A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-07-12 / 28. szám
fth'n e k, W)H 0rßM A televízió nyilvánossága az ország szemét Jelenti. A most folyó kvíz, az Autostop Is, minden második kedden a kiváncsi TV-nézők tízezreit vonzza a készülék elé, hogy a versenyzőkkel együtt Izgulva szórakozzanak. Van ennek a ki mit tud-nak egy külön érdekessége, úgy Is modnhatnám, pikantériája. Az irodalmi verseny első helyén pillanatnyilag csinos barna asszony áll, a toystrlőkal földművesszövetkezet egyik növénytermesztője. Sokan nem akarják elhinni, hogy Zelmira HúStavová valóban szövetkezeti dolgozó, hiszen főiskolát végzett értelmiségieket hagyott maga mögött, nem is szólva azokról, akik már az elődöntőben kiestek, holott talán nem egynek látszólag nagyobb esélye volt a győzelemre. Az emberek hajlanak a kételkedésre, olyan megjegyzések Is estek, miszerint valami „susmus“ van a dologban s emlékezetükből előkotorták egy New York-1 TV- társaság néhány év előtti botrányát, amikor egy fiatalember keltett államok-szerte óriási szenzációt azzal, hogy a „ki mit tud“ verseny favoritjait lassan, de biztosan maga mögött hagyva az élre tört, mígnem a tucat fiatalember tudásától ámuldozó közönség csodálata viharos felháborodásba csapott át. Valamelyik szemfüles riporter ugyanis fáradságot nem sajnálva bravúros módon nyitjára jött a titoknak: a fiatalember bár roppant diszkrét módon, de mégis pontosan előre értesült a feltett kérdésekről és természetesen a helyes válaszokról Is. Erről persze mint sejthető, a TV-társaság gondoskodott. Így két legyet ütöttek egy csapásra. Hiszen a kiválasztott fiatalember az első díjként kitűzött hatalmas összeg töredékéért vállalkozott a míndenttudő szerepére, azonkívül rengeteg fogadást kötöttek rá, óriási népszerűsége miatt, ami persze a TV-társaság adásainak népszerűségét is növelte egyben. Zelmlra kát kislányával Traktoréval a május De térjünk vissza Zelmirához. Ma róla is sok szó esik az országban, de népszerűségének arany fedezete van. Martinban a kávéházban reggelizve az egyik fiatal píncérlánytól érdeklődtem, melyik autóval jutok Bystriökára. — Csaknem Húáfavovához? — kérdi, de szemén látom, hogy ez csak amolyan szónoki kérdés volt, mert kt mást Is kereshetne most az idegen a nyolcszázas lélekszámú faluban. — Ismerem őt — folytatja —, a szomszédukban lakom. Látszik, büszke az ismeretségre, mint ahogy híres emberekére szokás. Tiz óra felé járhat az Idő, mikor benyitok a szokványos falusi ház kapuján. 2elmlra nincs odahaza, csak nővérét találom, aki takarít a lakásban. Készségesen elvezet a szövetkezet irodájába, ahol a nagy munkaidőben csak a pénztárosnő és az egyik csoportvezető tartózkodik. Zeliníra kint van a földeken, szénát hord. Biciklis küldöncöt menesztenek érte. Közben elmondják, milyen lelkesedéssel figyeli a szövetkezet s az egész falu a TV-ben ZeLmira kitűnő szereplését, ö most a falu szemefénye. Ha felutazik a bratlslavai stúdióba, küldik utána a gratuláló és buzdító sürgönyöket, amelyekből sajnos egyet sem kapott kézhez eddig, mert olyan Időben érkeztek meg, mikor a címzett már nem volt az épületben. A szövetkezetből visszamegyünk otthonába, s míg várok rá, körülnézek a lakásban. Ami a falusi házban a látogatónak azonnal szemet szúr, az a három nagy tömött könyvszekrény. Az egyikben a világlroda lom java található, a másikban a cseh, a harmadikban af szlovák Írók munkái sorakoznak egymás mellett. Ez a három könyvszekrény szó nélkül Is magyarázatot ad Zelmira sikerére. Nemsokára Jön ő maga sietve, a naptól, munkától kiplrultan. Fiatalabb és csinosabb mint a képernyőn. Kellemes, szerény modorú, harminc év körüli asszony, egy hét- és egy kilencéves kisleány anyja. A TV-szereplése ellenére az újságíróval szemben eleinte egy ktssé elfogódott. Mikor megemlítem neki, mennyire odavannak a TV-nézők az ámulattól a szövetkezeti növényápoló Irodalmi tudása fölött, zavara felenged, jóízűen nevet. — Pedig ez nem Is olyan ámulni való. Már a gimnáziumban is kedvenc tárgyaim közé tartozott az irodalom. Irodalmi vonatkozású érdeklődésem az érettségi után sem csökkent, s bár férjhezmentem, gyermekeim vannak, 9 szővekezetben Is dolgozom, ezért találok, — ha másként nem megy, lopok — egy kis időt az olvasásra (RajfcinovS felvétele) elsejei (elvonuláson folyóiratok, újdonságok böngészésére. A könyvtárat nővéremmel együtt gyűjtöttük, aki Martinban szlovák orosz, francia nyelvet tanít az Ipariskolában. A férjem Is Martinban dolgozik, sofőr egy ottani üzemben, s bár ő nem érettségizett, amennyire idejéből telik, osztozik velünk a könyvek Iránti szeletelőnkben. Közelebbről megismerve Zelmirát, otthonának légkörét, már nem tűnik annyira csodálatosnak, hogy olyan fényesen állja a próbát, de csodálatom mégsem szűnik, csak más irányba fordul. Itt, ebben a kis faluban él egy fiatalasszony, érettségivel, kulturális Igényekkel, feleség, anya, szövetkezeti dolgozó — ős boldog kiegyensúlyozott ember. Nem tartja méltóságán alulinak, hogy tanult nő létére fizikai munkát végezzen. Ez a körülmény számára egészen természetes, nyoma sincs benne semmiféle hősies, vagy mártír póznak. Akaratlanul Is a sok-sok fiatal fiúra és lányra kellett gondolnom, a ml ismerőseinkre kedves olvasók, akik abszurdumnak tartják még a gondolatát Is annak, hogy érettségizett fővel a faluban maradjanak, az otthoni szövetkezet sorkatonái legyenek. A lányok pedig nem akarják alább adni a diplomás vőlegénynél. A szülők is azt tartják legtöbbnylre: minek tanul annyi évig, ha „csak paraszt lesz belőle“. Vagy: a gyereknek, ha már. iskoláztattuk, könnyebb életet szánunk. Miért törné magét falusi munkával. Hiszen a szülőket meg Is lehet érteni, igen, de a fiatalokban úgy szeretnénk felfedezni már az új ember újfajta értékelését, amellyel sajátmagát, körülményeit s az élet dolgait szemléli. Zelmlrában ennek az újfajta embernek egészséges realizmusa csillan meg, s ezért szurkolunk neki szívből, őrizze meg elsőségét a hátralévő fordulóban Is és kapja meg az első dijat az annyira vágyott utat, a szépséges Fekete tengerhez. ORDÖDY KATALIN A TV stúdiójában
