A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-10-04 / 40. szám
BATTA GYÖRGY: NÉGER KÖLTŐK Ének szoknyákról és szemekről A kalaposnő, a pék, a miniszter mind akarja, hogy este legyen, leeresztik hát az éj kék vásznát sárga csillag-jogaskereken. Házakat, hidakat, utakat, fákat: a kerek világot ellepi a könnyű kékség, még a kanárikalitkát s a cingár tűt is elfedi. Sötétben lehullnak a szoknyák: pöttyösek, tarkák, pirosak, áttüzesedik a lég, s az ágyak mezőin az árnyak párosak. Az éji kékben piros lázban az egész világ szeretkezik, egyformán mindI E mozdulatban egyforma lelt most mindegyik'. Egy kis szobában ősz-fehéren pilléd, kiben nincs már parázs. A csendben kanári szárnya lebben; fülének édes szoknyasuhogás. A koporsóban tíz öl mélyen is érezni, vagy tán hallani: Lány lép a sír közti Felszikráznak holtak elporló csontjai. Rebesgetik, akadt egy férfi, a szoknyák híres mestere ki a mellek kél piros csavarján úgy babrált, hogy tetszene az a lányoknak-asszonyoknak ma is, ha élne. „Igazi mester ez. Finomkezű, akár egy órás, de ha kell, szilái, heves!“ Ennyi maradt fönn róla, meg az, hogy fekete köpenyében akkor jött érte a halál, mikor szeretett éppen, s ez a robbanásig dühítette homlokán kidagadtak az erek, mérge ma is perzsel a földből: Pirosak tőle a falevelek minden ősszel. Örök férfiként bőszülő, izzó erekkel ott sistereg, forr a föld alatt, feje feleit fakó deszka-egekkel. Mi ez az erő, e csodaáram, száguldva-szíven, testeken? Böngéssz végig tízezer férfit, egy kívánsága ma legyen A kalaposnő. a pék, a miniszter mind akarfa, hogy reggel legyen, felhúzzák hát az éj kék vásznát sárga csillag-fogaskerekeken, nyitnak a virágok és a boltok, s lila karikák gyűrűivel a szeme alatt kilép a fénybe a világ, felkerülnek ismét a szoknyák, pöttyösek, tarkák, pirosak, s lehullnak úffent, ha az égről elkarikázik majd a nap, s akkor az éjben piros lázban a világ megint szeretkezik. Egyformán mind E mozdulatban már most egyforma mindegyik! Elolongé Epagna fondo: IKamerun) FELTÁMADÁS Amikor a fák leomlanak, Amikor a fű halódik. Es a föld méhében a mag Alig csírázik — máris kiszárad, En tudom: akkor élet árad A porból, A kidőlt fákból, Es csontjainkból holnap reggel A szabadság vakító napja kel fel. Antoine Roger Bolamba: /KongóI ESTI DAL Tam tam, tam-tam, tam-tam, Az éj fekete, Mint nyálkás csiga tapad a bőrömre s borzongatóan hideg. Tam-tam, tam-tam, tam-tam, tapsoló kezünk az ég felé kiáltja síró asszonyok hangtalan panaszát. Nem forr bennünk harag a hold ellen, mely nyakon ragad minket. Tam-tam, tam-tam, tam-tarri, gyöngéden megcirógatjuk a talizmánt, melyet elvarázsolt a szellem. Tam-tam, tam-tam, tam-tam, ólmos fejemel elégedetten korhadt lombnyoszolyára hajtom. Üdvözlöm a férgeket, melyek csak véremet szívják, s nem zabálják ki a velőt csontjaimból. Tam-tam, tam-tam, tam-tam, Bolond tűz szítja az égi hatalmak hívását. Kevéske álom a földre: a vágy termékeny magja lesz, és bölevü gyümölcsök érlelődnek az álmok talaján Franyó Zoltán fordításai a mesebeli háromból: „Igazítsatok egy picit a szemeken. Ne csak síkban lássunk, mint a nyíl, egyenesen, de inkább ívesen. \ ahogy a lövedék pályájában — a, szemlátóívben is görbeség legyen, annyi csak, amennyi egy szoknya alá pillantáshoz elég, vagy kivágott ruhába lesve, úton-útfélen, bármi helyen annyit adjatok: a szemcsóva többet lásson a melleken.“ 9
