A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-08-30 / 35. szám
Eudovft Kukorelli, a Csapajev brigád megalapítója, JSn Uilak, a }. Zlüka brigád parancsnoka, (lent, balröl) Anton Sedlá Cok, a II. Ststáijiik brigád kcmlszárja ás MiloS Uher, a II. Sztálin brigád parancsnoka. Tetteik, emlékük ma már történelem. A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Koltáregyesaietének hetllapla. Megjelenik minden vasárnap. Fászerkeszta Major Ágoston Szerkasztéblzottság: Egri Viktor, Gály Iván, Gynrcslk József, Lórinoz Gyula, Mén. József, Ossvald Árpád, dr. Szabó RezsÓ. Szerkesztflzág: Bratislava. Jasenského 9. Postafiók C-39B, telelőn 933-04 Terjeszti a Posta Hírtapezolgálata. elóflzetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesltó. Külföldre szóló oléflzetésekat elintéz: PNS — Ottredaá ezpedlela tlaíe. Bratislava, Gott«taldavo ndm. 4B/VII. • Nyomja a PRAVDA nyomdaváílalat. Bratislava. Btárova 4. Előfizetési dfj negyed évre 19.90 Kis, fél évre 39.— KCs, egész évre 79.— Kés. Kéziratokat nem órzflak meg óa nem küldünk vissza. K-13*41568 Évfordulóra „Ember vigyázz, figyeld meg jól világod ez volt a múlt, emez a vad jelen, hordozd szivedben. Éld e rossz világot és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen.“ Ezeket a sorokat egy nagy magyar költő, Radnóti Miklós írta — intelmül oly korban, „mikor a költő is csak hallgatott, és várta, hagy talán megszólal újra — mert méltó átkot Itt úgysem mondhatna más, a rettentő szavak tudósa, Esaiás. A bilincsbe vert, elhurcolt és tarkón lőtt költő a háború vad zűrzavarában csak papírlapokra róhatta kusza látomásait, azokról, az ellenállókról s előtte Ismeretlen partizánokról, akik „önként mentek, fegyverrel a kézben, némán, mert tudták, az az ő ügyük, s most >a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben.” Augusztus 17-én álmodta ezt egy fasiszta lágerben valahol a hegyek közt, és tizenkét nappal később tőle messze fegyvert ragadtak helyette és a láncba vert, a lepecsételt marhavagonokba zsúfolt, az aknamezőkre kergetett fegyvertelen ezrek és a láthatatlan bilincsekben görnyedő tízezrek helyett mások — Itt a Tátra alatt, a Fátrában, a gömöri hegyekben, a Vág, a Nyitra, a Garam völgyeiben, a morva határ menti Jávorhegyen, ahol cirbolyafenyők, gyertyánfák és borókabokrok őrizték a felkelők álmát. Azt tartja egy régi mondás, hogy csak az a nép érdemli meg a szabadságát, amely fegyverrel a kezében kész megküzdeni érte. Minden rabbá tett életében beköszönt a nagy pillanat, amikor eldől: szabaddá válik-e vagy továbbra Is a szolgaság jármát tűri magán. Húsz esztendővel ezelőtt Ilyen válaszút előtt állt a szlovák nép is és legjobb fial tudták, hogy fegyvert kell ragadniuk a szabad élet nevében, s vérűiket ontaniuk kell, hogy a véráztatta földön kihajtson a szabadság virága. A fasizmus jármát nyögte még fél Európa, de akinek szívében egy jobb jövő reménye élt, tudta jól, hogy az erőszak barbár hatalma hamarosan összeomlik. Nyugaton megtörtént a várva várt partraszállás, a fasiszta haderő minden fronton hátrált, a vereségek soron követték egymást, és nem használt London és az angol tengerpart bombázása, a bejelentett csodafegyverek csődöt mondtak, Európa-szerte fellángolt az antifasiszta mozgalom. Amint a szovjet hadsereg elérte a Kárpátok északi lejtőit, elérkezett Itt Is a cselekvés döntő napja, amelyet a párt ötödik Illegális Központi Bizottsága karöltve az Illegális Szlovák Nemzeti Tanáccsal már negyvennégy márciusában elhatározott: felvenni a harcot a fasiszta erők ellen, a forradalom oldalára állítani az úgynevezett szlovák állam hadseregét. Hiába jelentette be a Tiso-kormány, hogy a szlovák nemzet elutasítja a szovjet hadsereg által való felszabadítását, hasztalan hangoztatta, hogy „következetes hűséggel és kitartással munkálkodik tovább a szlovák—német barátsági és harci szövetség megerősítésén”, a nép legjobbjai elutasították ezt a nemzetánulást, és a harcok során több mint ötvenhatezer német katona lelte a hegyekben halálát. Két hőnapi küzdelem után felülikerekedett ugyan a német haderő, de a partizánharcok folytak tovább s a szétszórtan küzdő csoportokat nem tudták már megsemmisíteni. Ma, az emlékezés óráiban leperegnek előttünk a narcok, legendás hőstettekre gondolunk és arra Is, milyen jelentős nemzetközi jellege volt a felszabadító küzdelmeknek. A szlovák nemzetiségű harcosok oldalán mintegy háromezer szovjet és kétezer cseh küzdött, bolgár és délszláv diákok, lengyelek és osztrákok, spanyolok és görögök, fogolytáborokból megszökött francia katonák, angol és amerikai pilóták Is részt vettek a harcokban, és nem feledkezhetünk meg arról, hogy számtalan szlovákiai magyaron kívül a magyar honvédség sokszfiz tagja állt át a partizánokhoz és Igaz legendák szövődnek a Petőfi brigád hősi tetteihez. A felkelés területén magjelenő Pravda 1944 szeptember 26-1 számában így emlékezik meg a magyar ellenállókról: „Ml szlovákok csak rokonszenvezhe - tünk a magyar antifasiszták törekvéseivel, hiszen harcuk a közös ellenség, a német fasiszták ellen Irányul, és a magyar elnyomók ellem, akik a nem magyar dolgozó rétegeket is elnyomják.” A felkelés nemzetközi jellege nem kis mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a felszabadulás után oly szorosra fonódott barátságunk a szovjet népekkel, s ugyanígy a proletár nemzetköziség szellemében megteremtődtek köztársaságunk és a többi szocialista állam közt az együttműködés kedvező előfeltételei. Ma, az évforduló ünnepén a harcok nagyszerűségére, hősi tettekre, a bajtársiasság legendáira, élőkre és holtaikra gondolunk. Az élőik előtt tisztelgünk s a holtakról a legmélyebb hála érzésével emlékezünk. A JánSvermák, Kukorellik, Miloé Uherek, Adler Károlyok, Tóth Józsefek örökké élni fognak szívünkben és élnek a hantok alatt porladó Ismeretlen ezrek Is, mert örökké él, aki hazájáért halni tudott. Emlékezünk a húsz esztendővel ezelőtti harcokra, az önfeláldozás, a bátor helytállás tündöklő példaképeire, és előre tekintünk, ú] életünk reményteli jövőjébe, amelynek alapjait az ő 'hősi vérük tette a sziklánál Is szilárdabbá. EGRI VIKTOR
