A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-12-13 / 50. szám
Korcsok György HNB elnök Óvodásak Karácsonyi fogadalom 1944. december 13. Európa és a világ népei számára ez a nap csak egyet jelentett a második világháború akkor már szinte megszán! 1 á Lh a ta t la nna k tűnő szürke hétköznapjai közül. De számunkra, Ipolyságiak száméra, plrosbetűs üneippé avatta ezt a napot a felszabadulás nagy és feledhetetlen élménye. Vártuk, nagyon vártuk ezt a napot, még ha Időnként oly reménytelenül távolinak, vagy valószínűtlennek Is tűnt. S örömünket csak fokozta az e körülmény, hogy mégis valahogy váratlanul ért minket a korán kézbesített karácsonyi ajándékként érkező felszabadulás. December nyolcadikén súlyos légitámadás érte városunkat. Addig csak a kelet felől mennydörgésszerűén zengő ágyúzással üzengetett felénk a háború, de december nyolcadikén közvetlenül csapott meg bennünket Is a háború szele. Filmszerűen peregtek az események. Nem üvöltöttek fel A 800-ezer korán ás kultárhái a légvédelmi szirénák, mert már napok óta szünetelt az áramszolgáltatás. Váratlanul bukkantak elő a halálthozó repülőgépek a koirmosszürke felhők védőn álcázó függönye mögül. Remegve álltam az udvar közepén. Összerezzentem minden robbanásra, de mintha földbe gyökerezett volna a lábam, nem tudtam mozdulni. Emberek, civilek és katonák szaladtak át az udvaron az óvóhely felé. Ismerősök és Ismeretlenek. A ködön át, melyet az ijedtség csalt a szemem elé, édesanyám kétségbeesett arca villant elém. Anyám megragadta a kezemet. — Szaladjunk, fiacskám — suttogta sürgetőn. S én futottam anyám nyomában, A sötét pincében, ahdl csupán egyetlen petróleumlámpa gyér fénye pislákolt, kezüket tördelő nők kétségbeesett Imája fogadott. Fél óráig sfem tartott a légitámadás, de nyomában rommá lett házak, halottak, zokogó hozzátartozók, rettegés és jajveszékelés maradtak. Még néhány éjszaka telt el, melyeknek lázálomszerű kusza álmait a visszavonuló német és magyar egységek fáradt, egyhangú menetelésének tompa zakatolása riasztotta meg. Aztán elérkezett december tlzenkettedlke. Ekkor már a pince mélyén gubbasztottunk. A város határában egész napon át tartó pergőtűz tombolt. Amint a tisza, hideg égen felragyogtak az első csillagok, elcsendesett a front. Tizenharmadikén hajnalban megdöngették a szőlőhegy aljában lapuié, óvóhellyé alakított pincénk ajtaját. Ijedten pislogtunk egymásra. Egyre jobban döngették a belülről kulcsra zárt plnceajitét. A férfiak közül néhényan f eltép ászk adtak. Ki kell nyitni, Súlyán Edit 5
