A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-06-21 / 25. szám
A Munkaszünet elelősség művésze Xukoricakapálók Nagy József első kiállítása a Majerník Képtárban Már a hír, hogy Nagy József végre kiállításon is bemutatkozhat közönségünknek — örömmel töltött el. A művészt évek óta ismerem, kiállítására régóta vártam — néhány müvét, így például a kiállításon is látható Éneklő fej-et legkedvesebb képeim között őrzöm. Ennyit bevezetőnek... A képek önmagukért beszélnek — mégpedig közérthető nyelven — a művészről azonban okvetlenül el kell mondanom néhány dolgot. Mindenekelőtt azt, hogy művészetét halálosan komolyan veszi, társadalmi küldetésének tudatában dolgozik. Ebből az alapállásból következik, hogy az öncélúságnak még a látszatát is kerüli. Képein minden vonalnak, minden pontnak funkciója van. Realista művész a szó igazi értelmében, igyekszik a dolgok mélyére hatni. Ezt azért hangsúlyozom, mivel már sókan hajlamosak mindent sematizmusnak látni; minden képet, amelyen nincsenek kificamodott testrészek, tarkóról dülledő szemek, homlokból kinőtt végtagok, egyszóval amelyen hiányzik a legújabb divat szerint szabott bolondéria. A másik dolog, amit el kell mondani erről a harmincnyolcéves művészről: a felelősségtudat — felelősség az emberért. Első kiállítása — amely természetesen igyekszik felvonultatni Téli táj a művész egész fegyvertárát, nem domborítja ki eléggé ezt a jellemvonását (bár felismerhetővé teszi). Hiányzanak a. kiállításról az ún. Atomháború-ciklus megrázó metszetei, melyek Juhász Ferenc az Éjszaka képei című hatalmas költeményéhez hasonlóan, szörnyű víziókban vetítik elénk egy vllágpusztulás borzalmas lehetőségét, az életben maradottak szívszorító végvonaglását... Kár! De ne beszéljünk arról, ami kimaradt — a kiállított művek így is egy sokat-ígérő, eredeti tehetséget mutatnak be. Egyik legmegrendítőbb képe a Szüleim című tusrajz. A finom vonalakkal megrajzolt, fehéren kiemelt szülők alakja mögött, mint fájdalmas, halk zenekíséret lüktet az idős házaspár egész küzdelemmel terhes élete. Egyszerű formanyelven szól ez a rajz Is — mint Nagy Józsefnek csaknem minden képe — a hatás mégis, vagy éppen ezért? megdöbbentő. A Tükör előttben, az Elfojtott harag-ban az Ugrás-ban, a Temetés-ben s még néhány metszetben az emberi lélek mélységeit kutató, felfedező művész lép elénk. Ezeket a képeket nézve szinte halljuk a művész figyelmeztetését: Ilyenek vagytokl s mi felszisszenve ismerünk magunkra, legsötétebb óráink hangulataira s rémülten fordulunk félre, mint a Tükör előtt című kép önmagától iszonyodó férfialakja. De nemcsak ilyenek vagyunk...! Nagy József, mint minden igazi, humanista művész rendületlenül hisz az emberben. Grafikai lapjainak többsége erről beszél: az élet nehéz, sokszor kibírhatatlannak tűnik — tőlünk függ, hogy elviselhetővé, széppé váljék. Küzdelem ez a javából, de megéri. Nagy József tájképein ezt a küzdelmet látjuk. Ezt érezzük akkor Is, ha a képen egyetlen ember sem jelenik meg. Nemcsak azért, mivel a táj hagyományos kellékei — a fák, dombok, folyók stb. — között legtöbbször a civilizáció is helyet kér — hidak, telefon- és villanyhuzalok stb. — sokkal inkább a kompozíció, a mindenben értelmet kereső, mindenbe értelmet lehelő szerkesztés, képfogalmazás miatt. Olyan tájak ezek, ahol az ember — éppen a modern ember — jól érezné magát. Az értelem-alkotta összhang még olyan rideg hangulatú képekben is fellelhető, mint a Téli táj... A művésznek ezt az értelemkeresö szándékát talán a legtöbbre értékelem. Hiszen kevés embernek lenne több oka az elkeseredésre, a pesszimizmusra, mint Nagy Józsefnek. Sorsa éppen az élet értelmetlenségét Igyekezett neki bebizonyítani — súlyos betegséggel, megélhetési gondokkal. A lehető legmélyebbről indult, iskoláit önerejéből, minden külső támogatás nélkül végezte el. Tehetségének és vas-szorgalmának köszönhető, hogy kiállítását kultúrálls életünk eseményeként könyvelhetjük el. ZS. NAGY LAJOS
