A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-05-02 / 18. szám
Az NDK vegyiparában egyre fontosabb helyei foglal el a petrofcémia. A barátság kőolajve seték német ágán épült schwadti kombinát 1964-ben már 2 millió tonna szov|et kőolajat dolgozott fel zlsától és nehézgépiparától. A gépipari kapacitások 30 százaléka, a nyersvas előállítására szolgáló kapacitásoknak mindössze 8 százaléka és a kőszéntermelési kapacitásoknak csak 2 százaléka maradt itt. Sok iparágban is súlyos diszproporció keletkezett: noha a mai NDK területén maradt például a német gépkocsigyártás teljes egyharmada, de a szerződéses szállítóknak (gumiabroncs és motoralkatrész gyártó vállalatoknak) mindössze egyhetede. Ezen a korlátolt nyersanyag és íélkészárü bázison aránylag fejlet készárugyártó ipar nyugodott. A népgazdaság elsődleges feladata volt tehát 1945 után úrrá lenni a háborús károk fűlött és kiküszöbölni az ország kettészakításával a gazdaságban előállott aránytalanságokat. Az NDK ipari termelése már 1950-ben elérte az 1936-os év szintjét, jóllehet 1946-ban az előbbinek még csak 42 százalékát tette ki. Döntő jelentőségű volt, hogy a modern ipar szempontjából legnagyobb jelentőséggel bíró iparágak gyorsabban növekedtek, mint a többi termelési ágazat. Például 1961-ig az össztermelés három és félszeresére, a gépipari termelés négyszeresére, a vegyipari termelés öt és félszeresére és az elektrotechnikai ipar termelése nyolc és félszeresére emelkedett. Minden országnak megvannak a maga jellegzetes termékei, amelyek hírnévre tettek szert az egész világon. A Német Demokratikus Köztársaságban ilyenek például a jénai Carl Zeiss Művek optikai berendezései és finommechanikai műszerei, a meisseni porcelán vagy a különféle textiliák. A Német Demokratikus Köztársaságban . Az NDK városainak évről évre változik az ar culata. Tervszerűen épülnek az új lakóházak, üj lakótelepek, új üzemek. Berlinben a Strausberger Platz és az Alexanderplatz között 5000 komfortos lakás, sok üzlet, néhány hotel és étterem épül Rostock — az NDK legnagyobb keleti-tengeri kikötője elsősorban a vegyipar fejlődésének vannak meg a kedvező feltételei. A vegyipari termékek előállítása terén — egy főre számítva — az NDK az USA után a második helyen áll a világon. A vegyipar és az energiatermelés legfontosabb alapanyaga a barnaszén. A világ évi barnaszén termelésének több mint egyharmada 250 millió tonna esik az NDK-ra. A fekete arany“ a nitrogéntartalmú műtrágyák (Leuna-Werke, Merseburg), szintetikus kaucsuk (Chemische Werke Buna), film (Filmfabrik Wolfen), de a dederon és a perion elnevezésű műszálak gyártásának is alapanyaga. A legfontosabb termelő központok a cottbusi, a hallei, lipcsei és a magdeburgi kerületekben vannak. A cottbusi kerületben épül (1955 óta az NDK egyik legnagyobb ipari beruházása) a „Schwarze Pumpe“, amely főként energiát, brikettet és gázt termel. A szénlelőhelyekben gazdag alső-lausitzi alföldön, Lauchhammer mellett épült fel a világ első és egyetlen barnaszén-kokszoló üzeme, amely évente egymillió tonna kohászati kokszot állít elő barnaszénből. 7