A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-04-04 / 14. szám
&ERESZTREJTVENY VÍZSZINTES: 1. A rejtvény első része, folytatva a függőleges 15 és 19. sz. sorban. 12. Vissza: zamat. 13. Hajtógép. 14. Gabonaféle. 15. Ernő Dezső. 16. Csavar. 17. Pénzjegy. 18. A mozdony teszi a vasúti szerelvény összeállításánál. 19. Csapadék. 20. D. S. H. 21. Lószerszám. 23. Folyó Németországban. 25. Aki saját magát vádolja. 26. Pedagógus. 27. Kétes! 28. Mezei állat. 30. Tábor — németül. 31. Moped része. 32. Nem egészen bent. 33. Kitűnő. 34. Félsziget a Feketetengerben. 35. Kérdősző. 36. Kis lovacska. 37. Hegycsúcs. 39. Nézte egyik típusú betűi. 40. japán nemzeti viselet. 42. Gottwaldov régebbi neve (névelővel a végén). 45. Szovjet képes hetilap. 47. Visszaüt! 48. Hans...., ismert osztrák színész-komikus. 49. Azonos a vízsz. 15-el. 50. Két fél. 51. Híres fürdőhely Tirolban. 52. Három Rómában. 53. Kötőszó. 54. Vadászkutya. 55. Külföldi olajvállalat. 56. CSL. 57. Be van fejezve. 58. Osztrák főváros-e? 60. Pénz alvilági nyelven. 61. Vissza: a gyümölcs teljesen kifejlődik. 62. M. N. FÜGGŐLEGES: 2. Magyarországi iparváros 3. Római ötvenegy. 4. Felveszed. 5. Hiányosan vonaglik. 6. Táplálékot ad. 7. Bibliai név. 8. Tér peremei. 9. Korszak. 10. Csúf. 11. Fizikus egyik típusú betűi. 15. A vízszintes 1 folytatása. 16. Erkölcs. 17. Orosz nagybirtokos földesúr. 18. Rossz út (ék. hiba). 19. A függ. 15. folytatása. 22. Vissza, kettős betű. 23. Bifiál. 24. Nándor Róbert. 26. Tanulságos történet. 27. Kém. 29. Fordítva: foghús. 30. Város Ausztriában. 31. Szaglószervek. 33. Szál. 34. Szomorú. 38. A gabonaszemek fehér |eszerű alkatrésze. 41. Foghúsa. 43. Nem egészen legális. 44. Zaj. 46. Főnök alvilági nyelven (ékezettel). 49. Véredényeim. 51. Megfelel az értékének. 52. THS. 54. Város Szlovákiában. 55. Fordítva: Ausztria fővárosa. 57. V. 0. V. 59. Azonos a függ. 9-el. 60. Lajos Dénes. 61. Kicsinyítő képző. Tavaszi fény (Folytatás a 10. oldalról) könyveket. Persze, helytelen lenne csak a Csemadokra bízni ezt a munkát. A könyvtárosok és könyvesbolt vezetők is minden alkalmat megragadhatnának ilyen könyvhetek, -hónapok szervezésére. A cél itt az, hogy egyre több vásárlót szerezzünk a könyvpiacnak, egyre több dolgozót nyerjünk meg az olvasásnak. Ezen a terülten még nagy lehetőségeink vannak. Minden jel arra mutat, hogy egy-egy sikerült műnek tömegbázist lehet teremteni. A Magyar Versbarátok Köre a kiadó hibájából döcögve indult, és ma mégis ott tartunk, hogy több mint négyezren jegyeztették elő a alapsorozat egyes kiadványait. Vizsgálódásaink képe nem volt szívderítő. Azt mutatja, nagyon sok a pótolni s behozni való. A magyar vidékeit könyvellátottságát illetően a legkirívóbb hibákat feltártuk. Más, több célja nem is volt az akciónak. A gyakorlati megoldás, a kedvezőbb körülmények megteremtése nem a szerkesztőség feladata. Bízunk benne, hogy a helyi nemzeti bizottságok levonták cikkeinkből a tanulságokat, és a jövőben hatékonyabban segítik könyvtárosainkat fontos munkájukban. Természetesen az olvasó semmilyen körülmények között sem maradhat ki a számításból. Előbb-utóbb fel kell olvadnia a közöny jegének, s a könyvnek utat kell találnia a tömegekhez. Még egyszer köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik érdeklődéssel figyelték cikkeinket és maguk is helyet kértek véleményüknek. Abban a reményben fejezzük záró sorainkat, hogy munkánk nem volt hiábavaló, hozzájárult kulturális forradalmunknak az egész országot átfogó nagy ügyéhez. A tavasz jöttét legelőbb a verebek jelzik. Megszállják a lombtalan fákat és jókedvűen csiripelnek. Ki gondolná, hogy ennyi veréb él ebben a zajos városban? Ezrestől lepik el a gallyakat, hangjuk elnyomja az autók berregését, a járókelők egybeolvadó beszédét. Most az övék a szó, a kis szürke heroldoké, amelyek szinte fulladoznak az igyekezettől, hogy minél több vidám hangot préseljenek ki torkukon. Kevés ember figyel fel rájuk. Kevés ember figyel a tavasz hangjára. Vágyaik után futnak valmennyien, valami elképzelt bnldogság után, amely egyre késik. Ki ér rá a kis örömökkel törődni? Ki veszi észre a zöldre mázolt kispadot az utcák közé ékelt téren? A kispadnn öreg asszonyok üldögélnek s ráncos arcukat a nap felé fordítják. Megérett napraforgók, színes szirmaikat régen elhullatták, de a sóvárgás még ott bujkál bennük: kortyolgatni a tavasz fényéből. Üldögélnek az öreg asszonyok, nézik a világot. Néha előviílan fogatlan ínyük, ahogy morzsolgatják a kenyeret. Nem beszélnek, csak néznek, szemlélődnek. Az értelmük megtnmpult, a szemük meggyöngült, de ösztöneikkel még ide tapadnak az élet falához, csüggnek rajta emlékeik ezernyi ágával... Néha meg kellene állni a nagy rohanásban. Leheveredni a gyepre olyan könnyedén és olyan természetesen, mint az őzek. Fel kellene nézni az égre, ahol tavasz-felhők úsznak lassan, ki tudja hová, ki tudja merre? jó volna egy kicsit álmodozni ott a gyepen: a messzeségről, a végtelen világról, amelyből csak annyi a miénk, amennyit magába tud zárni az értelem. jó volna nagy, terebélyes fák alatt sétálgatni, amikor mézgásak még az ágak s zöld levélgyertyácskák remegnek a könnyű szélben. Jó volna megérinteni a rügyeket s érezni, sejteni, hogy kipattan belőlük a nagy titok, a rózsaszínű szirom, a gyönyörű értelem, amely nemcsak a fákat borítja virágzásba, de az emberi lelket is, a szépségre szomjas emberi lelket. Tavaszi fény ragyog a világra. Ütőn útfélen ránk köszönnek az apró örömök, de elmegyünk mellettük süketen, vakon. Pedig ezek az aprő örömök jelentik a boldogságot, ezek a kis színfoltok a zúgó élet hullám verésében — des—
