A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1965-05-09 / 19. szám

hajdú szeme a városon is, - de a szeráj mozgásán is. Debreceniek indulnak haza, lovakat hoztak, s bőr és posztönemű és fűszerféléket visznek, de ez nem olyan egyszerű dolog. Mert hiába van nekik teljesen biztonságos útlevelük, itt, a fővárosban saját házuk, de a Balkán hegyei tele vannak rablókkal. Fegyveres kísérő kell jövet is, menet is. Már napokkal ezelőtt megalkudtak a Kereskedők Háza kaffanájában. Cseppentőnek meg Szappanosnak egy-egy ló kell, amit majd Debrecenben kapnak meg. Tüdő Mihálynak meg Madzag Jóskának pedig pénz. Mert nekik már van lovuk.

A szeráj hodályában rézcsengő szól, szól, karaván indul megint, nyilván. Cseppentő már annyira mérges és szégyellj is magát, hogy most már nem néz a városra. Hanem csak arra, hazafelé. rA gyújtogatásnak itt más törvényei lennének, mint odhaza.

— Te. Én azt hiszem, hogy... már ég is ... — hüledezik Szappanos.

Cseppentő megfordul hirtelen, s mintha a város egy darabon egyetlen egy nagy kémény volna, s vastag füstfelleget lenget, lobogtat felette jő darabon a szél.

.Van hűség és megváltás a világon, és a szenvedőnek vigasztalása, tűz.

— Nézzétek, hogy ég =s uj-Juju! == kurjongat Szappanos és pittyeget Is hozzá.

Pillanat alatt teljesen felbolydult a szeráj és környéke, lóra, lóra, karavánra összeállani! Szamarak húzzák a kötőféket, nem akarnak indulni a szenrrk se. Delizsánc kotyog elő a szeráj mögül, egyszercsak magyarul is hangzik a kiáltás:

Cseppentő Szappanos! Madzag! Tüdő — azonnal ide hozzám!

Lent, a Hét-torony várában egyszerre felcsendül a csincser száz és száz lánca és cseng, bong, mint halálra zuhanó lelkes sikoltása. A füst mintha pillanatig viaskodna a vékony, páraszerű köddel, de aztán egy-két pillanat, de mintha a köd is füstté válna és gomolyog, háborog, fodrozódik a város felett. És mintha lent, a levegő merevül puskapor volna, egyszerre az égre lobban a város tengerközeli pontján a láng.

— Égjetek, a fene rágjon meg benneteket :.. — mordul Cseppentő és most Is csak ügy, oldalvást sandít arrefelé.

— Na hála legyen annak a nagyonjó Is- Kosik jözse{ ra:zi tenne ... — hadarja Szappanos, és néz arra, rebbenés nélkül, merőn.

— Hát akkor... jő lesz innen minél előbb odébbállni. Gyerünk, abrakoljunk, aztán határozzunk, mert azonnal indul a karaván.

— Igen. Megyünk... — s mennek.

Nagy a nyüzsgés-mozgás. Lovak horkantanak, topognak, emberek jönnek-mennek, sietnek, jó lesz minél hamarább kívül lenni a városon! De valamit még mindig igazgatnak, a szekereket kerülgetik, tapogatják rajta a holmikat, a pipásasszony írja be a neveket, hogy ki micsodás, kereskedő, vagv csak kísérő, amikor is a Szappanos lova nagyon horkant. S a fejét is lecsapja, úgy hagyja.

Te. Kehes az a ló — néz erre Cseppentő.

— Ez? Már hogy volna kehes? == riadozik Szappanos, de már borzolódik a haja, csaknem felemeli a sipkát.

Az bizony, kehes... s a saját lovának a kantárját az ott lévő szekér lőcsvégébe akasztja, s ide jön. Megveregeti a ló nyakát.

— Nem ette meg a jó nyavalya...

— De biza. Hogy is hívják? Tündér!

Hát mi a baj, Tündér?

Ä becézgetésre a ló megint felveti a

fejét, büszkén, rangosán, de azonnal kehint megint, és a feje visszabukik. Hogy szinte csüng.

Többen állnak már itten ekkor, s nézik a Tündért, aki csak áll, s két meleg, párás szeme merő szomorúság.

— Kehes lóval nem megyek haza világ csúfjára! — keseredik Szappanos, és fejét vakarja. — Az a tekergő zsivány örmény megállította benne a kehet, de ha megtalálom, agyon csapom, mint a rongyot...

Igen, az örmény. A lócsiszár. Aki az egyik világrészből érkező lovakat küldi a másik világrészbe, a lovak jönnek, aztán mennek, a tarsolyában pénz csörren. Nem maga, egyedül adja-veszi a lovakat, hanem egész siserehada van, azt se lehet tehát megtudni soha, hogy tulajdonképpen ki az, aki a lóban a kehet meg tudja ideig-óráig állítani?

így történt, hogy csak két hajdú ment haza. Cseppentő Ferenc meg Madzag Jóska. A Tüdő Miska lovának egyáltalán ninqs semmi baja, de azt mondja, hogy ő is ráér. Se kicsi otthon, se nagy. Az apja még megvan, az igaz, de... van annak magához való esze. Egyszóval:

— Én nem hagyom itt magára Szappanos bátyámat — mondja, s azon nyomban vezette vissza a lovát. S jászolhoz kötötte, s kezdte kizabolázni. S közben azon gondolkozott, hogy kellene kedvében járni a gazdasszonynak, hogy ne kerüljön sokba az ezutáni szállás?

A karaván indult, de kevés idő múlva másik érkezett Perzsiából. Mi több, ezekben idegen sincs, egy szálig színtiszta debreceniek.

II.

Ha egy gyermek születik, egy lélekkel immár több van a faluban. Ha egy ember meghal, akkor eggyel kevesebb van, de vannak, akik elköltöznek, vagy csak egyszerűen odébb állnak, aztán olyan ember is van aki váratlanul hazaérkezik valahonnan. Fogságból, vagy valamelyik végvár zsoldjából. Soha sincs tökéletes mozdulatlanság a faluban. Mindig hullámzik, mint az áradó, vagy apadó vizek a réteken. Mindig hiányzik valaki, mindig megérkezik váratlanul valaki. Soha nincsen csend, mozdulatlanság, még akkor sem, ha teljesen megállóit felette az idő, vagyis, a semmittevésbe dermedt á történelem. Mennyire zajlik tehát a világ akkor, ha történik is valami? Ha nem csak a kasza suhog, vagy kapa peng, vagy huppan (az a kérdés, mily a föld. Száraz, göröngyös, vagy puha, vagy csak porhanyós) s hogy a csend még békéltetőbb legyen, a kolomp szava széjjelárad a legelőkről.

Ha valaha volt a faluban felbolydult

világ, most aztán csakugyan van. Ami leginkább kitetszik abból, hogy délelőtt tíz óra tájban gyűlés van a helységháza udvarán.

Az, hogy délelőtt tíz óra tájban van á gyűlés, mégcsak megjárja. Hiszen megesik az máskor is, hogy nem hagyják déltájra, se pediglen délutánra. De, hogy hétköznapon van a gyűlés, ez már igen komoly dolog! Hiszen, ha a faluval akar valamit közölni az elöljáróság, vagyis a bíró, az rendszerint vasárnap déltájban történik meg, templom után.

Az elöljáróság a bíróval az élen legelsőnek jön ki, s megállnak a hídon, a bíró körül, a templommal szemben, s a népek gyülekeznek, sző nélkül csomóra. Amikor a pap is kilép az ajtón, a bíró megköszörüli a torkát, megesik, hogy hápog is egyet-kettőt és mondja amit akar. Vagy amit kell. De most, csütörtökön, tíz óra tájban... Eléggé bizalmatlanul néznek Képíró Ferencre, a bíróra. Meg a papra is. Meg az iskolamesterre is. De áll ott egy ember, közvetlenül a bíró mellett, arra nem néznének rá az egyvilágért. Mivel tudják, hogy az a bajomi defterdár.

(Folytatják)

13