A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-04-11 / 15. szám
Rozsdatemető Magvető Kiadó, Budapest, 1964, Negyedik kiadós Fejes Endre, a kitűnő novellistaként megismert író jelentős regényt tett le a szocialista kultúra asztalára. A Rozsdatemető magyar regény a javából, de nyeresége az egyetemes szocialista irodalomnak is. Már több nyelvre lefordították, színpadra átdolgozták. Értéke és eseményed: írói érdemel, szemléletének eredetisége, a megoldott vagy vitathatóan megoldható problémák. A Rozsdatemető megjelenése sok irodalmárt és esztétát késztetett vitára. Sokan szólották mellette, és sokan hangoztatták „fenntartásaikat“. A vitával is érdemes volna foglalkozni, mert sokat tanulhatunk belőle, a lényeges azonban számunkra csak a vitának a mérlege, mely szerény megfogalmazásban így hangzanék: a kísérlet elvben kötelesség, a gyakorlatban nehezen megvalósítható harmadik lehetőség a konformista közhely és az antikonformista esztelenség között; a művészi újításban nem az eddigi eszközökről való lemondásnak van jövője, hanem a hódításnak. Fejes Endre egyik legnagyobb érdeme írói szemléletének frissesége, bátorsága, okos újszerűsége. Szerencsés és hiteles középutat talál ez a szemlélet a valóságot lakkozó és a valóságot sötéten eltorzító végletek között A valóság a maga bonyolult áramlásaival, konfliktusaival együtt nagyon hat az íróra és rajta keresztül az olvasóra is, Fejes Endrének azonban van szeme és írói ereje ahhoz, hogy eligazodjék ebben az élethömpölygésben, és saját szemlélete által az olvasót is eligazítsa. Mi a regény meséje? Ez, ami sok olvasót érdekel. És ez, amiről vagy csak keveset, vagy túlterjengösen sokat lehet elmondani. Az író megtudja, hogy az egyik üzem ócskavas telepén, a „rozsdatemetőben“ gyilkosság történt. Hábetler János esztergályos megölte a sógorát Átnézi a nyomozás anyagát. A tragédia okát keresi. Nyomozni kezd, de nem szokványos detektív módszerekkel, hanem sajátos írói elképzelésekkel, nem az események perdöntőek az ő vizsgálatában, hanem ilyen fogalmak: élet, ember, férfi, nő, erkölcs, társadalmi helyzet társadalmi tudat, egyén, közösség, hatás, visszahatás. A nyomozás eredményeként kirajzolódik előtte a Hábetler család élete. És ezt mutatja meg az olvasónak! Nem konvencionális családregény ez. Bizonyos értelemben kevesebb, mert a család életének csak egyes részeit mutatja be — bizonyos értelemben pedig több annál, mert a család történetének társadalmi, erkölcsi vonatkozásai nyomán egy réteg életformája felett ítél. Idősebb Hábetler János visszatért az első világháborúból. Egészséges, jól táplált ember volt, asszonyt akart ölelni. Megismerte Pék Máriát, elvette feleségül. Nászukat csak alig észrevetően zavarta meg az 1919-es forradalom, amikor az asszony unokabátyját, Stádinger Józsit rangos emberré tette a vörös hadsereg. Családi életüket az sem zavarta meg, amikor 1920-ban Pék Mária előtt verték agyon Stádinger Józsit a zászlós urak. A Hábetler család élete a munkások élete, de azoké a munkásoké, akik sohasem találkoztak a munkásosztály szervezett erejével, a párttal. Ők csak dolgoztak, gyermekeket nemzettek, néhanapján marakodtak egymással, máskor pedig ettek-ittak, ahogy tudták, nevelték gyermekeiket, ahogy tudtak: éltek. Fejes Endre mindezt nagyon Izgalmasan, nagyon érdekesen írja le az első 138 oldalon. A háború, a felszabadulás sem hatott erre a családra közvetlen élményszerűségével. Pék Mária viselkedésén súlyos idegbaj jelentkezett ugyan, de a lakókkal együtt szenvedett és a felszabadulás után velük együtt állapította meg Seres Sándorról, a kommunistáról: „buta emberrel áldotta meg őket a sors, nevettek rajta minden harag nélkül, mert jámbor, őszinte embernek látszott.“ A család háború utáni élete azonban nagyon érdekesen bonyolódik Fejes Endre leírása nyomán: az új és megváltozott társadalmi körülmények között a külsőségekben megnyilvánuló polgári életforma megvalósításáért küzdenek. A Hábetler lányok szerelmi élete, később családi élete jelzik a fonákságot. Ifjabb Hábetler János talán az egyetlen, aki úgy-ahogy másképpen él, másképpen gondolkozik. Viselkedése, gondolkozása azonban a család magatartásából eredő nehezékekkel terhes. Pék Mária halála, temetése feldúlja a kedélyeket, de a fájdalom és a veszteség nem rázza fel a családot; ellenkezőleg, groteszk helyzetbe taszítja őket. És ebből a helyzetből nincs kiút. Irgalmatlan következetességgel torkollik ez a fonák, felemás, önáltatő, ostoba családi élet tragédiába: Hábetler Jani leüti a sógorát. A regény meséjének egyes pontjait emeltem ki csak. Lehetetlen a vázlatát leírni, nagyvonalúan érzékeltetni. A regény csupa-csupa egymásba kapcsolódó, önálló életet is élő novella tulajdonképpen. Lehetetlen dióhéjban összefoglalni. Hogyan ír Fejes Endre? Erre a kérdésre kell talán megfelelni, hogy megértsük a Rozsdatemető lényegét, mondanivalóját. Fejes prózája mindent elbeszél, nem sejtett és nem titkol semmit, illetve: a sejtetés nem süllyed a mértéktartó epika felszíne alá. Inkább gondolkoztak Az író nyugodtan, ráérősen teregeti ka anyagát. A trükköktől, pszichológiai és regénytechnikai zsonglőrösködéstől tartóztatja magát. Nem hetvenkedik, egyszerűen, világosan ír. És mégis: a mi korunk garabonciás mestereihez szokott olvasó nem csukhatja be csüggedt unalommal az első tíz oldal után a könyvet. Már nemcsak a történet igénytelenségére, önmagából eredő érthetőségére és hömpölygésére figyelünk, hanem az íróra is, amikor a szövegből alig érezhetően, de annál hatásosabban hozzánk, az olvasóhoz is kiszól. Néhány példa: Az 1920-as politikai helyzetről egy-mondatos, szinte költői jellemzést ad. „Budán, a Vár felett előbújt a nap, egy vizsgálóbíró szigorával figyelt.“ A háború előtti kilátástalan munkásélet jellemzésére az epizódtörténetek visszajáró, ismétlődő jellemzése is csak egysoros, de sokat mond. „Pék Mária halat rántott, túrós csuszát készített, hajnalig ittak, énekeltek,“ Nem sok szót veszteget a szerelmi élet leírására sem. „Aztán csókolóztak.“ Esetleg két mondatban, a történetbe beleágyazva mondja el a szerelmi cselekményt. „Remegő kézzel kigombolta Hajnalka blúzát és megcsókolta meztelen keblét. Sokáig nem tudtak megszólalni.“ A politikai véleménynyilvánításnál sem használ tirádákat. Az igazságot szintén egy mondatban mondatja ki janival. „Ha egy altiszt meg egy mosónő hisz valamiben, azon csak a hülyék röhögnek!“ Mi sikerének a titka? A Rozsdatemető sikere vitathatatlan. Bizonyítja ezt a fordítások tömkelegé, a színpadi átdolgozás és az a tény, hogy egyszerűen lehetetlenség megvásárolni a könyvet. A városka könyvtárában van néhány darab belőle, de egymás kezéből kapkodják az emberek, jómagam is csak a negyedik kiadás egyik kötetét kaptam kölcsön néhány napra több hónapos keresgélés, érdeklődés után; és nem is a könyvtárból hanem egyik kedves ismerősömtől. Feltétlenül feleletet kell tehát adni a kérdésre: Mi a Rozsdatemető sikerének titka? A feleletadásnál talán idéznem kell a könyvet kölcsönző ismerős figyelmeztetését: „Ezt a könyvet legalább kétszer kell elolvasni, hogy igazán megértse az ember.“ A figyelmeztetés helyénvaló volt, mert már megszoktuk, hogy a regénybe beépített ideológiát készen kapjuk. A Rozsdatemető pedig nem ilyen regény. Lehet, hogy tudta Fejes Endre, amikor megírta, lehet, hogy csak sejtette, megérezte, hogy a regénybe épített ideológia, ha szervetlen marad, nem csupán művészietlen, de mint ideológia is vulgáris és az ideológia terrorisztikus szerepeltetése helyett inkább ideológiai hatást kell kiváltani az olvasóban. Egész nyugodtan elolvashatják ezt a regényt azok, akik nem szeretik, ha az író politizál, akik csak a gyorspergésű kalandok leírását, az erotikát kedvelik a regényben. A hatás alól úgy sem menekülnek. És elolvashatják azok is, akik szeretik az irodalmi ínyencségeket és az emberi lélek, az emberi világ megismerése céljából vesznek kezükbe regényt. Van a regénynek néhány jelenete, amelyet semmiféle korábbi vagy későbbi irodalmi élmény nem homályosíthat el az olvasó emlékezetében. Ez a siker egyik titka. A másik pedig az, hogy az egymással farkasszemet néző múlt és jelen kettőssége olvad egybe a leírt tragédiában. Az író ítélete nem kierőszakolt, de a mi kommunista szempontunkból igazságos. Figyelmeztetése világos és egyértelmű. Feloldatlan disszonanciával végződik a Rozsdatemető. Az olvasó pedig becsukja a könyvet, és elgondolkozik: tragédiát o'vosott-e, vagy szatírát! Izgalmas családregényt e, vagy titkokat feszegető erkölcsnemesítő történetet? És ha netán választ találna kérdéseire, újólag elgondolkozhat azon: mi is hát a regény tanulsága. Nem az író, hanem a cselekmény maga mondja ki a könyörtelen ítéletet a kispolgári gondolkodás és életszemlélet fölött. HAJDÚ ANDRÁS 14 FEJES ENDRE:
