A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-09-20 / 38. szám
A Hét nyerteseivel Szovjetunióba hagy a vonat. Hihetetlenül pontosan közlekednek a vpnatok a Szovjetunióban. Nincs késés, másodpercre betartják a menetrendet. A vasúti kocsik tiszták, kényelmesek, elegánsak s mindegyikben ott a szamovár — egész úton bármikor lehet teázni. Lehet azonban kapni sakktáblát Is, amit Igénybe Is vesznek az utasok, majd minden fülkében kialakul egy-egy parázs sakkcsata, drukkolók, klbicek bevonásával. A sakk pótolja Itt a ml vonatainkon annyira megszokott kártyát. Időközben vonatunk már a Latorca völgyében robog. Első Ízben tapasztalni némi izgatottságot ' (a vámvizsgálat óta) a kis társaságon. Mindenki az ablakokhoz tódul s néma megllletődés fogja el a csoportot, amikor feltűnik a jól konzervált munkácsi vár képekről ismert sziluettje. Gondolataink visszakalandoznak a múltba, a Nagyságos Fejedelemhez, a hős Zrínyi Ilonához. Többen el is határozzák, hogy az első alkalommal elzarándokolnak a sírjukhoz, Kassára. A villamos von látású vonat szinte észrevétlen kapaszkodik egyre feljebb és feljebb a Latorca völgyében. Számtalan alagúton és viadukton haladunk át. Egyre szűkül a völgy, a folyó patakocskává fiatalodik viszsza. Ez utunk legszebb szakasza. Két oldalt susogó, zúgó fenyvesek, a tisztásokról hegyi legelőkről foltos tehenek bámulnak mélán az eltűnő vonat után. Még egy utolsó kapaszkodó, és magunk mögött hagytuk a Vereckei-hágót. A túlsó oldalon már ellenkező irányban folynak a vizek. Lassan ellaposodik a vidék is — vége a nagyszerű élménynek. Változik a falvak képe, megjelennek az első hagymakupolás templomok. Dél van, mire befutunk Lvovba, az egykori Lembergbe. A hatalmas csarnok üvegteteje alatt lüktető élet, de nincs sok idő a szemlélődésre, mert az étkezőkocsiban már szolgálják fel az ebédet. Első találkozásunk az orosz konyhával s a borsccsal. Az étel ízletes, a moszkvai sör kitűnő. Különösen Ízlik a téglaformájú fekete kenyér (bár fehéret is felszolgálnak), a méregerős mustár, no meg a remek fagylalt. A parkok városa. Éjféltájt végigfut az igazolom az utasokon Utunk első céljához, Kijevhez érkezünk. Előbb feltűnnek a repülőtér, majd a város lámpái, fényei. A töltéstől jobbra méltóságteljesen hömpölyög a Dnyepr hatalmas, sötét víztömege. Reggel ismerkedés a várossal. Autóbuszba ülünk és megkezdjük a körutat. Idegenvezetőnk, akit az Intourist osztott be, hozzánk, egy csinos fiatalasszony, lágy ukrán hangsúllyal, de kitűnően beszél csehül, s ami a fő, nagy rutinnal végzi munkáját. Sok a kérdés, mindenki mindent szeretne tudni, s Galja — Így hívják a cicerónénkat — kedvesen, nagy türelemmel válaszol. Kijev a parkok városa. A másfél milliós ukrán metropolis területének felét parkok foglalják el. A széles utcákon is mindenütt fasorok. A város minden egyes lakosára legalábbis annyi zöld terület jut, mint lakóterület. A központtól nem messze terül el a Dinamo stadionja és sporttelepe. Érdekes ennek a stadionnak a története. A negyvenes évek elején épült stadiont 1941. június 22-én akarták ünnepélyesen átadni rendeltetésének. A német fasiszták azonban e napon megrohanták a Szovjetuniót és többek között Kijev ellen is bombatámadást intéztek, úgyhogy az ünnepélyes megnyitás elmaradt, s erre csak a fasiszták kiűzése után, 1944-ben kerülhetett sor. A megnyitón feltűnt, lipgy valami baj lehet a ki-A Hét Irodalmi rejtvénypályázatának nyertesei a Szent Szofija székesegyház előtt. Balról jobbra: Huszár János, Csekei Ernő, Wurmster Ilona, Vigh Béla és Varga László. adott jegyek körül, mert nem fér el mindenki a stadionban, több a jegy, mint a férőhely. Később aztán kiderült, hogy vagy harmincán a három év előtti megnyitóra kiadott jegyekkel jelentek meg. Természetes, hogy a közönség óriási ovációban részesítette s a díszpáholyba ültette őket. Egy jelentéktelen kis epizód, de élénken rávilágít a szovjet embereknek a győzelembe vetet szilárd hitére. Hiszen akadtak kijeviek, akik az embertelen német megszállás három éve alatt is rejtegették a belépőjegyet, azt a kis papírdarabkát, tudva tudván, hogy eljön a felszabadulás, a győzelem napja, amikor majd részt vehetnek stadionjuk igazi ünnepélyes megnyitásán. Kijev nemcsak a parkok, de az automaták városa is. Az utcákon — főként a főútvonalakon — rengeteg a szódavíz- és limonádéárusltó automata. Minden másodikharmadik ház előtt látni belőlük legalább kettőt. Kijev elegáns főutcáján, a híres Krescsatikon még külön boltot is találtunk, ahol legalább 10—12 gazirovannaja vodát (szikvizet) és szokot (limonádét) árusító automata van, de azért, a bejárat egyik oldalán, az utcán is áll még kettő, s a bejárat másik oldalán egy néni árusítja érdekes üvegtölcsérből ugyanezt a két üdítő italt. Ez azonban még nem minden. Van még rengeteg sört és kvaszt árusító automata is, ezek lajtos kocsihoz vagy tartálykocsihoz hasonlítanak. És ezeknek is akad közönsége, csak úgy állnak sorban az emberek a kétkerekű alkalmatosságok előtt. Mindenütt tiszta üvegpoharak és — senki se viszi haza őket emlékbe! (Ez Léván nem fordulna elő — állapítja meg Varga Laci.) Az üdítő italok mellett töméntelen menynyiségű morozívót, fagylaltot (vagy inkább tejszínes Jégkrémet) fogyasztanak a kijeviek. Fagyalaltárusltó, kioszk vagy pult tucatjával akad minden utcán. Azt hiszem, az egy főre eső limonádé- és fagylaltfogyasztás terén a kijeviek viszik el a pálmát nemcsak szovjet, de világviszonylatban is. Kijevben találkozunk Csehszlovákia első küldöttjeivel is, a CKD villamosokkal és trolikkal, no meg csehszlovák CEBO cipőkkel, Soha] ingekkel, készruhával, bizsutériával, cseh kristállyal — mindezek ugyanolyan népszerűségnek örvendenek a Szovjetunióban, mint mindenütt másutt a világon. TARJANI ANDOR A szerző felvételei Mint a szovjet városokban mindenütt, Kijevben is óriási az érdeklődés a könyvek, a kultúra iránt. Az utcai kioszk előtt is sorban állnak az emberek Modern toronyházak kerülnek mindenütt a régi faházak helyére Az első ebéd Kijevben. A tányéron ukrán specialitás: a „csirkegomba“ A Kijev felszabadításáért vívott harcokban elesett hősök emlékműve
