A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-10 / 2. szám
Senki földje A jlátak mellett őrt Álló éger fák makacs élszántsággal keresték tarr bozontjuk képét a patakban. Az erdő roásdasZütö falevéléin, amelyek a földről tekintettek sóvárogva az elhagyott ág felé, harmatcseppek sütkéreztek a napon. Szokatlan csend volt köröskörül, amit nemcsak az embere^ hanem a vttlgy is érzett két égreslető dombháttal, kiéllé szikiéival mélabús fáival és riadt vadjaival. Szépnek látta most a völgyet Kovács Jferns is, Aki egy kiugró szikla közeléből szemlélte a tovasiető patakok, meg a köd ölelését mag érői lerázó távoli falutornyot. Kezét fázáson a »sebében (ártotta Szórakozottan kutatott elnyűtt ketonarnhéja zsebeiben, s közben beesett arcéban Ülő szűrés tekintetével kutatva uéetb a völgyet. Aztán gyorsan begombolta kabátját, mert most döbbeni rá, hogy nincs is cigarettáin, nem érdemes kutatni, mert tegnap szívta el ez utó lsét — egy tábori lapba csomagolt fanyar ízű dohányt. Minthe megfeledkezett volna a cigarettáról, az otthonra gondolt. Most mér értette, hogy miért tűnt olyan ismerősnek a völgy. Hiszen így fest a Tilalmas, gondolta, és gondolatéban egy más völgy körvonalai rajzolódtak ki, ahol valamikor két hűséges lovával, a Sárgával meg a Gyurival annyit fuvarozott. Egyszerre mély dörgéseket hallott, aztán mintha megvonaglott volna a nedves föld. Ogy érezte mintha megborzadt volna a táj, mint egy beteg, amely képtelen elviselni az éjabb operáció borzalmait. Hallotta a kilövéseket, majd a beállt csendet és a becsapódások tompa robaját. Számira mér megszokott volt ez a hang, nem is félt tőle még akkor sem, amikor a lövedékek a közelében szántották bősz elszántsággal a földet. Akaratlanul is leniét a patakot nézte. Nem hallott semmi neszt maga körül, egyedül érezte magát visszavonulástól elcsigázott század védelmi vonalában. Nem látta Vörös zászlóst sem, áld mindig figyelte, és már fejbelövéssel is fenyegette. Aztén el ült a félelme, amikor arra gondolt, hogy ő már ismeri ezt a völgyet, nem is lehat messze az otthontól. Tegnap említette az egyik szomszédja, hogy már a Felvidéken Járnak. Akkor lőtték fejbe azt a fiatal bakét, aki pár napja került a századhoz, de szökés közben elfogták. Most villant először agyába ez a gondolat: „Megszökni!“ Nagyot dobbant a szive, majd riadtan körülnézett, mert azt hitte, hogy hangosan mondta ki óhaját, pedig csak fáradt agyán futott keresztül villámként a gondolat. Amikor semmi gyanúsat nem látott maga körül, Ismét megnyugodott. Erezte, hogy ez a háború már akkor elveszett, amikor ő még nem is volt a fronton. Most mintha egyszerre összedőlt volna benne minden. Nem hitt a „csodafegyverben“, nem hitt a „végső győzelemben“. Mintha még a lázasan zakatoló szive Is ezt dobogta volna: „Megszökni! Megszökni!“ Déltájbam elfogyasztotta a csajkába kapott löttyöt, aztán nemsokára parancsot kaptak a tüzelésre, mert a szemben lévő erdő szélén mozgást észlelt az előretolt őrsük. Néhány töltényt ő is kilőtt, aztán megfigyelte a szomszédságban felállított nehézgéppuska veszett ropogását. Rövid tűzharc volt, amelyre választ is kaptok, és a visszavert hangok egy másbaka piszkod va hagyták el a csöndjében megzavart völgyet, Csend volt ismét. Kovács János még mindig a 1 övészárokban szőtte gondolatait, közben lesoványodott testét minél Jobban próbálta elrejteni nyirkos kabátjába. Nemrég Járt nála az összekötő a századparancsnok parancséval: Éjfélig a helyén marad, aztán pihenni megy. Jé jelnek vette azt és nyugalmat próbált magára erőszakolni. Tadta, hogy ez nehezen megy majd, hiszen sohasem bírta nyugodtan végrehajtani azokat a terveket, amelyek életében változásokat hoztak maguk után. Közben teljesen besötétedett. Gondosan körültekintett, aztán amikor látta, hogy senki sincs a közelében, nagynehazeo felállt, mert elernyedt láblzmai alig akarták parancsát teljesíteni. Óvatosan levetette az izzadságtól átfülledt kabátját, arra gondolva, hogy ezt nem Is viszi magával, mert csak akadályozná a futásban. Tekintetével még búcsút Intett ötlövetű német puskájának, aztán a legközelebbi fához lépett és lélegzetét magúba fojtva hallgatózni kezdett Nem hallott mást: csak szívének vad zakatolását. Amikor agy kicsit megnyugodott, akkor pillantotta meg a szürke sötétségben a fák törzsét, amelyek most őrökként álltak körülötte, eltökélt szándékkal, hogy nem engedik tovább. Füleit... Minden Irányba forgatta főjét, úgy heilgatözott. Először lassan ment: fától fáig mag-megállt és riadtan fülelt a csendbe. Még a lehullott levelek sem csaptak zajt léptei alatt, mert a tegnapi esőcseppek teljesen földhöz cövekalték őket. Mintha feloldódott volna az erdőben észlelt sötétség. Gyorsította lépteit, de valami megreccsent a léibe alatt és egész testével a földre zuhant. Egyttgyüen tekintett körül, szemébe riadt félelem szökött. Most csak arra gondolt, hogy elveszett, hogy sosem látja mag családját, mart holnap majd ott éli valamelyik fa mellett és eldördülnek az önkéntesekből verbuvált szakasz puskái. A fa mögül jól látta a völgyet. Hallotta a patak moraj ét ás látta az égerfák öszszeolvadt tömegét, amely a patak közeiét jelentette. Látta, hogy tőle balra, kissé távolabb valami mezei ét vezetett a patak felé. Gyorsan döntött. Egyenesen végigvág • völgyön, aztán a patakot átugorja és már a másik oldalon van. Onnan már nincs messze a szemben lévő erdő. Közben arra is gondolt, hogy jobb volna visszamenni. Hiszen ha elviszik Szibériába, mint ahogy azt emlegették, akkor sohasem látja meg édesanyját, meg fiatal feleségét. Gyorsan másra gondolt, amely azt mondta: RohaaJ! Fuss! Menekülj! Ott a patak, amelyen ha átvágsz, véget vatsz szén védésednek! Futni kezdett. Futott vagy három lépést, majd ismét megállt. Elszántan előre tekintett, nagyot lélegzett, aztán ismét futott. Minden lépés után úgy érezte, hogy megkönnyebbül, hogy leráz magéról minden félelmet, pedig néhol átázott bakancsa mélyen besüppedt a puha földbe. Még mindig úgy tűnt számára, hogy messze van s pataktól, pedig már tisztán látta az égoefákat, hallotta a patak játékos csobogásét. Kicsit jobbra tért, mert egészan a mezei ót közelébe ért, amely a patak fölött lévő ócska fahíd ha torkollott. Azért tért ol a hídtól, mart többször hallotta, hogy Ilyen hidakat visszavonulás közben aláaknáznak. Mér teljesen a másik oldalon érezte magát, mart Itt még a föld is keményebb volt, sokkal könnyebben futhatott. Éppen arra gondolt, hogy mér lerázta magáréi a borzalmakat, meg fiatal feleségére, aki talán fiúgyermeknek adott életet. Egyszerre elborult előtte minden, mart agy velőttépő, tompa ütést érzett. Kisodorta alóla a lébét, faja előrehanyatlott, kezét segítséget várva az ág felé emelte és elesett. A robbanást mér talán nem Is hallotta, csupán nyitott szemében hagyott valami rémeset a felvillanó tritoltöltet fénye. A robbanást tenyerükbe kapták a domboldalak, kicsikét eljátazadoztak vele, aztán elvesztették a sötétségben. A völgy innenső oldalán egy géppuska kezdett kerepelni. Választ nem kapott fáradtan zakatoló hangjára, hát az Is elhallgatott. Ismét titkos csend lett, amelybe csupán a felzaklatott erdei vadak lábdobogása hallatszott néha. Néha a patak is játékosan meg-uiegcsobbant, nem is gondolva arra, hogy jelenleg senki földjén folyik, amely hatért jelentett két világ között, élet és halál között és közelében a fellépett földön egy élettelen test hever, melynek jobb keze segélykérőn .mered felé. MATE LÁSZLÓ (Prandl S. (elv.)
