A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-03-21 / 12. szám
Szebelkó Imre: Szenvedés — boldogság 1 ' * (Folytatás) A szenvedés kultusza úgyszólván minden vallás lényeges eleme. A keresztény vallások különösen előtérbe állították a szenvedés programját. Ennek érdekében használják fel a legendákat Krisztus véráztatta keresztjéről, sebeiről, töviskoszorújáról, lándzsával átvert szívéről. Mennyi történetet terjesztettek a fájdalmas Szűzanyáról, a megkövezett, oroszlánok elé dobott, olajba főzött, máglyára állított vértanúkról. A vértanúk feje felett ott lebeg a glória fénye. Kövesd a krisztusi példát, vállald a Golgotát és a keresztet, járd a vértanúság útját — hirdeti a katolikus vallás. A keresztény hit szerint a jó csak szenvedések árán győzi le a rosszat, csak a szenvedő szabadulhat meg bűneitől. Az emberiség a vallás szerint'eredetétől fogva bűnös Ádám hívta ki maga ellen az Űr haragját, amikor evett a tiltott gyümölcsből. Miatta kell szenvednie a Paradicsomból kiűzött embernek a siralom- völgyében, és büntetésképpen arcának verejtékével megkeresnie kenyerét. (íme, minden érték forrását, a munkát isten' büntetésének tartják!)^ A vallás szerint a társadalmi igazságtalanságok, a háborúk nem a reakciós társadalmi rendszerben gyökereznek, hanem az emberi -sors velejárói. Ne lázadj, tehát, ember, ne légy forradalmár. Ne igyekezz jobbá tenni életedet, hiszen isten kormányoz, az ő akarata érvényesül, ő jelölte ki utadat, ő ismeri a világ titkát, ő mérte ki az időt, ő jelölte ki a csillagok járását. Ö old meg mindent. A szenvedést ő mérte ránk. Krisztus, az isten ember, a megváltó szenvedett, s csak szenvedés árán üdvözölhet a bűnös ember is. Embertelen tanítás ez. De éppen emiatt lett az őskereszténység a rabszolgák vallása. A rabszolga, megismerve a vallás elveit, jobban elviselte az ostorcsapásokat, a kínokat, a szolgaságot. A feudalizmusban is bénítólag hatott a vallás a nyomorban sínylődő jobbágyokra. Hatásába inkább vállalták az áldozatokat, a robotot, a dézsmát, de még a karóba húzást, a pallost is. Túlvilági boldogsággal csapták be őket, a menyországnak eljövetelével ámították évszázadokon át a tudatlanokat. A proletariátusnak is sok szenvedéséért, az elrabolt értéktöbbletért, a profit termeléséért mennyei boldogságot ígértek. A katonáknak, a dúló háborúkban haláluk után üdvösséget helyeztek kilátásba szenvedéseikért. A mohamedánok is fanatikusan vállalják a gyötrelmeket, hogy elnyerjék Allah jutalmát. A buddhizmus is azt tanítja, hogy a bölcsőtől a sírig szenvednie kell az embernek. Amikor a gyerek születik, gyötrelem és kín között jön a világra. (Bár ez is elkerülhető, hiszen ismerjük a fájdalom mentes szülést.) Egész életén át szenvednie kell — és ezt tudatosan keresse is. Szerintük az élet • szenvedés. Ez a vallás is hirdeti, hogy hasztalan minden törekvés, amely a földi boldogság elérésére irányul. Az isten itt a földön szenvedésekkel teszi próbára fiait. A különféle szekták százai szintép a passzivitást hirdetik. Messiást, megváltót várnak; az alkotó emberbe vetett hitet ássa ez alá. Már a XVIII. században is jól látta ezt a magyar felvilágosodás-nagy alakja, az ateista Martinovics Ignác. Martinovics müvében, a „B'ilozófiai Emlékiratokéban a szabadság és az emberi boldogság problémáit kutatta. Szerinte a természetet, ha megvizsgáljuk, eljutunk az ateizmushoz. így írt: „S ha valaki ezt a vizsgálódást számos éveken át folytatja__ fokonként elveszti vakbuzgalmát, fütyül a Rózsafüzér Testvériségre, a Szentháromságra, Szent Ferencre, Szent Erzsébetre, Lukács levelére, a bűnbocsánatra és kedélyesen kineveti az emberi ostobaságot, megveti a fülbegyőnást, a kenyér és a bor átváltozását istenné, egyáltalán azt a képességet, hogy istent csináljunk és azt megegyük, tehát az isten-evést. Végül, miután összehasonlította Jézus Krisztus vallását Mohamed és Mózes vallásával, látni fogja, hogy egyik sem kevésbé hamis a másiknál s többé nem lesz közömbös, hanem gúnyolódni fog minden fajta kinyilatkoztatáson, mint vénasszonyok költötte meséken ... rájön, hogy a természetben nyoma sincs az isteni gondviselésnek, ahogy a lélek létezését sem bizonyítja semmi ...“ Martinovics immár több mint másfél évszázada hirdette; nincs isten gondviselés, atyai gondoskodás és büntetés. Az ember kell, hogy intézze élete folyását. De ha nincs gondviselés, akkor ugyanúgy nincs büntető, sújtó vagy könyörületes isten sem. A vallások visszaélnek az emberi tudatlansággal, hiszékenységgel, hamisak azok a próféták, akik a szenvedést prédikálják. Nemcsak ajánlják a szenvedést a vallások, hanem még arra is buzdítják híveiket, hogy szeressék azokat, akik okozói gyötrelmeiknek. „Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket.“ Semmi más ez, mint osztálybéke hirdetése fennkölt szavakkal. Eszerint a proletariátus áldja a burzsoáziát, a leigázott népek imádkozzanak a gyarmatosítókért, a náci fasizmus áldozatainak mielőtt elindultak a gázkamrákba, imádkozniok kellett volna Eichmannért, Hitlerért. A A vallás elsősorban nem az értelemre, az észre, hanem az ember érzelmeire akar hatni. Azonban vannak olyan „reverendás filozófusok", (mégha nem is viselnek csuhát), akik az értelemre is hatni akarnak. A középkori Aqinó Tamás „modern követői“, a neotomista filozófusok a tudományossság látszatával igyekszenek terjeszteni azt, amit a vallás a hit által. Szerintük is elsődleges a túlvilág, és a földi életnek csak másodlagos szerepe van. Ezek a filozófusok is azt vallják, hogy az ember csupán e földön szenvedve érdemli ki a mennyei boldogságot az isten oldalán. A neotomistáknak a szenvedés propagandájában hű segítői az egzisztencialisták is. Az ő szótáraikban ugyancsak gyakori szavak az ilyenek, mint; szenvedés, hálál, őrület, félelem, szörnyűség stb. A félelem szerintük végigkíséri az embert életútján. A keresztény egzisztencialisták arról fecsegnek, hogy a szubjektum, amely idegen világban kénytelen élni, borzalmaktól körülvéve, istenhez menekül vijgá&ztafásért. Ezt a kiutat ajánlják ők a felbörftló, rohadó kapitalista társadalomban, az imperializmussal szembén az embernek. Az lesz szerintük a boldogság, amikor a megfélemlített szubjektum egyesül istennel. Tehát az élet értelme nem más — vallják , mint a halál. A halál, út istenhez, a boldogsághoz. Filozófiájuk egyik fő vizsgálati tárgya éppen a halál. Jaspers szerint élni annyit jelent, mint megtanulni meghalni. Érthető, hogy ez az úriember, buzgón ajánlhatja a XX. század emberének az atom-halált a kommunizmus ellen. A színházlátogató közönség is taiálkoz hat egzisztencialista hatásokkal az olyan művekben, mint Tennessee Williams: „A vágy villamosa“, de különösképpen a be nem mutatott, de már nyomtatásban megjelent „Macska a forró bádogtetőn“ c. színdarabjában. A nagy amerikai író O’Neill: „Hosszú út az éjszakába“ c. rendkívül jellemző színdarabjában is a gyötrődő Tyrone-család tagjainak a szenvedések ellen Mary assszony kifakadásain keresztül istent, a Szűz Máriát és ezeken túlmenően az alkohol-mámort ajánlja vigasztalásul. Istent, az alkoholt és a morfiumot keresik ezek az amerikaiak. Pedig a bomló társadalom visszásságaira bizony nem ez a gyógyír. Mi, dolgozók, már tudjuk, hogy a szenvedéstől, éhségtől, a tudatlanság terhétől, a kizsákmányolás igájából csak úgy szabadulhat az ember, ha megdönti a szolgaság uralmát. A szocialista forradalom az egyedüli gyógyír az imperializmustól és háborútól szenvedő emberiség fájdalmaira. A szocializmusban sem gondtalan az élet, de összehasolíthatatlanul nagyobbak az emberi boldogság lehetőségei. A háborútól, a létbizonytalanságtól való félelemtől szabadul meg az ember. Minden energiáját a termelés fejlesztésére — ez a jólét forrása — a tudomány, a kultúra s a művészet felvirágoztatására fordíthatja. Közkinccsé válik mindaz, amit anyagi és szellemi javakban a társadalom alkotott. Ez szépíti meg az életet. Milyen jó tudni, hogy százmilliók osztozhatnak a technika áldásain, a teremtő munka gyümölcsein. Milyen jó tudni, hogy nálunk — bár még nem épült fel teljesen a szocializmus és még távol vagyunk a kommunizmustól — már nincsenek éhezők, rongyosak, s a társadalom igyekszik gondját viselni az öregeknek, elesetteknek, úgyszólván ingyen gyógyítjuk a betegeket. Már sokat haladtunk előre azon az úton, amelyen végleg száműzzük a szenvedést és elérjük az általánossá váló emberi boldogságot. Mi, szocialisták nem magasztaljuk a szenvedést, harcolunk ellene a gyárakban, földeken, kutatóintézetekben, iskolákban, kórházakban és szanatóriumokban. Harcolunk a háború ellen, küzdünk a békéért. Célunk száműzni a félelmet. A régi görögök azt vallották, hogy a jónak és a rossznak egyaránt istene van. Tőlük — az egekben trónolóktól — származik a szenvedés, az irigység, a háború, de a boldogság, a szerelem és a béke is. Napjainkban e legendák szétfoszlanak. A köd, amelynek Gorkij nevezte a vallást, elszáll az emberi értelemről, s az ész uralma valósul meg. Az istenek hajdan fényes orcája egyre inkább elhalványul az ember tudatában. De ugyanakkor a marxizmus—leninizmus százsípú orgonánál jobban zengi a teremtő, a világűrt kutató, a kommunizmus felé haladó öntudatos ember dicsőségét, boldogságra hivatottságát.
