A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1964-05-31 / 22. szám

Kél évvel halála után Marilyn Monroe ismét a világérdeklődés középpontjába került. Arthur Miller új darájának („Bukás után1') Maggie-jében ugyanis az amerikai s európai közvélemény a szerző egykori feleségét, a világhírű s tragikus végű színésznőt vélte felismerni. S azáta az őrök-álszentek, az okvetetlenkedök, s á mű igazi mondanivalóját megérteni képtelen, s arra nem Is hajlandó irodalmárok egyfolytában szörnyiilködnek, mocskolódnak és „feszítsd megl“-et kiabálnak, mert úgymond, a darab a szerzó szemérmetlen önmutogatésa, S ráadásul kegyeletsértés a nagy halott színésznővel szemben. A mű még nem került el hozzánk, nem ismerhetjük, de Ismerjük a szerző rágalmazóihoz címzett Szenvedélyes válaszát, amely szerint az „azonosítás játékát mindig ózok ülik, akik nem akarják vagy nem képesek megérteni a szóban forgó mű objektív jelentőségét és mondanivalóját.“ S ugyanott: „nem

az sért sok embert, hogy a darabnak személyes vonatkozásai vannak; sokkal inkább az, hogy a darab által okozott fájdalom nem irodalmi jellegű, túlságosan aktuális és nem vonja be szentlméntálís máz." S mi Millerrel együtt valljuk, hogy a mű „hitvallás arról, hogy az ember foleiős a cselekedeteiért , s mindenkor joga, sőt kötelessége saját magát, erkölcsi meggyőződését megírni. S emiatt a legkevésbé azoknak van joguk felhördülni, akiknek magatartása, ,,elidegenedeltsége“ miatt Marilyn Monroe éppen öngyilkos lett. Mert a darab Maggie-je — s minket most ez érdekei elsősorban — Monroe-hoz hasonlóan eldobja magától az életet: rájön ugyanis,

hogy az úgy sem az övé. A környezet, a társadalom áldozatának érzi magát, a „puritán szüléi és szexuális törvények", embertől idegen társadalmi normák kiszolgálójának és bábjának, — egyfajta „elidegenedésben" szenved. S mi most nem azt vitatjnk-dekázzuk, hogy mennyi van Maggieben Monroe-böl —, hiszen az alaphelyzet „monroei-sága" kétségtelen —, hanem a szerző egy korábbi müvének s új darabjának főhősét összehasonlítva le akarjak mérni a szemléletében történt esetleges változást.

ismétlem: a „Bukás után“-nak csak a meséjét s mondanivalóját ismerjük. Maggie, a fiatal színésznő, „a szülői, a szexuális tőrvényektől szenvedve s színészként kizsákmányolva" öngyilkosságba menekül — de ez elég ahhoz, hogy összevessük a másik nagy Monree-ra irt alakkal, a „Musztángok" (filmszínházaink most játsszák hatalmas sikerrel) Koslynjével. Az alaphelyzet, a környezet mindkettőnél ugyanaz: az űn. amerikai életforma feltételei között, az ipari társadalomban elmagányosodó emberek. Csak míg a „Bukás ntán" ban Maggie már maga is elmagányosodott, életét értelmetlennek és személytelennek látó ember, amely helyzetből egyetlen kiüt az öngyilkosság, addig a „Musztángok" Roslynjének még csak a környezete „elidegenedett", ő maga az a lermészetes, pompás lelkű ember, „akinek mindenhez köze van, s akárkivel történik akármi, azt ö is éli." Az öregedő cowboy, Gay megpróbál kitörni az „idegenségből", visszatérni a természethez: két barátjával s Roslynue) kimennek a hegyek közé vadlovakra vadászni. A próbálkozás kudarcba fullad, mert az egykor olyan szép, férfias munka ma szintén az embertelen társadalmat szolgálja: a vadlovakat vágóhídra viszik, s a kntyák elé vetik. S itt válik Rosiyn emberségével, élniakarásával, pompás ösztöneivel Gay és valamennyiök kritikájává. Az ember, hogy megmaradhasson természetesnek a természetet, a szabad lovakat pusztítja, de ügy, hogy Rosiyn kiérzi: nem sokára 6 lesz soron. A természet pusztításban az ember elárt sajátmagához, Nem győzhet véglegesen a természeten, mert akkor sajitmagán, mlqt a természet részén is győznie kéne. A film nagy hatású: q férfibüszkeség, a hősiesség, s az élet vív benne pompás, felemelő harcot, miközben a különösen érzékeny s mély lelki életet élé Roslvn képes rádöbbenteni az „elveszetteket", hogy az életért élünk.

De most nem a film elemzése a célunk (habár megérdemelné, mert átlagon felüli nagy film, de megtették azt mér mások korábban), hanem a Monroe-féle helyzetbél kivezető kétféle útnak, mint a szerző kétféle elképzelésének megmutatása. 1980-ban (akkor írta a Musztángok forgatókönyvét | Marilyn Monroe még élt, s mint gazdag érzésviiágú, tiszta szenvedélyű, példa-ember élt az elidegenedett világban, négy évvel később ez az ember nemhogy mást, de már magát sem képes megváltani, csak az öngyilkossággal. Nincs jogunk ezt a megoldás-változást a szerző hitével vagy meggyőződésével magyarázol, de el lehet rajta gondolkozni.

TÖZSÉR ÄRPAQ