A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-12-13 / 50. szám
A Budapesti Kamarakórus november 19-én mutatkozott be Komáromnak, ahol dr. Paulovlcs Géza karnagy vezénylésével rene szánszkort madrigálokat és kánonokat énekelt. Szereplésük nagyon kedvező benyomást hagyott a hallgatóságban. Szepessy Mária, a Magyar Allamt Operaház tagja Ver dt Máglya-áriáját énekelte a TrubadCrból és azonnal megnyerte a közönség szívét, öt és az utána következő szólistákat is dr. Szentkúthy Kornél kísérte tökéletesen eggyé va rázsolva az énekes és a zongora játékát. Az ott lévők szíve repesett a boldogságtól, hogy a valóságban láthatják, hallhatják Kovács Pétert, Komáromi Valit, dr. Halmy Lajost, jassó Margitot, Stpos juditot, Madl Szabó Katalint, Kallós Gyulát és Szabó Ti-Komáromban bort, aki Erkel Bordalával fejezte be óriást sikerrel a műsor első felét. A szünet után feszenl Klára szavalt két verset, majd a kórus adott elő népdalokat, Bartók és Kodály feldolgozásában. Nem véletlen, hogy a kórus olyan lelkes hirdetője a népdalnak, mert hiszen vezetőjük, Paulo vies doktor Kodály Zoltán legközvetlenebb munkatársa. Az operettek kedvelői is gyönyörködhettek kedvelt dalaikban Lehár, Straus, Jacoby, Kálmán müveiből. Igen tét szett Kovács Péter, hatalmas — Paul Robesonra emlékeztető — hangján a Mississippit adta elő. A műsoron érezni lehetett, hogy a vendégek lelkűk egyrészét adják a komáromi közönségnek. CSÉPLŐ LÁSZLÓ Évzáró közgyűlések a du naszerda helyi járásban járásunkban 1964. október 20-val megkezdődtek az évzáró közgyűlések. A gondos és lelkiismeretes előkészítés ellenére meg kell állapítanunk, hogy egyes falvakban nem sikerült azt Áz eredményt elérnünk, amelyet vártunk. Pedig a szervezetek elnökei messzemenő segítséget kaptak azáltal Is, hogy külön nyomtatott meghívókat bocsátottunk rendelkezésűikre, ezzel Is megkönnyítve az adminisztrációs munkát. Ezenkívül a C sem adókban működő párttagokat, valamint a HNB elnökeit Is bevontuk a szeirvezésl munkákba. Ha elemezni próbáljuk az eddig megtartott 'közgyűléseket, különbőzé eredményekre Jutunk. November 3-án Apácaszaicállason és Ekecsen hívták össze a Csemadok tagjait. A két falu már majd teljesen egybeolvadt, mégis nagy a különbség közöttük. Az apácaszakállaslak Jó szervezését dicséri, hogy a közgyűlésen 1X6 tag hallgatta meg az Arany János munkásságát méltató előadást, ugyanakkor Ekecsan, talán a rossz szervezés és a nagyfokú nemtörődömség miatt el kellett napolni a .közgyűlést. Ez az eset megismétlődött másik két szomszédos faluban, Hódosban és Nagyabonyban Is. Hódosban a tagok létszáma 50 fő, s ennek 95 százaléka megjelent a közgyűlésen. Szinte öröm volt nézni, ahogy ezek az emberek hallgatták a rövid, de alapos és színes beszámolót. Mindegyikük arcán ott ült az érdeklődés, s hogy valóban érdekli őket a magyar kultúra, hozzászólásaikkal bizonyították. Ez a jól megszervezett gyűlés azt is bizonyltja, hogy népünk igenis érdeklődik a világ eseményei, a kultúra, az irodalom lránt, csak meg kell találnunk hozzá az utat. A hodosi vezetőség, s főként az Iskola Igazgatója minden elismerést megérdemelnek lelkes munkájukért. Sajnos, a szomszédos Nagyabony községről nem mondhatjuk el ugyanezt. Szeptemberben . ebben a faluban ünnepelte a csehszlovákiai magyarság a magyar verbunkos zene megteremtője, Bihari János születésének 200. évfordulóját a Csemadok Járási szervezetének rendezésében, de úgy látszik, a nagyaibonylakat nem nagyon ösztönözte ez az ünnepség. A kiküldött meghívók ellenére a közgyűlésen csak a szűkkörű vezetőség jelent meg. Nem tudjuk, mt az oka ennek a nagyfokú közönynek, de szeretnénk hinni, hogy nemcsak a vezetőség a hibás. A velük való beszélgetésből kitűnt, hogy ők .mindent megtennének a siker érdekében, de legtöbbjük fizikai munkát végző, dolgozó ember, s egyáltalában nem kapnak segítséget a falu értelmiségétől. Ahogy láttuk, az értelmiség s?lnte tüntetőén távoltartja magát a kulturális rendezvényektől. Azt hiszem, logo san kérdezzük meg őket: vajon falujuk neves szülöttének emléke nem érdemel ne-e többet tőlük? Hiszen ezentúl minden évben itt fogjuk megrendezni — Bihari emlékének áldozva — a népi zenekarok és tánccsoportok fesztiválját Is. Ajánlatos len ne, ha a község minden öntudatos dől gozója összefogna annak érdekében, hogy falujukban is olyan szép eredményeket tudjanak felmutatni, mint a szomszédos Hódosban. őszinte megelégedéssel üdvözöljük mind az apácaszakállasl, mind a hodosi helyi szervezet szép munkáját, s reméljük, pél dájuk nemcsak a szomszédokat ragadja magával, hanem útmutató lesz a Járás többi szervezetének is. SIOÖ FERENC Dr. Panlovica Géza, karnagy |ais6 Margit, operaénekes A Budapesti Kamarakórust dr. Pauluvics Gésa karnagy vezényli A Budapesti Kamarakórus