A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-10-25 / 43. szám
Soumlalot, a kongói szabadságharcosok egyik vezetője (jobboldalt) &njerük0i-belifa ÍHjh&rUGHMO A Newsveek amerikai folyóirat térképe Kongóról: a sötét foltok a partizánhadmüveletek területét jelzik Kongö Ismét fegyveres intervenció színtere lett. Csőmbe, amikor az ENSZ-csapatok távozása után visszatért Kongóba és a katangal szakadár tartomány éléről egyenesen a miniszterelnöki székbe került, előbb a kongől szabadságharc vértanújának, Lumumbának emlékére hivatkozva megpróbálta megbontani a Lumumba politikájának folytatását meghirdető szabadságharcosok arcvonalát, majd amikor kísérlete kudarcot vallott, külföldi segítséget kért a felkelők ellen: elsősorban az amerikaiaktól és a belgáktól. Csőmbe, akinek kezét beszennyezte Patrice Lumumba vére, odáig ment, hogy megkoszorúzta a mártír emlékművét; hazahívta Lumumba özvegyét Kairóból; miniszteri tárcát ajánlott fel Lumumba emigrációban élő egyik barátjának; ,,a nemzeti megbékélés“ Jegyében fegyverletételre szólította fel a partizánokat. „Adjanak nekem három hónapot — Jelentette ki patetikusan — éa megmentem Kongótl“ De az Idő nem Csomóénak dolgozott; a szabadságharcosok egyre nagyobb területeket szabadítottak fel; a Lumumba emlékét meggya-Mobutu tábornok, aki katangal csend őreivel és európai zsoldosaival együtt sem bír a szabadságharcosokkal láző propagandamanőverek sem Jártak sikerrel — a rémült Csőmbe ezért fordult végül Is régi gazdáihoz, a belgákhoz, de a Kongóban mind nagyobb érdekeltséget vállaló „új nábobokhoz“, az amerikaiakhoz is. Csőmbe először Is megkezdte a fehér zsoldosok táborzásét mert Mobutu katonái egyáltalán nem lelkesedtek azért a lehetőségért, hogy a szabadságharcosokkal szembeszálljanak. Csőmbe e katangal csendőröket is visszahívta, aki a szomszédos Angoléban elrejtett „katangal“ hadianyagot és fegyvereket, s 15 ezer Jól felszerelt csendőrét beolvasztotta a központi kormány hadseregébe. Ezt a Csombe-Mobutu féle hadsereget kellett volna kiképezniük az európai zsoldos tiszteknek. Rövidesen kiderült azonban, hogy sem az európai zsoldosok, sem a katangal csendőrök nem érnek el semmit a szabadságharcosokkal szemben, akik a roppant kiterjedésű Kongóiban a Keleti-tartománytól Klvulg, Eszak-Katangától Stanlevylle-tg egyre több várost szabadították fel, és a három különálló nagy partlzénkörzet területét mind Jobban kiszélesítették. Csombénak nem voltak szállító repülőgépei, sem bombázói, ezek nélkül pedig nem tudott eredményes hadműveleteket folytatni a szabadságharcosok, ellen. Az amerikaiak a szabadságharcosok sikerei láttán veszélyeztetve érezték kongél pozícióikat s ezért határozták el, hogy átadják Csombénak a kért repülőgépeket. Az egész akció eleinte titokban folyt, egy Ideig még a cáfolatok küdfüggönye mögött, csak legutóbb vált nyílt Intervencióvá. — Dél- Afrlkában és Dél-Rhodeslában, az afrikai fajüldözők fellegváraiban több száz fontos prémitámokkal, 25 százalékos veszélyességi pótlékkal és busás fizetéssel toborozták az angol, francia, belga, portugál kalandorokat. A belgák a katangal Kamlna légitámaszpontot a zsoldosok rendelkezésére bocsátották. Innen Indultak ki az európai zsoldosok vezetésével azok i különítmények, amelyek utóbb visszafoglalták a felkelőktől Albertville városát. A kamlnal betonon szálltak le azok az amerikai B-28-os künnyübombázók Is, amelyeket a washingtoni kormány azzal & nyilatkozattal bocsátott Csőimbe rendelkezésére, hogy a gépeket „szerződéses pilóták“ vezetik majd. Az augusztus derekán kiadott következő washingtoni közlemény azonban már arról szólt, hogy az Egyesült Államok nagy hatósugarú federltú repülőgépeket bocsát a kongói kormány rendelkezésére, mégpudlg „személyzettel együtt.“ A következő lépésben az amerikaiak négy nagy szállító repülőgépet adtak „gyors segélyként“ Csombénak: a C-130-as jelű gépek a karollnai Pope légitámaszpontról repültek Leopoldvlllebe, fedélzetükön 50 amerikai ejtőernyőssel [a hivatalos közlemény szerint az ejtőernyősök feladata az amerikai tulajdonban levő szállító repülőgépek védelme). Arthur Sylvester, a Pentagon sajtófőnöke azt Is közölte, hogy a Kongóba küldött amerikai ejtőernyősök a 82. amerikai légihadosztályhoz tartoznak. Ezt a közleményt néhány nap múlva követte a beismerés: a kongói csapatokat az amerikaiak és a belgák, mint tanácsadók, harc közben segítik ... Erről a „tanácsadásról“ azután a szabadságharcosok híradásai nyomán megtudhatta a világ, hogy a nyílt katonai intervenciót próbálja álcázni: az amerikai légierők gépel rakétákkal és gépágyúkkal lőtték a hazafias erők állásait, légitámadásokat Intéztek a szabadságharcosok által felszabadított városok ellen, a partizánok hátába kormánycsapatokat dobtak le, és így tovább ... Ml a célja az Egyesült Államok és Belgium újabb kongől beavatkozásának? Mit keresnek az amerikai ejtőernyősök és repülőgépek ebben az Egyesült Államoktól oly távol eső afrikai országban? A fegyveres beavatkozás Igazi célja — bárhogyan is álcázzák, bármiképpen is próbálják a Csőmbe kormányának nyújtott törvényes segítségként mentegetni — nem más, mint hogy elnyomják a ikongól nép erősödő nemzeti felszabadító mozgalímát, hogy alátámasszák az imperialisták szolgálatéba szegődött kormánykörök Ingatag helyzetét, hogy megőrizzék és megerősítsék a Kongói természeti kincseit fosztogató monopóliumok hadállásait. A kongói szabadságharcosokat nagy erőösszpontosítással, a roppant haditechnikai fölénnyel ki lehet ugyan szorítani egy-egy városból, de nem lehet őket megsemmisíteni. Kongö hazafias erőit nem törték meg sem Csőmbe csapatainak és zsoldosainak, sem az Intervenciós hatalmaknak csapásai. A tények, az országszerte folyó harcok bizonyítják, hogy az elmúlt esztendők eseményei nem bénították meg a kongói hazafiak akaratát. Es ez a döntő Kongóban; a nagyobb erőt végső soron az a nép képviseli, amely Ismét függetlenségének védelmére kelt. MAGYAR PÁL 5
