A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-07-12 / 28. szám
Mélyből feltörő fekete virágok „Naiv művészet“ képkiállítás az ostravai „Művészek Házáéban Érdeklődők a Jeremenko és a Pékműhelv előtt — Még nem voltam 16 éves, mikof Jeremenko generális tárnájába kerültem csllletologaténak. Két műszakot dolgoztaim. A mélyben mint vájár, a felszínen mint egészségügy) szolgálatos, 44 esztendőn keresztül — emlékszik vissza Viktor Reha. — De hát hány éves tulajdonképpen? — kérdezem hitetlenül, htsz olyan fiatalos, fürge. • — Hatvanhét vagyok. Öt éve vonultam nyugalomba. — És mióta festeget? — Amióta az eszemet tudom. Iskolás koromban telerajzoltam a házak falait, később a bányamélyben, amíg a többiek falatoztak, én krétával rárajzoltam őket a szénfalra. Karikatúráimon jót nevettek, amiben örömöm tellett. A felszabadulás után egy vltkovicel pincehelyiségben klubot nyitottunk, ahová néhanapján meghívtunk egyegy akadémiai festőt, hogy valamit ellessünk tudományukból. Sokan közülünk jó diáknak mutatkoztak, nagyszerűen tudtak másolni. Engem lenéztek, nagyokat röhögtek rajtam, csúfoltak, mert megmaradtam saját elképzeléseim mellett. Úgyis mondhatnám, hogy az álmaimat festettem. A dolgokat először úgy festettem amilyenek voltak, aztán úgyis, ahogy én szerettem volna látni őket. Az álmaimat festettem, amelyeket életemben nem tudtam elérni. Sokszor tértem vissza gyermekkori emlékeimhez. Például volt a falunkban egy vén malom, a malom alatti vízmosásban úgy beszélték, kísértet jár. Évtizedeken át tartotta riadalomban a falu népét. A malomba alig jártak őrölni. Végül búcsút rendeztek, megszentelték a helyet, hogy elriadjon a kísértet. A papokon kívül ott volt a jegyző, a bíró s nemcsak az egész falu, de az egész környék is, s persze néhány Dr. Arsen Pohflbny megnyitja a kiállítást J. Pazdyk felvételei csendőr. Csakhogy mi történt? A „kisértet“ riasztotta meg őke. Amikor egészen közel voltak a vízmosáshoz, egy zöld fej bukkant fel belőle és vizet okádott a népre. Fejvesztetten menekült, ki imerre látott, mindennemű kegytárgyat és lobogót széjjelaobálva. Babonás félelem szállta meg a falut. A vén malmos becsukta a malmát, mert az egész környék rémülten elkerülte. Egyszer aztán lecsapolták a malomárok vizét és egy hatalmas, 80 kilós halban rátaláltak a „kísérteire“, melyből jót lakmározott a falu. A búcsút, amely nagyon is elevenen maradt meg emlékezeteimben, megfestettem. Most egy prágai fró, név szerint dr. Arsen Pohflbny, a kiállítás értelmi szerzője regénnyé dolgozza képemet. De ott hagytam abba, hogy kinevettek a társaim. 1951-ben egy felhívásra valamennyien felküldtük képeinket Prágába kiállításra. Én is elküldtem a Jeremenkót és a Pékműhelyt. Meg is bántam abban a pillanatban, mert az volt az érzésem, hogy most már aztán még többen fognak rajtam röhögni, hisz titokban magam is szégyellem valamennyit. Egy napon aztán személyesen értesítettek róla, hogy megnyertem a kiállítás első diját. El is szédültem volna, de nem volt rá időm, mert egyúttal húszezer koronát is a kezembe nyomtak. Tízezret a feremenkóért, a másik tizet a Pékműhelyért. A társaim képeit ki sem állították, mivel (másolatok voltak. Sajnáltam őket, mert úgy elképedtek, hogy azóta sohasem nevettek rajtam. Képeimet az opavai múzeum vette meg, de megjárták Kínát Is, ahol három év alatt 300 kiállításon szerepeltek, — fejezi be szavait az öreg bányász. Művészete a bánya fekete mélyéből fekete virágként nőtt a felszínre. Rehának és a többi kiállítónak képei Osztraváról elindulnak, hogy Brnón, Bratlslaván keresztül eljussanak Salzburgba, Rotterdamba, hogy tudomást vegyen róluk Európa. MOYZES ILONA Viktor Reha a Művészek Háza előtt • • Ot év után*.* Ezerkilencszázötvenkilencben lépték át utoljára az iskola küszöbét a bratislaval Kereskedelmi Iskola magyar osztályának diákjai, hogy az érettségi után elfoglalják helyüket az életben. Öt éve, hogy osztályunknak utoljára szólt az órát befejező csengő s kissé szorongva gondoltunk az elkövetkező évekre, az új kőrnyeeztre. Öt év után a régi iskola épületben újra összejött az osztály. Nagy volt az örvendezés, hiszen néhányan az érettségi óta nem látták egymást és bizony volt mondanivalónk mindannyiunknak. Az osztályelnök üdvözlő beszéde után következett a találkozás legfontosabb része, az összegyűltek beszámolója életükről. A leg(Jjra együtt az osztály, Tallóczy Károly felvétele többnek netm volt könnyű beleilleszkedni az új környezetbe, de bebizonyosodott, hogy eddig mindenki jól megállta a helyét. Vannak akik tanulmányaikat még folytatják: Takács Zoltán, a Slovnaft könyvelője és tévúton végzi a főiskolát. Horváth Margit Is munkája mellett folytat főiskolai tanulmányokat. A lányok közül persze többen férjhez mentek, néhányuknak családja Is van már. Madarász Katalin titkárnői állása mellett a múzsáknak is hódol. Számos versét és novelláját közvetítették a rádióban. Ratimorszky Erika pályát változtatott, jelenleg az egészségügyi Iskolán tanul. Mészáros Piroska volt a találkozó meglepetése. Ű, aki a négy év alatt sem tndta megkedvelni a matematikát, mezőgazdasági mesteriskolán tanltja ezt a tantárgyat. A találkozón négyen nem vettek részt családi körülményeik miatt. Horváth Ilonka például jelenleg családot vár. Élénken, égve a közlés vágyától, egymás szavába vágva meséltük el a letelt öt év élményeit és a diákmúltunkat idéző vidám délután végén elhatároztuk, hogy öt év múlva megint találkozunk és így nem veszítjük el egymást továbbra sem egészen szem elől, mert szép élet a diákélet, s ha már visszavonhatatlanul véget ért, jól esik legalább öt évenként felidézni. Este a közös vacsorán már Jelen voltak a férjek, vőlegények is, akik velünk együtt kitűnően szórakoztak a kora hajnali órákig. Mészáros Erzsébet Felhívjuk a komáromi magyar tannyelvű ttzenegyéves iskola XI. a—b oszt. 1954-ben végzett növendékeinek figyelmét, hogy a tízéves találkozónkat 1904. IX. 12-én tartjuk. Kérjük az érdeklődőket, hogy címüket legkésőbb 1964. VII. 30-ig küldjék el Nagy Györgyné (Rarkó Edit) elmére: Komárno, Molotova 29.
