A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-05-09 / 19. szám
A* új intarnAtu* A termelés növekedése a fizetéseken Is meglátszik, az átlagkereset 1213 korona. Állandóan folyik az üzemen belüli verseny, ■amelyet minden csütörtökön kiértékelnek. A gyárat már több ízben kitüntették a kormány és a KSZT vörös zászlajával. Az elért kiváló munkaeredmények alapján a Május 1 gyárat élenjáró Ipari üzemeink közé sorolják. De ezeken kívül Llptónak még enyv-, kémiai-, bútorgyára is van, brindza-készítő és még sok más üzeme. Mikulást mint turlstaközpontot Is Ismerik. Hegyek koszorúja övezi, déli kapuja az Alacsony-Tátrára, az északi a liptói hegyekre nyílik. A déli kaput a demánovai völgy alkotja, ahol aszfaltút fut a híres barlangig. A hatalmas mészőteraszok varázslatosan széppé teszik a völgyet, szédítő magasságban boróka és lücfenyök nőnek. Természeti szépségekben dúsgazdag táj ez. A Demánovka patak zúgása elvegyül a fenyvesek zúgásával s tökéletes szimfóniát alkot. A völgyben van a Szlovák Képzőművészeti Szövetség központja, amelynek keresve sem találhattak volna jobb helyet. A demánovai cseppkőbarlang csodálatos szépségeit fölösleges lenne ecsetelni, hiszen leírását sok helyen megtaláljuk, de Igazi képet csak az alkothat magának a természet évezredek alatt kialakított ragyogó csodájáról, aki ott járt és látta. Utolsó állomásom Martin volt. Azt hiszem, nem kell bemutatnom az olvasóknak ezt a várost, hiszen mint a szlovák kultúrtörténet bölcsőjét és a Slovenská Matlca székhelyét mindenki jól Ismeri. A városban tett hosszú séta után jól esik egy csésze forró tea. A szerző Ilaeovsk# alezredes 2uffa As Bella elvtársak társas ágában Teázás közben jut Idő az emlékezésre, mert a nyugalom és a csend a legalkalmasabb, hogy a húsz év előtti fegyverropogástól hangos eseményeket idézzük. — Martin felszabadítására jól emlékszem — mondja Mária MISkovcová. Két heti kitelepítés után tértem ide vissza, november ben. Kuzmányl utcai házunkban húzódtam meg fivéreimmel együtt, akik sosem aludtak otthon, mert főitek, hogy elhurcolják őket. Egyedül maradtam, szüleim nem voltak, fiacskám apai nagyszülelmnél tartózkodott, én meg éppen azokban a napokban vártam nehéz óráimat. Már november 20-án reggel rosszul éreztem magam. Este legidősebb bátyám elment a szülésznőért. Állandó fájdalmaim közepette Is arra kellett gondolnom, hogy útközben valahol még elfogják, mert este kilenc után kijárási tilalom volt. Megszegését statárium torolta meg. A szoba hideg, az ablakokból hiányzott az üveg, amit deszkák pótoltak. A sarokban egy lavór víz állott, az asztalon ptróleumlámpa pislákolt. Erőtlenül feküdtem az ágyon, szemeim állandóan az ajtón függtek. Este féltíz körül megszületett kisgyermekem. Még mindig egyedül voltam és a kicsi hangosan sírt. Lassan aztán elcsendesedett. Megrettentem, minden erőmet megfeszítve eltéptem a köldökzsinórját, különben megfulladt volna. Mire bátyám a szülésznővel megérkezet, a kis Joiko már háromnegyed órája a világon volt. Csak mikor végre magam mellett éreztem gyermekem apró, meleg testecskéjét, ébredtem tudatára, hogy fiam született. Akkor aztán elsírtam magam. Nem Is tudom miért, talán az örömtől. Joiko már hat hónapos volt, mikor a férjem először látta. Születése után állandóan vele voltam, csak a legelkerülhetetlenebb esetekben mozdultam ki a házból. Kinn szüntelenül lövöldöztek. Április 10-ről 11-re virradó éjjel fivéreim, mint rendesen, nem aludtak odahaza. Mikor hajnali fél öt körül világosodni kezdtek, kinéztem az ablakon, és az utcán egy Idősebb, szakállas géppisztollyal felfegyverzett katonai járőrt láttam. Nagyon megijedtem, a legtávolabbi sarokba húzódtam, hogy ne vegyen észre. Joikó csöndben volt. A házat nem mertem reggel nyolc óránál korábban elhagyni. Akkor a kaszárnya Irányába menetelő katonák dalát hallottam meg. Csehül énekeltek. Észre sem vettem, hogy joikó felsír, rohantam, hogy meggyőződjek róla, nem csalt-e meg a fülem. Az utcán csehszlovák katonaság menetelt. Nem Is tudom, hogy jutottam haza. Joikót a karjaimba emeltem és örömteljes szóáradattal borítottam el: Csöndesed), kisfiam, hallod? Szabadok vagyunk. A szovjet, román és az első csehszlovák hadsereg hozta meg Martinnak az oly rég várt szabadságot. Most MISkovec joikó Is egyenruhát visel, hogy megvédje a húsz szabad tavasz vívmányait. Ismét a gyorsban ülök, mint pár nappal ezelőtt. A Magas-Tátra, a liptói hegyek, a Kriváft behavazott csúcsai messze mögöttem maradtak. A szívemben azonban sok-sok emléket hozok magammal Líptóból és Túróc festői tájairól, a Tátra-alja dolgos szlovák népéről. Bratislavához közeledünk, és a vonat kerekeinek ritmusa Andraáovan dalát pattogja a fülembe: Hol szivárvány ível s havas hegyek állnak, Forró hű szerelmet, forró hű szerelmet vallók szóp hazámnak! MAGDA HANULIKflVÁ Martin aiemefénye a Matlca Slovenská
