A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1965-03-07 / 10. szám

Nőnapi levél — férfiakhoz Amióta minden esztendőben március nyolcadikén megünnepeljük a nők nap­ját, mintha a tavasz a naptárt meghazud­tolva már ezen a napon beszökne a vá­rosok kőrengetegébe, a takaros falusi por­tákra. Virággal és virágos szavakkal kö­­szttntjük ezen a napon az édesanyát, fe­leséget, munkatársnőt — életünket meg­szépítő és holnapunkat vállvetve mellet­tünk építő társainkat. Szép és felemelő ez az ünnep. Virág az esztergapadon és az Íróasztalon, légies vázában és tömzsi cserépben. Ajándékok, amelyek értékét nem az ér határozza meg, hanem a szeretet, amivel adják. Ragyogó márciusi nap... Ilyentájt még akkor is napfényes város és falu, mikor a búcsúzni nem akaró osapzott fellegek elbújtatják az éltető, filetet adó és ój óletet hirdető aranyló napsugarakat. Az öröm varázsvesszejének suhintására elsimulnak a napi gondok ap­ró Táncai, rózsaszínű ködbe vésznek bá­natok és keserűségek, hiszen az Ünnep Ize édes, mint a pergetett méz. Vagy talán mégsem? — Önök, férfiak, nagyon szeretnek és tudnak is ünnepelni — mondotta a mi­nap egy asszony, akivel a villamosban — vagy talán autóbuszban? — találkoztam —, de néha úgy érzem, mintha a lelklsme­­re(furdalás is közrejátszana. Ml szeretjük a virágokat és önfeledten tudunk Örülni egy szerény ibolyacsokornak is. Néha azonban úgy fest a helyzet, mintha ezen az egyetlen aranykeretes napon kívánnák a férfiak letörölni az emlékezés táblájá­ról háromszázhatvannégy hétköznap ki­­sebb-nagyobb tövisszúrásait. És példáikkal sem fukarkodott. Beszélt a művezetőről, aki a nőnapon megiható beszédében üdvözölte a keze alatt mun­kálkodó nődcigozókat, személyesen aján­dékozta meg őket agy-egy csokor kedves virággal, közben mindenki tudta rölai, mi­dőn szóba került, hogy részlegéből egy nőt vezető funkcióba kiemeljenek, kézzel­­lébbal tiltakozott, verte az asztalt — mondván —, Igaz, a munkában derekasan helytáll, de azért mégiscsak... És beszét férjekről, akik a nők napján virággal és virágos hangulatban köszön­tik feleségüket, viszont más napokon csak az Ingerült számonkérés szavai pattognak ajkukról: miért nem készítetted még el a vacsorát, még arra som futotta Idődből, hogy a gyerekekkel megírd a leckét, mi­ért nem vasaltad ki az ingemet, elfelej­tetted, hogy meg kellene lőcseini a virá­gokat?... És dohogva újságjukba mé­lyednek, mialatt az asszonyka, aki ugyan­csak nyolc érát dolgozott, azt sem tudja, hol áll a feje. E .szavak zuhataga megbénította nyel­vemet és agyamat. Hamarjában nem tud­tam, mit válaszoljak, azéta nem találkoz­tunk, úgy lehet, sosem hoz Ossza ben­nünket az élet. A gondolatok pedig gyű­rűztek bennem, mint é kő riasztotta tó tükre, papírra kellett vetnem ékeit. Amióta ötvenöt évvel ezelőtt először ünnepelték a nőnapot, sokat fordult a vi­lág sora, nagyot változott a nők sorsa. A győzelmes szocializmus nemcsak a ki­zsákmányolástól váltotta meg az embert, hanem meghozta a nőknek e maguk kü­lön felszabadulását Is. A szocialista tár­sadalomban véglegesen diadalmaskodott a női egyenjogúság eszméje. És azok az asszonyok, akik különösen sokat szenved­tek, akik kettős kizsákmányolás Igájában szenvedtek — felemelhették és fel Is emel­ték fejüket. Igen, felemelték fejüket, mert ehhez a társadalmi rend minden lehetőséget biz­tosított számukra. De ahhoz — ás ebben Igazat kell adnom az ismeretlen asszony­nak —, hogy felvetett fővel, derűs ás gondtalan tekintettel épftsék-szépftaék otthonunkat ás életünket, egy csipetnyi­vel több szép szóra és megértésre van szükségük tőlünk, férfiaktól. Mert velünk ugyan vajmi ritkán szokott előfordulni, hogy megfeledkezünk e pirosbetüs ünne­pekről, viszont gyakrabban megesik, hogy a száguldó napok forgatagában néha ki­esik az emlékezetünkből, hegy a sorsvál­lalás, a megbecsülés értéke nem mérhető fel csupán virággal avagy ajándékkal, har nem szerény és jelentéktelenségükben is simogató tettekkel is... Amióta minden esztendőben március nyolcadikén megünnepeljük a nők nap­ját, mintha a tavasz a naptárt meghazud­tolva már ezen a napon beszökne a váro­sok kőrangetegábe, a takaros falusi por­tákra. Virággal és virágos szavakkal kő­­szőrijük a napon az édesanyái, feleséget, munkatársnőt — áletünket megszépítő és holnapunkat vállvetve melletünk építő társainkat. Szép és felemelő ünnep. Virág az eszter­gapadon és az Íróasztalon, légies vázában és tömzsi cserépben. Ajándékok, amelyek értékét nem a bolti ár határozza meg, ha­nem a szeretet, amivel átadják. Ragyogú márciusi nap. Megérdemli, hogy csillogá­sából eltegyünk valamit holnapra, hol­­naputánra, hogy bearanyozza az esztendő többi napjait is. Ugye, megpróbáljuk, férfitársak? MARTON jOZSEF Ábrahám Márton felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents