A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-08-16 / 33. szám
A Vörös-tenger partvidéke síriivislHÍIi» ii Jankovich Imre útinaplója (5J rturgnaaai naiasz /én keresztül átszűrődnek a Szlnal-télszlget körvonalai, és a délfelé mindjobban emelkedő Szfnai hegylánc sziluettje, amely a bibliából ismert Mézes-hegy 2600 méteres csúcsával éri el legnagyobb magasságát. Még Szochna alatt láttam az utolsó, furcsa formákba csavart pál‘macsoportot — azóta azonban semmi nyoma sincs az életnek. ,Ám a halott természet is lehet szép, inkább talán megható. A civilizáció képviselőjeként Üdvözöljük a helyenként tölbukkanó sátor előtt bóbiskoló katonát, egykedvűen heverő tevéjével. Nem tudom pontosun, ml a feladata ennek a különítménynek, lehetséges, hogy az országhatárt képező tengerpartot őrzik, de az Is meglehet, hogy az országutat vagy a mellette húzódó telefonvezetéket vigyázzák. Végre feltűnik a nafaranal világítótorony, ahol letérünk az országútról és elindulunk a sivatag belsejében, körülbelül S0 kilométernyire fekvő Szt. Antal monostorhoz. Ot erre már nem vezet, de Mercedesünk sikeresen birkózik a homokkal. Az irányt bizonyos távolságban elhelyezett kövek jelzik. Körülbelül három óra múltán tűnik föl utunk célja, a negyedik századból származó kopt monostor. Ügy látszik, érkezésünket senki se|m vette észre. A hatalmas kapn zárva, sehol egy élőlény. A kapu mellett azonban ott lóg a harangkötél, amely segítségével fölhívhatjuk magunkra a figyelmet. Az érces hang elriasztja a sivatag tökéletes csendjét, és kisvártatva, magasan fölöttünk az egyik bástyán megjelenik egy szakállas turbános fej, kinek tulajdonosa — miután kifaggat kilétünk és célunk felől, további türelmes várakozást ajánl. Egy félóra múltán föltárul végre az óriási kapu, és máris körülvesznek a mosolygó kiváncsi szerzetesek, akiknek egyhangú életében az ilyen látogatás eseményszámba megy. Nagy lelkesedéssel kísérnek a fogadóterembe, ahol át kell esnünk a szertartásos megvendégelésen. Előkerül Sarobfhn atya, egy réveteg tekintetű intelligens arcú férfi, aki a többiek meggyőződése szerint kitűnően beszél angolul. Kávézás közben elmeséli a monostor történetét, — angol tudása valóban oly fokú, hogy néha sejteni lehet beszédének értelmét, jóindulata és lelkes igyekezete azonban leküzdi a nyelvi nehézségeket. Vezetésével végigjárjuk az egész monostor területét, a legnagyobb kincstől, az óránként 12 liter vizet adó forrástól a gazdasági épületekig. Megnézzük a még mindig üzemben levő malomkövet, a szerzetesek egyszerűen berendezett szobáit, és a primitiv kupolákkal fedett számtalan apró templomot, melyek oltárkövei körül folynak az ősrégi misztikus szertartások, cintányérok és monoton kopt nyelvű liturgikus énekek kíséretében. A koptok tulajdonképpen Egyiptom őslakóinak leszármazottai, akik még Időszámításunk első századában fölvették a kereszténységet. Az arab Invázió elszigetelte őket a keresztény világtól, és ezáltal itt egy ókeresztény rezerváció élte át a majd kétezer évet. A koptok ragaszkodva vallásukhoz, nem olvadtak bo a mohamedán arab tengerbe, és így megmentettek valamit az ókort Egyiptom világából, — beleértve a nyelvet és az Írást is. A monostor könyvtára valószínűleg fölbecsülhetetlen értékű anyagot tartalmaz. Órákat töltöttem a régi poros kódexeket lapozgatva, de sajnos, a kopt nyelv és Írás ismeretének hiánya elzárta előlem ezt az érdekes világot. A teímlomok belsejét művészlesen naiv freskók és ikonok díszítik, melyeken erősen érezni Bizánc, sőt még a régebbi görög festészet hatását. A sziklából lassan szivárgó kristálytiszta forrásvíz a sivatagi monostor életének alapvető feltétele. Az elfolyó vizet három medencében fogják föl. Az elsőben van az ivóvíz, a másodikban a mosdásra, a harmadikban pedig az öntözésre szánt vlx, amely a monostor közepére valóságos kis paradicsomkertet varázsol. A magamfajta kelet-európainak Itt abban a páratlan élményben lehetett részem, hogy frissed gyfljthettem össze vacsoráimat a kert narancs, mandarin és szentjánoskenyér fáiról, ha már a datolyapálmák megmászására nem is mertem vállalkozni. Az éjszaka nyugodtan telt el a monostor vendégházában, és másnap szinte moghatottan búcsúztunk vendéglátóinktól, akik útravalóul még elláttak magukkészltette fekete kovásztalan lepényeikkel. Az út már a sivatag ismert szakaszán vezetett visszafelé, a „Bahr el Achmar“, — a Vörös-tenger csillogó vizéhez, és amellett tovább délfelé, amíg ismét el nem tértünk a szárazföld belsejébe, hogy most a szt. Pál monostort látogassuk meg. A fogadtatás és a látogatás itt is hasonló ceremóniákkal játszódott le, mint az elűző nap, és a 45 szerzetes szinte hasonló életet él, mint kollégáik a szt. Antal monostorban. A napgolyó már hátulról világította meg a nyugatra fekvő hegylánc csúcsait, mire ismét a tengerparti útra jutottunk. Sietnünk kellett, hogy estére elérjük Rasz-Gharibot, az olajtelepet, Szuez óta a tengerpart első lakott helyét. Az egész telep néhány, a homokdombokra épült tipizált családi házból áll, melyek mindegyike mellett küzdelmes életét éli egy-egy csenevész pálma. A helység geometriai és társadalmi központját a jól felszerelt klub képezi, itt jön össze esténként a helyi honoráció, hogy kávé vagy coca mellett rulettőlzanak, amelyen csokoládét, vagy szappant nyerhetnek, esetleg, hogy megnézzék a legújabb arab filmet. Az utasnak sincs itt oka a panaszra, a társadalmi kötelezettségek teijesftése után az olajtársaság tiszta és komfortos vendégházában pihenheti ki a hosszú sivatagi út fáradalmait. Másnap tovább folytatjuk utunkat dél irányában. Balról a csodálatos színű tenger nyugodt tükre, melynek kékjén átüt a vízalatti korallzátonyok rozsdavörös foltja. A sziklás part vlzbeszórt kőcseppjei, mint sok-sok apró sziget gazdagítják a táj szépségét, jobbról a tengerpartot követő hegylánc égbenyúló sziklái, Afrika Kordlllerái szegélyezik utunkat. Utunk célja Hurghada, a délen fekvő halásztelep, ahol február közepén is oly jól esik a fürdés a sós viz hfis habjaiban. Itt működik a kairól egyetem tenger-biológiai intézete, melynek gyűjteményei áttekintést nyújtanak a tenger mélyének gazdag világáról. Még érdekesebb étynény azonban egy öreg halász kíséretében kievezni a nyílt tengerre, a korallzátonyok fölé, miközben a csónak alján elhelyezett üveglapon keresztül figyelemmel lehet kísérni a tenger mozgalmas életét. Amilyen élettelen itt a szárazföld, olyan nyüzsgő és gazdag a vízalatti élét,. A vörös, lila, sárga és fehér ágas-bogas koraitok között százával úszkálnak a csikós, pettyes, Vagy foszforeszkáló halak csoportjai. Némelyek pompázó szépsége azonban a halált rejti magában. Tüéles uszonyának szúrása erős mérget Juttat a testbe, amely néhány perc alatt végez az emberrel Is. Aki látta a nálunk is bemutatott filmeket, a „Csend világát", vagy a „Xarlf-expedtclót", ennek a világnak szépségeit könnyen elképzelheti, habár a valóság varázsát nem tudja maradéktalanul megörökíteni a színes fil|mszalag sem. Ez a világ annyira rabul ejtett engem is, hogy ezentúl majd minden pénteken (az iszlám heti szabadnapján) Kairóból elindulva átutaztam a sivatagot, hogy egész nap úszkáljak a Szuezl-öböl kristálytiszta vizében. Páratlan élvezet volt, egy búvárszemüveggel felszerelve a tengerfenék látszólag gondtalan életét figyelni, amelyet azonban sokszor zavart meg a koraitok között folyó élet-halál harc drámája. A szerző felvételét és rajza Pálmák a Vörös-tenger partján
