A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-04-04 / 14. szám
Satchmo Tőzsér Árpád 1. Satchmo arany sasokat röppentgeíő fekete szikla: egyszerre kedélyes és sötét-hatalmas. Utánozhatatlan, habár egyre több az utánzófa, s hasonlíthatatlan, Illetve csak természeti Jelenségekhez hasonlítható. Elbűvölő Játékbtztonságát a csehek Wertchéhez hasonlították, halott az a mód, ahogy Satchmo énekel, vagy trombitáján Játszik nem biztonság, hanem a Jelenségek természetessége, elemi erejű megnyilatkozása. Minden számát felcsapó diadalüvöltéssel, ujjongással, kicsit síráshoz hasonló morgáskacajjal fejezi be: ez a Satchmo-ég zengések, morgások, sikoltások és felhőt or onyosulá-. sok után a villámcsapás, a felgyülemlett feszültségek kisülése. Satchmo számára a trombita nem Játék, hanem kifejezési fanma. S nemcsak a saját kifejezési formája. Azzá tudja tenni azok számára is, akiknek Játszik. Ez a magyarázata a frenetikus tapsoknak, a nagy közönségsikernek, tömegextázísnak. Prágában egy hétig tartózkodott, s lépett fel estéről estére. A legutólsó fellépése volt a legihletettebb, s a legsikeresebb is. A Lucerna nagytermében búcsúztatására összegyűlt tömeg fa tömeg ezúttal nem fejezi ki azt sok adóimat, népáradatot, amely Satchmo körül, mellett, mögötte és felett tolongott] együtt alkotta újra az ismert számokat a szerzővel. „A teljesítményem fokozásához közvetlen kapcsolatra van szükségem a közönséggel“ — mondta röviddel a fellépése előtt. Nos, Prágában ez a kapcsolat megvolt. Az egyes számokat követően Satchmo szembefordult a tömeggel, s hatalmasra nyitott szájjal rlkoltozott, s a tömeg beletapsolt, beleujjongott nyitott szájába, arcába. Örültek egymásnak, de lehet, hogy csak a Satchmoban magára ébredt tömeg örült saját magának. A civilizáció kezdetei Óta elnyomott, megnyomorított, s a társadalom közlekedő edényében és hajszálcsöveiben százszoroson más • alakot nyert ösztönök robbantak itt Satchmo hangjában, zenéjében, féktelen ritmusba, izzó csillagokat lökő dzsesszbe. S ki ez a Satchmo, akiben a tömeg annyira magára döbben, hogy elnevezi saját szájának, „Kapuszájnak“ /Sotchmo), mint ahogy a népmesehősöknek is legjellemzőbb tulajdonságukról ad nevei, nevezve Őket Fanyűvőnek és Őzlábnak? 2. Képzeljük el a világnépdalt. Képzeljük el, hogy a Vtdrócky híres nyája olyan számarányban ismeri a vllágközösségen belül, mint a magyar nemzetközösségben. S képzeljünk el egy zenészt és énekest ennek a folyamatnak a szolgálatában: ez Satchmo, Louis Armstrong néger énekes, zenész és dzesszzeneszerzö. S az általa világgá trombitált s énekelt-krákogottrtkoltozott dal az amerikai négerek tánc és munkadalatnak, s vallásos énekeseinek, spirituáléinak idegen elemekkel keresztezett változata: a dzsessz. Az a zenei és éneklési stílus, amely kb. dtt és akikor született, ahol és amikor legnagyobb népszerűsítője és alakja, Louts Armstrong: 1900-ban és New Orleansban. Dvofák 1893- ban irta Amerikáiban Járva, hogy „ennek a földnek a zenéjét azoknak az énekeknek, az alapján kell megteremteni, amelyeket néger melódiáknak n aani|»au|iu • • « neveznek“, s mára a Jóslata bekövetkezett, sőt Amerika, amely évszázadokig diktálta s részben ma is diktálja a technikai fejlődést, lassan rádlktál- Ja a világra zenei stílusát, a dzsesszt Is. A dzsesszt, amely örült szinkópáival, robbanó ritmusával s Európa és a világ széles tömeget számára érthetetlen angol nyelvével hátborzongató visszakanyarodást ]e...» civilben. lez ahhoz az ősi primitiv életmódhoz, amikor kizárólagos zenei s éneklési forma a munkadal s a varázsének, melyeknek szöveg-értelme éppen úgy nem fontos, mint a dzsesszé, csak a ritmus, a mindent uraló s elborító ritmus. S ennek a ritmusnak fö szószólója és alakja Louis Amstrong—Satchmo. 1925—27-ben születtek a mat napig legtökéletesebb számat, a Hot Five és a Hot Seven csoportok legendás lemezei, s úgy tűnik azóta őmaga ts csak ennek a klasszikus korszaknak a stílusát és anyagát népszerűsíti, s a prágai fellépése a legutolsó bizonyíték, hogy hatalmas sikerrel. 3. S a színpadon közben ugrálnak a szinkópák, tombol a ritmus. A klarinét, a nagybőgő, a dob, a trombon, s a zongora, mind csak kacérkodnak a fö dallammal. Átugrálják, körbeszaladják s fügét mutatnak neki, míg az aztán meg nem únva a játékot Satchmo oroszlán-hangfán fel nem mordul s le nem rázza magáról a hancúrozó s csúfolödó groteszk hangokat, hogy most már ö csúfolódjon, s rlkoltozva röhögje ki safátmagát Is. S aztán felzúg a taps, Satchmo és a tömeg egymásra örvendeznek. S tart az ováció egészen addig, míg a trombita acéltorka fel nem stvít, s a kipattanó fortisszimő fel nem szalad az egyéb zajok fölé. Satchmo játszani kezd! Kovács Antal, E. Falek és arch, felvételek
