A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1965-02-14 / 7. szám

Sserg»j Konyonkav, * Ssovjetunió népmü­­vésre műtereiében púkat és a kerítéseket pedig szénnel raj­zoltam tele. 1892-ben jöttem Moszkvába. Sokan je­lentkeztek a Festészeti, Szobrászati és Épí­tészeti Főiskolára, s élt is megfeleltem a felvételin. Nem volt könnyű az életem, viszont sóba sem loptam a napot. A köte­lező előadásokon kívül konzervatériuml hangversenyekre jártam, Bach, Beetho­ven, Csajkovszkij műveiben gyönyörköd­tem. Életörömét merítettem Paganini mu­zsikáján, a művészi tökéletesség útját láttam benne. Nagy támaszom volt az orosz klasszikus irodalom. Bgy gazdag szellemi világba vitt, fejlesztette szépérzékemet. Gogol, Puskin, Dosztojevszkij tanított engem a művészi kép formálására. Pavel és Szerge] Tretyakovszkij moszk­vai városi képtára második szülőházam lett. Már 44 éves voltam, amikor lejátszódott a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. A szabadság fűze megvilágította Oroszor­szág egét, öröm költözött a szívekbe- Ez volt az én második születésem, egy új kor születése. Sok Ifjúkori barátomra emlékszem, iga­zi tehetségekre, akik megértették a kor­raim az Ihlet perceiben. Az, amit úgy röp­tében örökít meg az ember, néha ugyan műremekké válhat, ám leggyakrabban csak egyszerű vázlat, melyben a művész nem tudta kialakítani eszményét, nem tudta ki­fejezni a maga énjét. Minden nemzeti művészetinek megvan­nak a maga hagyományai. Ml, szovjet mű­vészek bátran támaszkodhatunk nagy elő­deinkre — Rublevtől és Feofan Grektöl egészen a peredvlzsnylkeklg. Azok, akik szakítani akarnak a hagyo­mányokkal, azt kockáztatják, hogy elve­szítik kapcsolataikat magával a művészet­tel. Szerintem az Un. vonalak művészetében a legveszélyesebb az, hogy ez a művészet erőszakosan kilép a közös hagyományok medréből. Az Igazi művészet mindig lenn-. tartja magának azt a jogot, hogy az em­berhez fordulhasson, az emberről beszél­hessen. Formailag bármilyen erőe legyen is az élűjltó, elkerülhetetlenül kudarcot vall, ha szem elől téveszti az embert és a művészet elemi törvényeit. Egészen más az igazi újító szellem, a művészeiben megjelenő új motívumok, melyek korunk társadalmi feszültségét fe­jezik ki. Repin művészete például abban az értelemben volt újító, hogy a nyíltság óriási erejével mutatott rá a forradalom elóttt Oroszország embereinek elnyomott­­s ágára. Művészi tevékenységem kezdete nagy történelmi eseménnyel, az oroszországi forradalmi mozgalom erős hullámverésé­vel esik egyibe. Húszévesnél valamivel Idősebb yoltam, amikor a főiskolán elfo­gott a vágy, hogy megörökítsem a felsza­baduló népet. így született meg a Sámson eszméje. Most hat évtized múltán a Sám­sont tartom életem alapvető művének. So­ha sem feledem el, hogy Jlja Reipln mű­vemet látva így kiáltott fel: — Micsoda erői Micsoda hatailoml Később megtudtam, hogy a Sámson el­pusztult. Bánkódtam és örültem Is. Örül­tem, mert éreztem, hogy müvem célba talált, mert allegorikus értelmét nemcsak én, az alkotó, hanem azok Is felismerték, akiknek alkottam, az emberek. Ezért ta­lálták veszélyesnek a művészetet Irányító hivatalnokok. Akkor értettem meg, milyen nagy ereje van a forradalmi eszmétől át­hatott művészetnek. Ml Rublev és Grekov, Ivanov, Kramszkoj és Repln követői sohasem tagadjuk meg azt a nagy örökséget, melynek jegyében nemzeti művészetünk mindenkor élt: az embert, és elsősorban az embert ábrázol­juk. (APÍf) Üt a művészet titkaihoz (A Hit számára írta: Szergej Konyenjcov lenin-díjas, a Szovjetunió népművésze A í zovjetunióban és külföldön egyaránt ismertek Szergej Ronyenkovoak, a Szov­jetunió népművészének, Lenin díjasnak, a Szovjetunió Képzőművésze*! Akadémiája rendes tagjának alkotásai. Kanyonkor 90 éves, de korát ma ghazudtoló an örökké itatni. Életének minden napja a művészet szentélyében ez emberekért végzett han­gyaszorgalmú munkával telik el. Életünk legnagyobb értéke a munka. A civilizáció, melyet a mai emberek oly egyszerűen élveznek, hosszú fejlődés ered­ménye. Természetesnek vesszük a villany­áramot, a telefont, a rádiót, a televíziót, az autót, a repülőgépet, s eszünkbe sem jut, hogy felmérjük e vívmányok értékét. Én még emlékszem arra a világra, amely­ben ez nem volt, amikor csodának tekin­tették a telefont, és a gőzmozdonyban tűz­­okádó sárkányt láttak a falusiak. Még ötéves sem voltam, amikor először vettem kezembe ceruzát. Rajzaimat ki­vágtam, és az ablaküvegre ragasztottam, hogy kívülről is láthatók legyenek. A ka­eszmét, meglátták az újat a művészetben, mégsem tudtak felemelkedni az Igazi mű­vészet legmagasabb lépcsőfokára. Müven fájó érzés, ha egy tehetség begyepesedik, elsatnyul, s Ifjú alkotóereje kárba vészi Hogyan történhetett ez? Ml volt az oka? Azok, akikről beszélek, megvetették a munkát, pedig a művészetben nem a portré vagy a szobor megalkotására fordított Idő, nem a könnyű siker a fő, hanem a min­dennapi kínosan nehéz folyamat, a művé­szet titkaihoz vezető út. Az a tehetség, akit munkája, művészetének mindennapi tökéletesítése nem tgazol, pusztulásra van Ítélve. Én inkább bízom az Ihlető életben,

Next

/
Thumbnails
Contents