A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-07-26 / 30. szám
mintsem a vers kedvéért összegyűlt közönség elé. A bratislavai „Horizont“ katonaegyüttes „Jő napot, ritmus“ c. műsorára ezenkívül elmondhatjuk a komáromi találkozó további vádját is: amit elmondtak versben — igyekezték elmondani mozdulatokban, díszletekben is. Egészen profán módon megjátszották például Lores a hűtlen menyecske c. darabját: az előadc úgy jött be a színpadra, mintha éppen moskelt volna fel a szóbanforgő menyecske mellől: a színpadon fejezte be az öltözködést. összeállításuk egyébként is nélkülözte a belső összefüggést, a szerkezetet, s ezt összekötő táncokkal próbálták pótolni, amely persze, mivel szervesen nem illeszkedett a versekhez, éppen az ellenkező eredményhez vezetett: még jobban szétválasztotta őket. S hogy az egyezés a két találkozó között még szembetűnőbb legyen: fellépett Prostéjovban egy iskolai együttes is, akik — akárcsak Komáromban a nyitraiak — saját műveikből összeállított műsorral „kértek szót“. Sajnos az eredmény is hasonló volt: a színpad, a még olyan érdekes technikai megoldások sem tudták elfeledtetni a versek kezdetlegességét. Nekem személy szerint két együttes fellépése jelentett élményt, s meggondolkoztató tanulságot. Az egyik, az „Úgynevezett irodalmi színpad“ nevet viselő prágai együttes Oldfich Venzl, egy kevéssé ismert, de nagyon rokonszenves' s érdekes költő erősen intellektuális költészetéből összeállított műsorral mutatkozott be, a másik, a bratislavai gyógyszerészeti fakultás hallgatóinak csoportja, Ferlinghetti és Corso amerikai költők verseiből adott igényes válogatást. A prágaiakra a puritán eszközök, a feszesség, s a versekből következő felszabadult játékosság volt a jellemző, a bratisíavaiakra a bátor kísérletező kedv, de sohasem a vers értelmének az árán, hanem annak az érdekében. Bőven éltek pl. ők is technikai megoldásokkal, de az ő színpadjuk csak atmoszférát, levegőt, talajt jelentett, amelyből Friedrich Dürrenmatt válaszol kritikusok nagy többségé lényegében nem szereti a színpadot. Persze abban a korban, Folytatás a 9. oldalról mennyien együtt vagyunk hivatva — s ez: amikor olyan kevés a jó színházi szerző, olyan életet teremteni, amelyben a fizika nehezen várható, hogy majd megszületik a mellékes dolog. Mikor ezt a dialógust meg- megszűnne az emberiség számára halálos kiemelkedő színházi kritikusok nagy sereírtam, saját tapasztalataimból indultam ki, veszedelmet jelenteni. S éppen ebben látom ge. a fizikusok három típusának ismeretéből: darabom belső dialektikáját. S nem abban ^ az egyik fajta, — s ilyen a fizikusok ki- a módszerben, amellyel a fizikusok dialő- 9. Miben látja munkájának és minden lencven százaléka —, olyan ember, akit gusát megírtam. De ez csak akkor tűnik modern drámaíró munkájának végső értelegyáltal nem érdekel a világ és a fizika elő, ha a mű struktúráját vizsgáljuk. mét? viszonya (a darabban ez Newton), a másik, amelyből csak néhány százalék van, 8. Mi a véleménye a színházi kritikáról? Alakok, emberi típusok kialakításában, lelkiismeretes és sejti az összefüggést (a Ezektől a típusoktól vezet út a drámaíró darabban Einstein) s végül a harmadik A valódi színházi kritika mérhetetlenül munkájának tulajdonképpeni értelméhez: (Möbius), aki a fizika és a világ összefüg- fontos. Viszont azt hiszem, hogy csak ke- az ember új önmegismeréséhez az új törgését világosan tudatosítja és hajlandó vés kritikusnak van elég tapasztalata és ténelmi helyzetben. gondolkozásából minden következtetést le- megfelelő elképzelése arról, hogy mi a Ezelőtt gyakran mondták, hogy a színház vonni. kritika igazi értelme. Sok ember, ha kri- deszkája világot jelent. Azt hiszem, ez a Mikor ennek a három embernek a dia- tikát ír, abban a hiszemben él, hogy fel- színház és a drámaíró munkája értelmélógusát írtam, nemcsak három érdekes, kü- adata: előírni a szerzőnek, hogyan kéne nek legpontosabb megfogalmazása. A színlönböző típust akartam megírni. Annak a írnia, és csak kivételesen kevés kritikus ház maradjon mindig az a hely, ahová valóságnak a kifejezése csábított, hogy a érti, hogy a drámaírót, ha az valóban mű- nemcsak- szórakozni járunk, hanem azért világ teljesen függetlenül fejlődik attól, vész, úgy kell felfogni mint fenomént és is és főleg azért, hogy megismerjük a víamiről a fizikusok töprengenek. A fiziku- tanulmányozni kell. S ezenkívül: az újsá- lágzajlás közepette létező embert, hogy sok a legnagyszerűbb békeszándékokat gok és folyóiratok gyakorlata a kritikust új ismereteket szerezzünk az emberről, szövögethetik egymás között — de a fizi- gyors írásra kényszeríti. S ez a színház Ezért nem értek egye], azzal az irányzatka halad tovább. A bombákat tovább gyárt- s a drámai szöveg esetében feltétlen ellen- tál, amelyik a színháztól és a drámaírótól ják, a felfedezéseken tovább dolgoznak, tétet eredményez, az időszükséglet, és a az utóbbi időben azt követeli, hogy ezt is, s pusztító hatásukat nem tudjuk el sem hosszú elmélkedések között, amely elen- azt is, nevezetesen a filozófiát is helyetteképzelni. Ezért a fizikusok eszmefuttatá- gedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a kri- sítse. Érthető ez abban a korban, amelynek sainak egyedüli értelme az, hogy elmond- tikus felelősségteljesen ítélhessen meg egy filozófiája szegény, de nem változtathatja ják: a levegőben van valami Hogy a leg- művet. meg még ez sem a drámai alkotás alapszebb tudományos megoldások sem segíte- Létezik azonban olyan kritika is, amely küldetését. A dráma mindig is felhívás nek, hogy a legzseniálisabb kísérleti ered- már művészet. Ez a fajta kritika egyre lesz a gondolkodásra, az öntudatosításra, menyek, amelyekhez eljutottak, értelmet- inkább filozófiává válik. Ilyen típusú kri- a néző önmagaértésére korban és társadalenek, és hogy képtelenek velük vala- tikát írni még nehezebb, mint-színdarabot. lomban. mit is kezdeni, mert egyedül nem képesek Ennek a kritikának előfeltétele, hogy a kri- A Literární noviny cikke nyomán megoldani abból semmit, amire mi vala- tikus ne csak ismerje, de szeresse is a szín- Fordította - tőr ; Wolker-napok Prostéjov, 1964 Irodalmi színpadjaink (nevezetesen a lévai, nyitraí, rimaszombati, kassai, komáromi) rendezői, összesen kilencen jún. 25— 28. között részt vettek az Irodalmi színpadok és szavalók országos szemléjén Pröstejovban. Ha erre a találkozóra a mi Jókai napjaink előtt került volna sor, sok olyan hibát elkerülhettünk volna, amelyek a mi komáromi szemlénk értékét is vitathatóvá tették. Mert a prostéjovi hibák szinte kísértetiesen emlékeztettek a komáromiakra. A találkozón hét irodalmi színpad-agyüttes és huszonnégy szavaló vett részt az ország minden részéből. A mieink ezúttal sajnos hiányoztak a színpadról, csak a nézőtéren voltunk ott — tanulni és okulni. A meghívott együttesek nemcsak színvonalban, de művészi törekvésekben is nagyon különbözőek voltak. Ügy látszik a rendezők célja is éppen ez volt: irodalmi színpad-kultúránk és előadóművészetünk állapotát rögzíteni, s nem esszenciáját adni. Az elv vitatható, mert lehetővé tette pl az olyan valóban kétes értékű előadások prostéjovi bemutatóját, minta botrányba fulladt bratislavai Horizont-é, vagy a prágai Na palubé-é volt. A két említett együttest a bíráló .bizottság abban a hibában marasztalta el, amely vádként nálunk Komáromban is igen gyakran elhangzott: a díszletekkel, a' külsőségekkel, a revüális elemekkel, s a klsszínpadi törekvésekkel a versek értelmét takarták el. A Na palűbé (a prágai hajógyár együttese) sanzonjai, csattanó viccei s jelenetei között pl. teljesen elveszett a vers. Műsoruk „Kedves önnek egy kicsit a költészet“? címmel, inkább mondjuk valamelyik prágai kisszínpadra való volt, kinőtt a vers. Az egyik Ferlingheti verset pl. fejtetőre állva szavalták, érzékeltetve azt a fejtetőre állított amerikai életformát, amelyben a vers született, s amelyben az egyedül érthető. A két együttes műsora egyébként felfedező erővel hatott nemcsak az előadásmódot, de magukat a versekéi illetően is. Irodalmi színpadjainknak ilyen célokat is kéne követni: ismeretlen verseket és szerzőket bevinni a köztudatba. Ez a két együttes bebizonyította, hogy a színpadra vitt vers nemcsak jó előadást jelent, hanem a technikai lehetőségek kihasználását is. Ugyanis azok, ha nem zavarják a vers mondanivalóját, többletet jelentenek az értelmezésénél. Bebizonyították ugyanakkor azt is,"hogy a vers ugyan nemcsak jó előadást, de elsősorban azt követel. Ennek hiányát a legdíszesebb, legzsúfoltabb színpad sem képes elfeledtetni. Sajnos ilyen különösen jó előadásokat Prostéjovban sem sokat láttunk. Számomra egészen nagy élményt csak Jana Zikmundová Sotola Dva c. versének előadása jelentett, aki feszesre fogott eszközökkel, belülről fűtött hanggal olyan levegőt teremtett a színpadon, amelyben az egyébként is súlyos vers súlya megsokszorozódott. Az előadásokat követő vitákból kiderült, hogy a cseh irodalmi színpadok szakemberei is egyre inkább arra a puritánabb felfogású előadásmódra hajlanak, amelyet Mezei É. Komáromban olyan hevesen védett és propagált. De a két utóbbi együttes bebizonyította azt is, hogy a színpadnak is van azért szerepe a vers értelmezésében. Most már rajtunk a sor, hogy a két irányzatból merítve kiemelkedjünk a komáromi állapotunkból, irodalmi színpadjaink megtalálják a helyes utat. S végül egy javaslat: nagyszerű lenne, ha jövőre Komáromban láthatnánk egy cseh és egy magyarországi együttest is és szakembereik is találkoznának a mi találkozónkon. A közvetítő szerepet itt is vállalnunk kéne. TÖZSER ÁRPÁD
