatait átvették a helyi hatóságok. A Klan mentalitása egyáltalán nem halt ki. Könyvek garmadája Is gondoskodott a tradíciók ébrentartásáról. Míg aztán eljötl a Klan reneszánsza, nagyarányú politikai térfoglalása. A gyilkolás mítoszta A Ku-Klux-Klan a felületes szemlélőnek bizarr hókuszpókuszok zagyva tömkelegét vonultatta fel: zöld, bíbor, arany díszcsuklyák és leplek ékesítik a lovagokat, de a legemelkedettebb rítusok díszjelmeze a fekete csuklya és a fekete kötény — a hóhérok jelvényei. A tisztségek neve elképesztően groteszk, mágus és főmágus, helyi sárkány és birodalmi sárkány, magasztos kyklopsz és titán. Csupa értelmetlen titulus (melyek az angol nyelvben egytől-egyig a KL-betűkkel kezdődnek például: Kleagle, Klectoken, Klarogo, Kludd stb.) csakhogy ez a bárgyúnak tűnő misztérium valóságot fed: a gyilkolás mítoszát. A hetekre, hónapokra új megjelöléseket eszeltek ki. 1923. július 4. az amerikai nem-Selma, I960, március. A Ku-Klux-Klan tagjai sisakban lóháton, korbáccsal |éa lasszóval csatlakoztak az állami milíciához, hogy szétzúzzák a tüntetéseket. A rendőri brutalitások felháborították Amerikát. Kilenc fekete behatolt a
