A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-06-14 / 24. szám
Közlegény az idő frontján Bábi Tibor Tízezer év árnyékában c. verseskötetéről zedéke soha nem követett és nem követhetett el: Ha százszor megtorolták rajtam, nem az én bűnöm, nem az én vétkem. Fejet nem hajtok, nem pirulok, nem az én vétkem! Vádolni csak az elárult gyermeknek van joga!... Ebben az időben csupa komorság és magányba menekülés a költő lelke. Kérdéseire a társadalom, a külvilág nem ad feleletet, tűnődés, emlékezés (Ez is történelem) és ilyen kérdések adnak tartalmat gondolatainak: ...ki tehet róla, ha mindent újraélek?... S a megoldás? Az egyedüli. Futok, jutok én is, őzek és nyúl nyomán, erdőn és hegyen át, a mindenségen át, magányba, magamhoz, végül is magamhoz, s tudom már, hogy aki tragédiákat sejt, csak így lehet erős, csak így lehet bátor.. (Stószról jövet, 1957) Miért kellett mindezt elmondani? Talán .Bábi költészetének ezek a legjellemzőbb vonásai? Korántsem, lóval tovább lépett már. Bizonyos azonban, hogy költői indulata és emberségfogalma ezen a talajon, ezeknek az élményeknek a nyomán született s költészetének (pártos jellege mellé) ez adja meg szlovákiai magyar jellegét. Erre épül komplex emberfilozófiája, humanizmusa. Nehezen, gyötrődve szerzett emberségfogalom, kevés benne a tarka szín és könnyedség, de annál több a felelőségtudat és erő. Kemény, megingathatatlan emberségfogalom. Saját maga és a világ létéért egyaránt felelős ... ... közlegény vagyok az idő frontján, bozót szúr, tüske szúr, vak bojtorján: előre árkon — bokron át!... A Bizalom éneke című és az utána következő ciklusoknak e néhány sor lehetne a mottója. Valami görcsös konokságot és megingathatatlan, szinte önkínzó indulatot érzek itt Bábiban, hogy birtokába vegye, magába olvassza és komplex módon átérezze az egész emberi létet. Nem részleteiben látni, de széles összefüggéseiben áttekinteni és egészében „érezni“ az életet Gigantikus törekvés és úgy vélem — kivihetetlen. Képtelen rá az emberi agy és idegrendszer, az emberi lélek. A végtelent kellene magunkévá tenni ahhoz, hogy ezt a komplexéletérzetet megszerezzük s a végtelen éppen azért végtelen, mert kívül esik az ember érzékelő és tudatosító képességein. Minden szintézis alapmotívuma a megismerés. Bábi megismerő módszere (törvényszerűen és szerencsérel) a dialektika. Panta rhei (minden mozgásban van) című versében írja le a gondolatot, hogy érzékletesek agyán áthömpölygő roppant árját csak úgy tudja elviselni, hogy állandóan megujhodik, mint a mesebeli főnixmadár. Lényegében a dialektika alapkövetelményét sűrítette költői képbe, tudniillik azt, hogy az új ismeretek megítélése és feldolgozása érdekében Ítéleteinket és értékeléseinket az új helyzetnek megfelelően meg kell újítani. Minden új ismeret kiigazítja, magasabb szintre emeli és tartalmilag gazdagítja a régit. S ennek a megismerést folyamatnak során a költő sokszor rádöbben, hogy „rejtély a sző“. Kérdő gyerekszemed csodákat lát, vak lett, süket lett csaló, vén apád. Taníts meg újra látni, kisfiam ... Modern és mély emberi probléma ez. A fogalmak fejlődésének és alakulásának, születésének és átértékelődésének korát éljük. A gyerek szeme tisztán lát, a lényeget látja, de kérdésére sokszor nincs felelet, mert a szavak, a fogalmak néha nem a valóságot fedik. „A szó, jaj, mit se mond!. .“ Megvizsgálja a tudás objektív értékét is (Mint a tükrök), és megállapítja, hogy a tudás lényegében „közömbös, mint a puszták hűs szele". A tudás értéke relatív, lehet jő és rossz —, „attól függ, ki ól vele". Akkor válik progresszív társadalmi erővé, ha humanizmussal egyesül. S ez a humanizmusigény a 'továbbiakban Bábi költészetének szerves részét jelenti. Nemcsak mondanivalójának, de költői kiállásának és magastartásának is lényege. Hasonló költői alkat eleve nem tud mást írni, mint önmagát adni, tehát igazat Írni. Egyik versében (Epistola) ezeket írja „rossz barátainak és nem-barátainak“ (akikről úgy érzem, Szélkakas című szép, szimbólikus versét is irta): Küzdöttünk. Talán zsíros koncokért?! Egyen ketten talán más célokért. Kevesen, jaj! Es nem tudtuk, hogyan .,, Engem, ni, gyászba borult város vár, halálra, nászra szánt kis királylány, s hipp-hopp, táltossá vedlik rossz lovam. Magatartást és jutalmat, igaz szándékot és igaz eredményeket rögzít a vers. Érdekes Bábinak a technikához való viszonya. Ebben a viszonyban van valami a laikus naivságából, de talán éppen ezért — igaz. A legtöbb ember számára elég a tény, hogy beleülhet a repülőgépbe és néhány óra alatt irdatlan távolságokat röpül be vele. Tovább nem gondolkodik a dolgokon. A technikusnak elég, hogy ismeri azokat a törvényeket, amelyek alapján a gép repül. Természetesnek tartja, hogy repül. A költő nem ismeri a termodinamika törvényeit, de átérzi nagyszerűségüket és sejti, hogy van valami mögöttük, ami megfoghatatlan, képletekkel ki nem fejezhető, amit egyedül a költészet tud hozzáférhetővé tenni. S ugyanígy felfedezi „a lét csodáját“. Fejem fölött jelhőkkel lombos ég, az eljutó, kéklő végtelenség; eljekszem hányát a nyári jűben, nótáimat rég elhegedültem, én, kis tücsök a papsajt árnyékában: vagyok s csodálkozom. Utolsó három ciklusa (Hegytetőn, Tízezer év árnyékában, Sic itur ad astra) nagyszabású kísérlet tisztáznia maga előtt az emberi lét komplexumát. „Gondja a világ gondja, úgy tör a csillagokra.“ A költő és a végtelen találkozott. S a győztes— a végtelen A költő számára csak a csodálat jut, de olyan csodálat ez, amely erőt ad és nemesít. S ez így van jól, mert abban a pillanatban, amikot az ember „elérné“ a végtelent, látná a megismerési folyamat végét, fejlődése megállna, léte elvesztené értelmét. Ezért emberiek Bábi sorai: Ezerévek terhe a vállán: ó, hát így megy el, / ilyen vigasztalan, ilyen reménytelen / a kivénült gyalogos?! / S befejezésül: / ...Vad ménes — vagy gulyaként / robogj, ó, robogj el fölötte, történelem!... DUBA GYULA Gondolkodásra ítélve... talán így kezdhetném Báb! Tibor költői portréjának a megrajzolását Ahogy az egzisztencialista filozófia „szabad“ embere állandó választásra, a költő (Bábi típusú költőt értve ezalatt) gondolkozásra van ítélve. Az ember gondolkodó lény, mondhatnánk, minden ember gondolkodik. Miért éppen a költő ... ? Az átlagember agya többnyire ösztönösen és mechanikusan dolgozik, megoldja a külső információk és az idegrendszer viszonyának problémáit, aztán „kikapcsol“ és pihen. A költő agya jóformán soha nem kapcsolhat ki, mert gazdája tudatos életet él, gondolatai progresszív és örök bányászai az emberi élet mélységeinek. A költő nem szabadulhat a problémáktól, mindenhová elkísérik, nem feledkezhet meg róluk, mert legnagyobb gondja és központi problémája a személyében, idegrendszerében és agysejtjeiben, tehát a lelkében koncentrálódott nagyvilág. Lényegében saját maga! Ez az alkati jellemvonás Bábi költészetére is alapvetően rányomja bélyegét. Bábi gondolati költő a szó legtisztább, foj galmi értelmében. Legjobb ver------------- sei filozófia és költészet dialektikus egysége. Széleskörűen szerteágazó problematikájában Jóformán a modern szocialista ember minden fontosabb kérdésére keresi a feleletet. Kötetének Ez is történelem című, első ciklusa 1956—58 között Irt néhány versét tartalmazza. Ihletőjük a nemzetiségi lét kérdései (Hazám, hazám című kötetének folytatása ez a problematika) és a személyi kultusznak a társadalomra nehezendő, akkor még lassan csökkenő súlyú nyomása. Évek súlya, amikor „valahogy elkallódott, megkopott már minden érték“ és „silány dolgokká testesült az ember szabadsága." (Keresek valakit) „A napnap nincs heve s a színes éjszakai fények fagyot sugároznak“. A költő „vak, süket dolgok mögött“ keresi az embert Olyan kor ez, amikor a költő a magyarországi események idején sokkal nyomasztóbbnak érzi a nemzetiségi létet, mint a társadalmi elferdüléseket Így Ír ekkor Ki lopta el c. versében: Bn ágbogas komor ja vagyok, nem hajtok virágot, lombot; varjú károg vihar fészkel ágamon, madárka, madárka, ne daloljl Ki lopta-el az Ifjúságom?... kérdezi a vers befejező soraiban. S a kérdést nemcsak a maga nevében, de generációja nevében (sőt szlovákiai magyar vonalon a néhány évvel fiatalabb nemzedék nevében) mondja ki. Olyan generációk nevében, melyek életébe a háború és az utána alakuló események kemény kézzel belenyúltak, szálait összebogozták, összezilálták, értékeit lerombolták. Ugyanennek a hazai magyar nemzedéknek az életérzését demonstráló tiltakozását fogalmazza meg Gyászos évforduló című verse (1957- es dátummal). Olyan vétkekért való számonkérés ellen tiltakozik, amelyeket nem-
