A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1964-05-31 / 22. szám

SZÖDY VIKTOR: Láttam Petőfit Néhány évvel ezelőtt történt. Vándorszí­nészekhez szegődtem, világosító s egy­ben villanyszerelő voltam. Jártuk a magyarlakta falvakat. Egy ilyen faluban találkoztam én Pe­tőfi élő másával... Hogy is volt? ... Előadásra készülődtünk. En éppen a fényszórók felszerelésével foglalatoskodtam, mikor valaki megállt mellettem, s megszólított. — Vándorszínészek? — Azok! — válaszoltam, s mint mindig, most is némi büszkeség kezdett bizseregni bennem. IMintha talán nagy dolog lenne, hogy valaki villanyszerelő egy vándor­komédiás csoportnál... Nekem azért mé­giscsak nagy dolog volt akkor.) Aztán felpillantottam és megdöbbentem: mintha Petőfi állt volna fölöttem. Sűrű, göndör barna haja volt, kis magyaros baj­sza, arcvonásai meglehetősen lányosak. Sötét ruháján vitézkötés és fehér kihajtős gallér. Kiegyenesedtem guggoló helyzetemből, s most egymást kezdtük csodálni. En azt, hogy mennyire hasonlít Petőfire, ő meg ösztövér, hórihorgas alakomat. — Ha nem tudnám, hogy Petőfi Seges­várnál elesett, azt hinném, 0 áll most előt­tem — mondtam tréfálkozva. Komoly maradt. De nem az a szigorúi olyan szelíd komolyság ült az arcán. Este, mikor színházba özönlöttek a falu­siak, egyiküktől megkérdeztem, miféle csu­dabogár az a göndőrhafü kihajtős galléros. Azt mondta, hogy kelekótya kissé, és Pe­tőfinek képzeli magát. De amúgy szelíd, Jó fiú. Másnap reggel újra láttam Petőfit. Útra készülődtünk, s ő egyszeresük ott termett a közelünkben. Napos, meleg reggel volt, barna, göndör haja csillogott a fényben. — Mennek? —- kérdezte. — Megyünk — mondom. Mikor megindult az autóbusz, még min­dig ott ált. Távolodtunk, s én hosszan néz­tem utána. Por kavargóit mögöttünk, s Pe­tőfit egyre homályosabban láttam. Végül pedig eltűnt, mint az a valódi. "'■IImm aa m ■■ B. BORISZOV: Epizód A szobában csend volt. Az ablakredőny leengedve. Az éffelilámpa fénye kerek fol­tot rajzolt a padlóra. Ennek a foltnak a közepén álltam. Az asztalnál ülő férfi elnyomta a szivar­véget a hamutartóban. — Neve? Megmondtam neki. — Életkora? — Azt is megmondtam. — Képesítése? Megmondtam. — Mivel tölti a szabad idejét? — Hát... — Beszéljen rövidebben! — Ezt egy má­sik mondta, aki karosszékben ült a sötét­ben. Megpróbáltam rövidebben felelni. Az első megnyomta a csengögombot. — Hozza be a személyi iratokat. Nemsokára előtte feküdt egy vékony dosszié. Lapozni kezdett. Egy helyen hir­telen megállt. Felugrott helyéről a másik is, és a papírosok fölé hajolt. — Szociális helyzete? — kérdezte. — Nőtlen — feleltem elgondolkozva. — Szociális, nem családit Munkás? Pa­raszt? — Az apám szakács ... — Világos. Kispolgár. Összeszorííottam a fogam, de nem szól­tam semmit, — Menjen ki a folyosóra — mondta az első —, megtárgyaljuk. Kimentem. Megpróbáltam rágyújtani, de Idegességemben az összes gyufaszálat el­törtem, ami a dobozban volt. Vagy öt perc múlva behívtak. — Ügy döntöttünk, hogy megbízunk ma­gában — húzta fel szemöldökét az, akt az asztalnál ült. — De nézze, ne feledkezzék meg a felelősségéről. — Nem magam vagyok — mondtam bá­tortalanul. — Mért nem szólt erről előbb? Ki a má­sik? N Nem volt Időm rá felelni. A karosszék­ben ülő férfi érdeklődni kezdett: — Es közelebbi kapcsolatban vannak? — N-ne-em tudom. — Ügy gondolom, beleesett. — Igen. Az első mélyen elgondolkozott... Aztán kérdő pillantást vetett a másikra. A ka­rosszékben ülő határozottan intett. Ezek után az első előhúzta nekem a két várva­­várt kartonlapocskát. Mindkettőn ez állt nyomtatott betűkkel, amit én rendkívüli örömmel olvastam: „Kedves Barátom, az Ifjúsági Kávéház Ta­nácsa ezennel szeretettel meghív szoká­sos estélyére, amely..." és így tovább. VASZILY JANOS fordítása ,sss/s///s/ssy-//ss//s/ssssy>rsss/s////sss////s/ssssss/sss//s////s////ss///sys////ss///s///s////s//ss/ssss/ssss/s/s///s. Szólásmondásaink eredetéről Megette már a kenyere javát Ezzel a szólással azt fejezzük kt, hogy valaki túl van élete delén, és épp azért sokat tapasztalt. E szólásnak két magya­rázata van. Egyik kiváló nyelvészünk szerint e szó­lásunk a török hódoltság korában, a XVI— XVII. században honosodhatott meg nyel­vünkben. Feltevését arra alapította, hogy a törökök hite szerint Allah minden em­ber születésekor bizonyos mennyiségű kenyeret rendel, s az ember addig él, míg a számára rendelt kenyérmennyísé­­get el nem fogyasztja. Megesik azonban, hogy Allah különböző helyeken szórja szét valakinek a kenyerét, s ilyenkor az Illetőnek ott kell elfogyasztania adagját, ahol az rendelve van. Hogy ezt a felfogást jól ismerték azok a régi magyarok, akik a törökökkel érint­keztek, bizonyítja Mikes Kelemen, II. Rá­kóczi Ferenc hűséges apródja Radostóból keltezett egyik levelében ugyanis ezt írja: „Elég, a, hogy az egész bujdosó ma­gyarok itt vannak. Klnek-klnek Itt va­gyon elhintve a kenyere — addig csak itt kell tenni, amíg abban tart.“ Egy másik levelében pedig ezt olvassuk: „Az Isten Ismét visszáhoza Ide. Még volt ttt a rakás kenyérből, arra vfsszá kelletett jőnf, amint a török mondja.“ Megvan azonban az a lehetőség is, hogy szólásunk az iszlám vallásnak e felfo­gásától függetlenül alakult ki. Nyelvünk­ben ugyanis a kenyér szónak átvitt ér­telemben ma is megélhetés jelentése van az olyan kifejezésekben, mint: kenyeret keres, kenyér nélkül marad. Annak a szó­kapcsolatnak, hogy eszi a kenyerét, a régi nyelvben az volt a jelentése, hogy valamilyen módon él. Ebből a jelentésből azután már természetesen' következik a megette kenyere javát „leélte élete java részét“ értelme. Hiányzik egy kereke E szólást akkor használjuk, ha azt akarjuk mondani, hogy valami hiba van valaki gondolkozásában, hogy féleszfl. Egyes helyeken használatosak még ilyen vál­tozatok Is: nincs ki mind a négy kereke, hiányzik a negyedik kereke, több vagy kevesebb van neki egy kerékkel A szólás a kocsi, illetve a szekér szem­léletéből származtatható. Ha ugyanis a kocsi vagy a szekér négy kerekéből hiány­zik egy, a jármű féloldalra borul, s nem mehet tovább. Ha pedig mégis megpróbál­nánk egy ilyen hiányzó kerekű járművet húzni vagy tőlni, az éppúgy helytelen Irányba menne, mint ahogy nem a helyes Irányba megy annak a hóbortos, féleszű embernek a gondolatmenete, akiről azt szokták mondani, hogy hiányzik egy ke­reke. Ilyen szemléletből ered hasonló, egyes helyeken használatos szólás: Fél keréken van, vagyis nem teljesen józan, kapatos, részeg. Ebben az esetben a kétkerekű ta­liga a szemlélet alapja Ha ennek hiány­zik az egyik — a fél — kereke, éppen úgy oldalra dől, akárcsak az útmenti tához vagy egyébbhez támaszkodó, támoly­­gó részeg ember. Kapóra jön Ami éppen jókor, kellő időben vagy kellő alkalommal jön, éppen akkor ér­kezik, amikor legnagyobb szükség van rá, vagy amikor kívánjuk, arra azt mondjuk, hogy kapóra jött. Ez a szólás népi játékban gyökerezik. Kapó a labdának olyan lehetőleg jő ma­gasra ütése, hogy a labdát el lehet kapni, mielőtt a földre esik Szólásunk átvitt értelmének forrása a látszó gyermekeknek az az öröme, melyet akkor éreztek, ami­kor játszótársuk úgy dobta feléjük a lab­dát, hogy azt könnyen elkaphatták. Ezért mondjuk mi is arra, ami éppen jól lön, vagy a kívánt Időben érkezik, hogy Kapó­ra jön. Kereket old E szólás jelentése: megszökik, meg­ugrik, meglép, elillan, búcsú nélkül tá­vozik. Keletkezése következőképp magya­rázható: A meredek úton lefelé haladó szekér­nek, kocsinak meg szokták kötni a ke­rekét, hogy a lejtőn lefelé gyorsan gör­dülő jármű rá ne szaladjon az elébe fo­gott állatokra. Mivel a kerék megkötése erősen fékezi a szekér vagy kocsi hala­dását, átvitt értelemben azt az embert szokták kerékkötőnek nevezni, aki maga­tartásával, cselekedeteivel gátolja vala­mely jö Irányban haladó tevékenység vagy folyamat menetét. Mivel a kerék megkötésére csak a lej­tőn lefelé haladva van szükség, amikor a szekérrel vagy kocsival a lejtő végéhez érnek, megoldják a kereket, és ezzel le­hetővé teszik, hogy újra szabadon forog­jon. Minthogy pedig az állatok továbbra is ugyanolyan erővel húzzák a most már akadály nélkül gördülő járművet, a ke­rék megoldásakor a kocsi vagy szekér hirtelen nekilendül, és az eddiginél gyor­sabban halad. Ez a gyors Iram jellemző arra az emberre Is, aki valamely okból hirtelen távozik, meglép, elinal, vagyis kereket old. —bdá—

Next

/
Thumbnails
Contents