A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-12-20 / 51. szám
JÄN STACHO: ARANY ŐSZ, NÉHOL SÖTÉT ÁRNYALATTAL „Mivel kemény viiet kell innod, fiam, s vizek átlátszó virága leselkedik rád a mélyből, eredj I" S megragadtam fegyverem. Emlékezz csak vissza. „Ma a virágok s a könny nevében, mely tüdőmet szaggatja, kettétöröm keserű ostyámat.” Te voltál a fény. Emlékezz csak vissza, lüktetett a szél, s még aznap délután a vonat elgázolt egy lángragyúlt méhet. Feléd nyúltam, fényben úszó gyümölcs voltál, csípőd finom kancsó, illatos voltál a széltől; sárga méhek zümmögtek körül. „Ám az ilyen nyárral nem lehet tréfálni." „Ezt nagyon piros és hegyes ceruzával kell leírni.” „A láthatárt is egyetlen vonással rajzoljuk." „Csakhogy az kék lesz.” „A zabföld majd úgyis kacagni kezd néha.” „Ne bolondozz, hisz lehet, hogy meghalunk.” Aztán nevettél, nevettél, mint mikor az áradó sör habosán kicsorran. Később, mikor hajadba túrtam, fényes réztrombiták sikoltoztak a nap alatt. S bejött a vonat. Majd valahonnan a magasból süvités hallatszott. Két édes gyümölcs hempergett a levegőben. Mikor lehulltak a földre, szétpattant a sötétség. Abban a percben felsóhajtottál. Ingem kidagadt, mint a vitorla. Ég veled, az esti sötétben lengj tovább, A fény zokogását elvesztettem a gabonában. Csak az érclapok koccanását hallani. Elég a tükörbe nézned, s megérted, mi a fegyver. Ma a hold alatt állok s figyelek. Csak a szelet érzem, mely fekete és fájdalommal teli, fiókák szagát hinti, füstöt és hamut. A szellő, az én szellőm bánatukban haldokló asszonyok meleg sóhaja. Veres János fordítása VERES JÁNOS: KELL A BÉKÉD Magyarázzam meg hű szerelmem, mert szédít még a szürkeség? Ahhoz, hogy vágyam kifejezzem költőnek lenni nem elég. Ahogy hitték az isten létét, bár nem sejtették, merre él, épp úgy érzem, hogy kell a békéd és szívem benned hazaér. Ugyanúgy érzem: nem jöhet más, s e nagy hit csontig átsajog, — ezer más szívben ezer zsongás kevesebb, mint egy sóhajod. Belőled van a fele lelkem, Bár csonka volnék nélküled. Mi lenne, amit bús hidegben nélküled kéne elviselnem? Halál? Mert élet nem lehet. VERES JANOS: KÍNOK mágnese Arcom előtt pörög a földgolyó, hullámzó tengerek, kontinensek, hajóroncsok árbocai döfödnek szikrázó szememnek, jégmezők, sivatagok, hömpölygő búzatáblák az ember százados kínját fülembe kiabálják; városok, tornyok, csipkés házak szivemben forognak, belémhuil, mint szikladarab könnye a bemocskolt lánynak, jaja a vakoknak, — anyák feke kendője, elűzött szeretők sikolya, bolondok elferdült mosolya, horpadt katonasirok — úgy fájnak, hogy majdnem ordítok. Botyjánszky Lenke rajza EUBOMlR FELDEK: AZ ÉG SZELLÖZTETESE S még akkor sem volt mikor a héja magasan szállott a homoktelep fölött. S még ezredszer sem s később sem volt Sőt évek múlva se látszott mikor a homokvárat már nem kerestem A homok hazafelé tart — mint a szemre fáradt héja mely pihenni tűzforró sínre száll majd üvegbe simul Végre megláttam szemembe áradt épp némán álltam a nyitott ablaknál Újra száll a héja viszontlátásra Szárnya kitárva Mint kinyílt ablak mellyel az eget szellőztetik Mögötte a szél Egyetlen édes hazája Még mindig itt van Mint homok szemeit ujjam közt szűröm s besöpröm tenyerem tányérjába a héjaszárnyon észak déllel ölelkezik. Veres János fordítást» 11
