A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-11-15 / 46. szám
Táplija égnek mereszti négy szárit Jára, leheveredett a fűbe, pipára gyújtott és nézte a vizet. Nem halászott, nem volt hozzá engedélye, egyre csak a vizet nézte és pipázott. Nádfedeles házikójának sem akadt lakója közben — ki jönne ide ki a csendes magányba és társtalanságba?-, így rövidesen haza is jött és újra beiőköltözött. Furcsa gondolatai támadnak az embernek ahogy az öregembert hallgatja és mérlegeli egyszerű szavai értelmét. Nagyra vagyunk a civilizációnkkal és a technikánkkal, de az öreg halász valami olyat tud, amit mi nem tudunk. Ml eligazodunk a nagyvárosi élet neurózissal teli bonyodalmai között, de ő ismeri a halak, a vizimadarak és vadvizek titkait. Ml néhány óra alatt pompás gépmadarakon százan utazunk egyszerre egyik kontinensről a másikra, de ő egymaga eligazodik a jeges árban, sötét éjszaka, csónakjával és olyan biztonságban érzi magát a vízen, ihogy ml a levegőben olyanok talán soha nem leszünk. Ml állandóan elégedetlenek vagyunk önmagunkkal, az életünkkel, ő mindig elégedett. Nevetve mesélte, hogy két Bratislava! „halász“ lecsorgott csónakjával az egyik zúgón (a Kis-Duna ezen szakaszán . vlzszint emelő gátak vannak s a part mellett zúgószerűen, sebes sodrással folyik aztán le a felső szint vize) és nem tudtak visszajutni csónakjukkal sehogyan. Otthagyták a csónakot és rábízták, hogy vigye vissza a felső szintre. — Majd ha lesz időm, visszaviszem — fújja a füstöt és szeme sarkába hunout szarkalábak gyűlnek-, szegények, nagyon kértek ... — Megmagyarázta, hogy a zúgén olyan evezővel lehet csak felmenni, mint az övé, megvasalttal. Valóban, evezője végére egy lópatkó van szegelve úgy, hogy két kihegyesitett szára szigonyszerűen mered előre. Ezzel taszítja magát a köveken. Szeretnénk még beszélgetni, de azt mondja mennie kell. Akkor ma nem lesz hala! De megígéri, hogy fél négyre otthon lesz, s akkor majd beszélgethetünk. Olyan szabályos és nyugodt evezőcsapásokkal távolodik tőlünk, mint egy acélidegzetű és csupaizom sportoló. Pedig öregember, hetven éven felül jár a kora... Bár Igaz, nagyon ismeri a halak és a vadvizek titkait! Visszamentünk a Bartal-házhoz és leheveredtünk a fűbe. Arról beszélgettünk, hogy lesz-e szerencséje az öreg halásznak. A ház körül néhány színes sportcsónak nyugszik gerendákon és a ház előtti révben is ki van kötve néhány. Üresen ringanak a vízen. Bertái néni mesélte, hogy a csónakokat városi horgászok hagyták Itt, gondozásukért, Illetve őrzésükért tíz koronát kapnak havonként. Ehhez kapnak még „egy kis“ nyugdíjjal, ebből élnek. Meg persze disznót, baromfit tartanak, és hát, az öreg halészgat... Ismeri az egész környék, s a bratlslaval horgászak, táborozék és természetjárók különösen. Pedig beszélni sem Igen tudnak velük — ők csak magyarul beszélnek-, de azért megértik egymást. Az öregasszony is keveset beszél, nem Nádfedeles házikó a topolyaiak alatt szaporítja feleslegesen a szót, bár látnivalóan szeret beszélgetni. Elképzelem az estéiket. Kevés szó esik, de az lényegbevágó. Az élet-Íől szól és nem szórakozást célzó agytoria, vagy rejtett célú mellébeszélés eredménye. Bizonyára korán lefekszenek. Igaz, az embere gyakran éjszaka is kinn van a vizeken I A nap egyre jobban csúszott alá az égen az erdők felé. Elmúlt fél négy, aztán négy, majd fél öt... Az öreg halász nem jött. Már a felesége Is kiállt a ház elő és várta: ilyenkor már Itthon szokott lenni. Ha megígéri, meg különösen ... Arcén nincs nyugtalanság csak valami elégedetlenkedő, fejcsóváló megértés, mint aki érti ugyan az öreget, dehát azért hazajöhetne mór. Talán nagyon jé helyet talált valahol. A nap a fák mögé csúszott, nem jött az öreg halász. Nem vártuk tovább. Nem tehetek róla, ha rá gondolok még ma is, Hemingway öreg halász, Santiágo jut eszembe, aki kiment a tengerre a nagy hal után. DUBA GYULA |. Vlach felvitelei Ritmikus mozdulatokkal evezett falánk
