A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1964-10-18 / 42. szám

^^^a^jtols^ehetöség

Éjfél után két órakor rejtjeltávírat érkezett Berlinbe! az egyik nyugat-európai fóváros környékén állomásozó motorizált hadtest parancsnokának címére. Ez állt benne: DESIFRIROZVA AZONNAL KÉZBESÍTENDŐ VON TIEGLITZ HADTESTPARANCSNOKNAK i

Az ügyeletes tiszt, Klein őrnagy azonnal feltárcsázta a villa telefonszámót, melyben szárnysegédjével, Rathenau századossal von Tieglitz tábornok lakott. Végre o szárnysegéd jelentkezett. Mikor Klein őrnagy meghallotta álomtól kissé rekedt hangját, így szólt: „Jó reggelt, százados úr! Sajnálom, de föl kell ébresztenie a tábornokot: villómtóvirat érkezett számára. A’ összekötő azonnal indul vele.

Tíz perc múlvo Rathenau százados távoli motorkerékpár-zúgásra lett figyelmes, s kilépett a villa ajtaján.

Megborzongott a tavaszi hajnal hidegétől. Az őr tisztelgett.

Kint olyan 'send volt, hogy a közeledő motorkerékpár zúgása géppuskasorozatként hangzott.

A százados átvette az összekötőtől a lepecsételt borítékban lévő táviratot, és fölszaladt vele az első emeletre, a tábornok hálószcbájába. A tábornok békésen horkolt brokát selyem poplana olatt. öreg volt már és testes, egészsége sem a régi, óm álmatlanság nem gyötörte. Rathenau századosnak alaposan meg kellett ráznia.

— Mi történt, százados úr? - kérdezte nagysokára a tábornok. Fe'nyitclla vérerekkel átszőtt, dülledt szemét és hájas kezével magára húzta már-már lecsúszott takaróját.

— Tala' csak nem történt valami baj?

— Villómtávirat érkezett, tábornok úr — felelte a szárnysegédje.

— Azonnal kézbesítendő. Fölbonthatom a borítékot? Természetesen. Bizonyára megint valami villám-ostobaság — dörmögte a tábornok. — Azok a vezérkari suhancok azt hiszik, hogy ostoba kérdéseik egyszeriben fontosakká válnak, ha villámtáviratként küldik.

Von Tieglitz öreg katona volt, és a Wehrmachtnak azon tábornokai közé tartozott, akik nem bíztak túlságosan a nagy führer hadvezéri képességeiben, ami azonban semmiképpen nem gátolta őket abban, hogy nagy hapgon magasztalják lángelméjét és vakon teljesítsék parancsait. Tieglitz tábornok meg volt győződve róla, hogy ez a félművelt frajter nemcsak hogy nem ért a harcászathoz, de még a testtartása is csapnivaló: az egyenruha sem áll jól rajta, s az általa oly előszeretettel viselt lovaglónadrág csupán kihangsúlyozza görbe lábait, nem beszélve arról, hogy amikor nagyképűen Napóleon-pózba vágja magát, és lovaglóostorával csizmáját csapkodja — egyszerűen nevetséges.

Ezenkívül von Tieglitz tábornokot nagy méltánytalanság érte: Holmi jöttment talpnyaló karrieristák parancsoltak neki, akik még csak puskaport sem szagoltak, csupán egyet tudnak: teli torokból „Heil Hitler"-t üvölteni.

Hogy is tudott egy olyan bölcs, tapasztalt és érdemes férfiú, mint Hindenburg tábornagy, hinni az effajta szélhámosoknak.

— Itt a távirat - szakította félbe a szárnysegéd a tábornok csöppet sem vidám gondolatait.

— Olvassa föl — parancsolta kurtán a tábornok.

Rathenau olvasni kezdte a meglehetősen hosszú táviratot.

Az állt benne, hogy a hadtestparancsnok tegye meg a szükséges intézkedéseket egy keletre történő átcsoportosításhoz.

Mindez természetesen szigorúan titkos. Az átcsoportosítás helyét a legközelebbi napokban közlik a tábornokkal. A távirat így végződött:

„Holnap egy lőszerszállitó különvonat érkezik önhöz, és ezenkívül egy lepecsételt vagon, melynek tartalma szigorúan titkos. Ellenőrizze a plombákat és pecséteket, személyesen vizsgálja meg a vagont és készítsen jegyzőkönyvet állapotáról. A vizsgálat megejtése után újra plombálják le és gondoskodjanak az őrzéséről. Tartolma a megfelelő időben kerül felhasználásra."

Míg a szárnysegéd felolvasta a táviratot, von Tieglitz tábornok ágya szélén ült és annak értelmét igyekezett kibogozni, amit az imént hallott. Mit jelentsen ez? Mire jó ez a keletre történő átcsoportosítás? És mit tartalmazhat ez a sürgős és szigorúan titkos szállítmány, mely a „megfelelő időben" kerül felhasználásra.

A tábornokot mindez bosszantotta. így szólt szórnysegédjéhez:- Félek, kedves Hansi - a tábornok csak különleges alkalmakkor szólította így szárnysegédjét —, félek, nehogy ez esetben Oroszországról legyen szó ...

A von Tieglitz tábornok parancsnoksága alatt álló hadtestnek egy külön iparvágány állt a rendelkezésére. Ide irányítják a hadtestnek küldött rakományt szállító vonatokat. Az iparvágányt szigorúan őrizték. Reggel az ügyeletes tiszt telefonon jelentette, hogy a különvonat, amelynek érkezéséről a tábornokot táviratilag értesítették, befutott az iparvágányra.

Rathenau ezt jelentette a tábornoknak. A tábornok komor hangulatban volt és senkit sem fogadott. Amint segédtisztje jelentette neki, hogy a vonat befutott, tüstént felállt; és Rathenau látta, hogy minél hamarább szeretné megtudni, mit is tartalmaz tulajdonképpen a titokzatos vagon.

— Kapitány úr, rendeljen kocsit, együtt megyünk. - Kíván még valakit magával vinni, tábornok úr? - kérdezte tapintatosan Rathenau, mivel tudta, hogy a megejtett vizsgálatokról készített jegyzőkönyv összeállításánál rendszerint jelen szoktak lenni

a hadtesthez tartozó speciális titkosszolgálat emberei is, akiknek azonban a hadtestparancsnok alá való rendeltsége vitatható volt.

— Fölösleges, megleszünk mi az SS-urak nélkül is - dörmögte dühösen a tábornok. — Egyedül megyünk.

Rathenau megörült. Ugyanaz volt a véleménye az SS-urakról, mint tábornokának.

Rathenau, a tábornok felügyelete alatt az ügyeletes tiszttel együtt megvizsgálta a vagon plombáit és valamennyi pecsétjét. Sértetlenek voltak. — És most nyissák fel a vagont — parancsolta a tábornok.

A vagonban gondosan sárga papírba csomagolt kötegek voltak. A tábornok fölbontotta az egyiket. Kis könyvek voltak benne. Fedőlapjukon kövér betűkkel ez állott:

Titkos. (A Wehrmacht rendelésére.) (Német-orosz társalgási kézikönyvek az oroszországi megszálló haderők katonái és tisztjei számára.

— Igazam volt, kapitány — dörmögte a tábornok és átnyújtotta

a csomagot Rathenaunak. Az elolvasta rajta a felírást s közben a csomag kiesett a kezéből. Az ügyeletes tiszt meg az altiszt odaugrottak, hogy összeszedjék a széthullott könyveket.

Rathenau hirtelen lehajolt, hogy segítsen nekik, s közben egy könyvet észrevétlenül a zsebébe süllyesztett. A tábornok elgondolkodva állt a nyitott ajtóban. Ebben a pillanatban a szomszédos vágányra egy különös szerelvény futott be. A vagonok tetején géppuskák meredeztek az égnek, a peronokon fegyveres SS-katonák strázsáltak. Amint a vonat megállt, a kocsikból sírás és jajveszékelés hallatszott. Az SS-katonák nem vették észre a szemközti vonatban álló tábornokot, és kinyitották az egyik teherkocsi nehéz ajtaját. A tábornok egy csomó gyereket látott — teli volt velük a vagon. Amint a gyerekek megpillantották a német tábornokot, feléje nyújtották csontig soványodott, ökölbeszorított kezüket, hogy megmutassák, milyen erősek, és átkiáltottak neki:

— Tábornok úr, mi még bírunk dolgozni! Ne- vigyenek bennünket oda! Dolgozni fogunk!

Az SS-katonák a kocsi ajtajához ugrottak és gyorsan becsukták. A tábornok elolvasta a vagon falán lévő krétával írt feliratot. Auschwitz — különvonat. A kocsi felé egy SS-tiszt közeledett.

A tábornok odakiáltott neki, mire az tüstént hozzá sietett és vigyázzba vágta magát előtte.

— Micsoda különvonat ez? - kérdezte a tábornok rekedt hangon.

— Öregek, betegek meg gyerekek. Gyengék és nem tudnak dolgozni - válaszolta halkan az SS-tiszt. - Tábornok úr, Németország nem etethet ingyenélőket. Ezek a kölykök megsejtették, hová mennek. Úgylátszik az őrök elszólták magukat. Kivizsgálom az ügyet és az illetőket megbüntetem.

10