A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1964-10-25 / 43. szám

Ma már a sportbúvárok is fényképezőgéppel leplezik le n víz alatti világ szépségeit. A képen egy korallpolip, amely a tenger fenekén gyönyörű virágra emlékeztet. sík pedig csak a másikat lássa, még nem érezzük a távlati hatást, de azok a részle­tek, amelyek csak az egyik felvételen van­nak meg (pl. felvonuló járművek, új épü­letek, vízmosások, erdőirtások, sziklarob­­hantások stb.) úgy látszanak, mintha ma­gasan a fénykép síkja felett lebegnének, s könnyen észrevehetők. Fényképezés az orvostudományban A betegségek elleni küzdelemből is ki­veszi a részét a fényképezés. Az orvostudo­mány számtalan célra felhasználja a fény­képezés nyújtotta lehetőségeket. Mellőzve a sokféle kórtani, anatómiai és műtéti fel­vételt, amelyek főként a bemutatás és az oktatás célját szolgálják, most csak azokat az eseteket emeljük ki, amelyek közvetle­nül részt vettek az egyes betegségek elleni harcban. A tüdőtuberkulózis megfékezésében jelen­tős része volt annak, hogy sikerült a rönt­genkészülék képernyőjéről nagy fényerejű objektívvei, normál filmre olcsón, gyorsan sorozatfelvételt készíteni. A gyorsan soro­zatban készült kisfilmfelvétel egyszerű né­zőkészülékkel éppúgy tanulmányozható, mint a nagy kép. Különösen a rákbetegség elleni küzdelem­ben jelent nagy segítséget az orvosnak, hogy a test egyes, kívülről közvetlenül nem látható üregeit belülről is le tudja fényké­pezni, ha kell, eredeti színekben is. A test­üregek vizsgálatára szerkesztett különféle endoszkópok tulajdonképpen csövek, ame­lyeken keresztül közvetlenül vagy tüíkrök­­prizmák és lencsék segítségével néz be az orvos a testüregekbe. A test nehezebben megközelíthető üre­geit (húgyhólyag, gyomor stb.) bonyolul­tabb szerkezetű endoszkópokkal vizsgálják. Ezekkel együtt a fényforrást is bejuttatják a testüregbe, s a képet optikai eszközök segítségével figyelik meg. Az Ilyen képet Is le lehet fényképezni, ha az endoszkóp okulárját megfelelő csatlakozó segítségével összekötik a fényképezőgép objektívjével. Fényképezés mikroszkópon át A mikrofotografálásnak nemcsak az or­vostudományban, hanem a természettudo­mány és a technika számtalan más ágában is nagy jelentősége van. A tudományos fényképezésnek ez az ága a legfejlettebb, ennek van a legnagyobb irodalma is. A Zeiss gyár legjobb objektívjének feloldó képes­sége ma kb. 0,55 mikron (a kisebb baktériu­mok nagysága), hasznos nagyítása pedig kb. 700-szoros. Ezzel a nagyítással már minden olyan részletet láthatunk, Illetve lefényké­pezhetünk, amelyet a lencse fel tud bonta­ni, a továbbbi nagyítás ebből a célból fe­lesleges. Oj lehetőségeket nyit a mikrofényképezés terén az elektronmikroszkóp, amelynek le­hetőségeit fel sem tudjuk becsülni. Sokoldalú segítőtárs Rövid áttekintésünkben természetesen tá­volról sem emlékezhettünk meg a tudomá­nyos fényképezés minden területéről. Be­szélnünk kellene például a fényképezéssel történő regisztrálásról, amelynek főleg a vegyiparban van nagy jelentősége, továbbá a lassított filmfelvételekrői, amelyek a na­gyon gyors és a nagyon lassú változások rögzítését és megfigyelését teszik lehető­vé. így rögzítik negatívanyagra a rendkívül gyors változásokat: robbanásokat, becsapó­dásokat, töréseket, a turbinalapát által kel­tett örvényléseket, valamint más hidro- és aerodinamikai jelenségeket. De ellenkező hatást: nagyon lassú moz­gások (élettani változások, csillagászati je­lenségek, napkitörések stb.) gyorsítását is el lehet érni, ha lényegesen lassabban for­gatjuk a filmet, illetve meghatározott Időn­ként egy-egy felvételt készítünk. Ha például egy növény vagy baktériumtelep fejlődéséről egy héten át minden órában egy-egy fel­vételt készítünk, akkor a filmet 24-es kép­váltással levetítve a változást hét másod­perc alatt figyelhetjük meg. A nehezen megfigyelhető vagy múló je­lenségek gyors, tárgyilagos megörökítésé­nek felmérhetetlen jelentőségét még szám­talan további példával szemléltethetnénk. Az egyiptomi hieroglifák első pontos lemá­solásától a bűnügyi felvételek elkészítéséig, az élet minden megnyilvánulásában találko­zunk a fényképezéssel. A Holdat megkerülő szovjet űrrakétában elhelyezett fényképe­zőgép mutatta meg nekünk például először a Holdnak az emberi szem számára eddig láthatatlan oldalát. Az asztrofotográfia lát­hatóvá teszi számunkra a távoli „láthatat­lan“ világokat, a röntgenfényképezés pedig a láthatatlan sugarakat rögzíti magfizikai emulziókba. A fényképezőgép teljesítette a megszüle­tésekor hozzáfűzött reményeket. Joggal ál­líthatjuk: százszázalékosan megállta a he­lyét a tudományos kutatás szolgálatában. Beszélni tanító gép V. Laptyev, L. Posztnytkov és V. Cuker­­man szovjet mérnökök, az Oroszországi SZSZK Pedagógiai Akadémiája Defektoló­­giai Intézete mellett működő fonetikai és akusztikai laboratórium munkatársai olyan készülékeket szerkesztettek, amely a hangjeleket látható formában szemlélteti s ily módon segítséget nyújt a süketeknek az egyes hangok, szótagok és szavak he­lyes kiejtésének elsajátításában. A képen F. Rau, a pedagógiai tudományok doktora helyes kiejtésre tanít egy süketnéma pá­ciensnőt. — jobbra az új készülék kép­ernyője, amely megmutatja a kiejtett hangok minőségét. Útszéli óra autósoknak Az ausztriai Hallstütteri-tó mellett vezető romantikus út meglehetősen szűk, ezért a gépkocsik csak egy oszlopban haladhat­nak rajta. A menetirány tizenötpercenként változik. Az út melletti óra arra szolgál, hogy a gépkocsivezetők lássák, mennyi ideig kell várakozniuk, tehát esetleg be­­ugorhatnak-e addig egy kávéra a közeli vendéglőbe.

Next

/
Thumbnails
Contents