A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-12-27 / 52. szám
— De a miénk. — Néni a miénk. Ha egyszer elvették az embertől, néni kapjuk vissza soha többé. — De nem vették el tőlünk. — fő, majd meglátjuk. — Gyere vissza az árnyékba — mondta a fiatalember. — Nem szabad így gondolkoznod. — Én nem gondolkozom — mondta a lány. — Csak tudom. — Nem kívánom tőled, hogy megtedd, ha te nem akarod ... — Azzal sem érek semmit — mondta a lány. — Tudom. Ne igyunk még egy pohár sört? — Ihatunk. De tisztában kell lenned azzal, hogy .. — Tisztában vagyok vele — mondta a lány. — Most már ne beszéljünk többet, jó? Visszaültek az asztalhoz. A lány a hegyeket nézte a völgy túlsó, kopár oldalán, a férfi pedig hol a lányt nézte, hol az asztalt. „ — Értsd meg — mondta, én nem kívánom tőled, hogy megtedd, ha nem akarod. Szívesen vállalom az egészet, legyen meg, ha neked olyan sokat számít. — S neked nem számít semmit? Meg tudnánk lenni valahogyan. — Persze, hogy számít. De nekem senki nem kell rajtad kívül. Nekem senki más nem kell. És tudom, hogy semmiség az egész. — O, igen, te tudod, hogy semmiség az egész. — ^Rendben van, de hiába beszélsz így, én mégis tudom. — Nem tennél meg valamit a kedvemért? — Mindent megteszek a kedvedért. — Nem hagynád abba a beszélgetést, kérlek, nagyon szépen kérlek? A férfi nem felelt, csak a poggyászukat nézte. Az állomás falánál állt a két táska, és rájuk volt ragasztva valamennyi szálloda címkéje, ahol csak megháltak. — De hát én nem kényszerítelek — mondta. Bánom is én az egészet. — Mindjárt sikítok — mondta a lány. Az asszony kijött a függöny mögül, és letett elébük két pohár sört a nedves nemezlapokra. — Üt perc múlva itt a vonat — mondta. — Mit mondott? — kérdezte a lány. _ — Azt mondja, öt perc múlva itt a vo nat. A lány vidáman rámosolygott az aszszonyra, köszönetképpen. — Jó lesz, há átviszem a táskákat az állomás másik oldalára — mondta a férfi. A lány rámosolygott. — Vidd. Azután gyere vissza és kiiszszuk a sört. A férfi megfogta a két nehéz bőröndöt, s átcipelte a másik sínpárhoz, megkerülve az állomásépületet. Végignézett a síneken, de a vonat még sehol sem látszott. A söntésen keresztül jött vissza. Bent az utasok iszogattak, akik a vonatot várták. Megivott egy ánizst a söntésasztalnál, és nézte az embereket. Feltehetően vaiamenynyien a vonatot várták. A bambuszfüggönyön át ment ki A lány az asztalnál ült és mosolygott rá. — jobban érzed magad? — kérdezte á férfi MONOSZLÓY M. DEZSŐ Fohász a hűtlenséghez — Remekül érzem magam — mondta a lány. — Nincs semmi bajom. Remekül érzem magam. OTTLIK GÉZA fordítása Bárki vagy, légy lángpallosú angyal, ne hagy/ vívódni tovább önmagommal^ a tegnap köldökzsinórjáról vágj le engem, mert maradni íe tudok, s menni lehetetlen Ruhámra tapadt a bánat katángja, el lettem ítélve családra, magányra, el lettem ítélve visszanéző szemre, kutadhoz sóvárgó ordas szerelemre. Bárki vagy, légy lángpallosú ördög, aki hogyha jutnék, torkom jelelt örköd, aki ha el nem vesz, maradni se hagyjon, éltem átharapva örök seb maradjon. A hűtlenségnek egész hűség az ára. Nevünk helyeit ezt véssük észbe, szívbe, fába. Mert ez visszavonhatatlan, életre szóló képlet. Több hűségem nincs, amiért a szívem mással elcserélhet. Te ne szánj senkit, Neked az öröm legyen a gondoa, szavad, ha jelette'm vitorlává bontod ne mérlegelje mily horgonyt tépek jel magamban. Ne erezd, hogy a szomorúság tengerén át megyek hozzád te csak azt hallod, mit haldokló Cyranóként bevall majd Rostand. Sírásra ferdült száját se lásd a groteszk búnak, hajnalát jiyyéld a készülőnek, az újnak, hogy könyörtelen örömöddel megvigasztalhass engem. Hátam mögött az árnyék, hátad mögött a testem, valaha az almaja fehér virágjára lestem, variam, hogy hulljon jeloldó harmat eső. nem így lett. Mindig csak egy lehet az első. Hátad mögött nincs árnyék, hátad mögött csak a testem, te vagy az a jehér almajavirág, akit mindig kerestem. 9 Valamin mindig keresztül lép a lábunk. A mozgás burái vagyunk, bármit csinálunk< Kívül, belül lendül, árad, sodor az áram, „my house is my castle“ de hol az otthonom, hol a váram? Bukfencet hányjak a hűség jelé? Alázatos igenre, fejem alá gyűrjem az állam ? Mikor nincs más valóság, csak amit a hűtlenség küszöbén találtamé Különben felöltöztetett bábként az élet testetlen volt igéje bámul, a látszat házát cicomázza, s azt kívánja, abban legyek a várúr. Azt sugallja nem botránkoztat meg senkit az ilyen háztartás, az ilyen bérlel, hűségbe belenyugvás majdnem valamennyi életi De nekem nem kel! az Ilyen alku lángpallosú angyal, jöjj. szakíts le engem, ha nem lehetek a hűtlenség virága, a hűségem is már hihetetlen. Általad értem, hogy éltem, általad élek, vagyok ma, ha nem fonna be reménységed zöldje, állnak, mint télidőben a csupasz ja ... Inkább ne legyen otthonom, ne legyen váramé csak te végy körül, hűtlenség sodró, villogó áram. 11
