A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1964-09-06 / 36. szám

Amerikának komoly gondjai vannak az autókkal, amelyek kellemetlen méretekben árasztják el a nagyvárosok utcáit és az ipart központok főútvonalait. Mintegy nyolc évvel ezelőtt az USA-ban 60 millió autó volt forgalomban, mára ez a szám 90 millióra nőtt. Természetes, hogy ennek az óriási géptömegnek valahol mozogni, pihenni, üzemzavarait valahol javítani kell. Valami­kor még Ford fénykorának idején a reklá­mok ilyen bombasztikus címekkel csábítot­ták autóvásárlásra a vevőt: „Az autó útját órákról percekre rövidíti, több ideje lesz a pihenésre, az autó közel hozza a távolsá­gokat, kezével elérhető lesz az ön számára a világ!“ Ma a reklámok arról beszélnek, hogy az autók karosszériájának felülete a legkárosabb külső viszonyokat kibírja, ezért évekig lehet velük parkolni az utcán anélkül, hogy a kocsi fényességét vesztené, az ütközőket gumitömbökkel, a kocsik oldal­falát pedig védőlemezekkel látják el, mert a nagyvárosi közlekedés ma az autók szá­mára tülekedést és tolongást jelent. A nagyvárosi forgalom sebessége óránként 10 kilométer alá csökkent és a közkedvelt autök-gyalogjárók közötti versenyeket egész sor városban egyöntetűen a gyalogjárok nyerik. Mindig hamarább vannak a meg­adott helyen, mint az autósok. Nemrégen egy hasonló verseny alkalmával már Rómá­ban is a gyalogjárók győztek. Londonban viszont a mentő-, és tüzek alkalmával a tűz­oltó kocsikkal vannak nehézségek: megálla­pították, hogy valamikor, amikor még négy ló húzta a fecskendőt, a tűzoltók hamarább a tűz színhelyén voltak mint ma, speciális és gyors kocsijaikkal. Az autók napról napra sokkal komolyabb problémává válnak, mint azt valaki gondol­ná manapság. Sáskaként szaporodnak, az automobil gyárak futószalagjairól szinte özönlenek az utakra. Csupán a nyugatnémet Volkswagen autógyár naponta ötezer ko­csit dob piacra, számoljuk össze, mennyi ez évente és mennyivel növekedik ez alatt az idő alatt az úthálózat?! S fgy az autók tör­vényszerűen kiszorítják az utakról egyéb konkurenseiket; eltűnt a lovasjármű forga­lom, kiszorul a sínekhez kötött közlekedés, aztán a teherkocsi forgalom és kezdődik a harc a személykocsik között. A valamikor megcsodált és kedvelt amerikai óriáskocsík, hihetetlenül hosszú karosszériájukkal és szárnyaikkal gyorsan ki lettek szorítva a kisebb és fürgébb európai kocsik által, me­lyek még ma is képesek átvergődni a nagy­városok forgalmának dzsungelében. A főutakon mind gyakrabban áll elő ún. forgalmi „dugó“. Elég egy kisebb bal­eset, melynek következtében néhány percre leáll a forgalom, az eredmény néhány száz, sőt ezrekre menő autó tömege, tömeg, amely nyitott szardíniás dobozra emlékeztet, sok­szor a kocsik személyzete ki sem szállhat a kocsiból. Az ajtó mellett közvetlenül másik kocsi áll. A forgalmi rend őrei ilyenkor rendszerint ügyesen eltűnnek, mert úgy sem tudnának mit kezdeni ezzel az ezer tagú, zúgó és füstölő gordiuszi csomóval. Még rosszabb a helyzet a kocsik parko­lása terén. A garázsok közelről sem elegek, bár már háztetőkre Is építik őket, sőt építe­nek emeletes garázsokat, föld alatti garázso­kat is. Néhol pedig speciális darukkal az első emelet magasságába emelik a kocsikat, hogy úgy néznek ki, mint a mentőcsónakok a hajó oldalán. A kipufogók gáza állandóan áramlik az utcákon és ott, ahová nem jut légáramlás (zsákutcák, alagutak) életveszélyes felhővé sűrűsödik. Ilyen helyeken elájulnak az em­berek és a virágok, a növényzet elhal. A nagyvárosok élete gyötrelmessé válik, a gyalogjárók tudatosan és szabadon vannak mérgezve. Legtöbbet persze a gyerekek sze­­vednek, mert apró termetük folytán a leg­sűrűbb légrétegkben mozognak (ezért a nyugati nagykerekű gyerekkocsi divatl) Tragikus méreteket ölt a közlekedési bal­esetek száma is. Békében folyó alattomos és rengeteg áldozatot követelő háború ez. Ame-1,08 Angelos-l vasárnap. A stadionban neves baseball csapat játszik a hazaiakkal. Mintegy 50 000 fényi nézőközönség jön össze ez alkalotm­rikában 1899-ben halt meg az első ember autó baleset következtében. Azóta : USA-ban 1 450 000 ember halt meg és 30 millió sebesült meg közlekedési balesetek követ­keztében. Kissé hátborzongatóan éri az embert a gondolat: közutainkon mind jelentősebb a hazánkat látogató külföldi turisták kocsi­jainak áramlása. Mindannyian meglátogat­ják Prágát, az észak-csehországi fürdőket, Szlovákiát. S így saját szemünkkel láthat­juk majd a túltenhelt közúti forgalom ve-A hamburgi Karstadt áruház tetején parkolóim lyet létesítettek Négyeiké útkereszteződés az USA-ban Tokiéi forgalom

Next

/
Thumbnails
Contents