A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-05-17 / 20. szám
JUTTA BARTUS Kiadó szoba „Nem fogja nekem a szobát kiadni“ — gondolta a férfi. Merően nézte az asszonyt, aki kiemelte, a kiságyból a pici leánykáját és odalépett vele a férfihoz. — Köszönj a bácsinak, madárkám. A gyermek a férfi felé nyújtotta kövér karocskáit és kacagott. A fiatalasszony félénken pillantott a magas, karcsú férfira, akinek feltűnően kicsi fejét, mint szoros, sötét gyapjűsapka fogta körül a haja. Szeme világosbarnán csillogott Fekete bőre kissé ijesztően hatott az asszonyra. — Játsszál szépen — mondta az asszony a gyermeknek. Visszaültette a rácsos ágy sarkába és piros játéknyuszit nyomott a kezébe. „Nem fogja nekem a szobát kiadni“ — ez járt egyre a férfi eszében. Leszegte fejét, s kifogástalan cipőjét, élesre vasalt nadrágját nézegette. — Mama, mama ... fel, fel... — a gyermek magasra nyújtotta karocskáit. — Most nem lehet, légy jő, Tini, Mami a bácsival beszél — mondta a fiatalasszony és megsimogatta a kisleány barna fürtös fejét. — Olyan ritkán vagyok itthon, mert dolgozom — fordult bocsánatkérő mosollyal a férfihoz. Majd a könyvespolchoz lépett, megigazított egy fényképet, amely egyenruhás férfit ábrázolt. Ujját végighúzta a keskeny ezüst kereten, és egy porcsíkot törölt le róla. Egy kis porcelánvázát, amelyben ibolya pompázott, arrátb húzott, és végül leült a férfi mellé, hogy ne kelljen szembe néznie vele. — Nagyon sajnálom, de nem adhatom it M«gSin(*% a szobát — szólt az asszony, és mereven nézte a katonaruhás férfi képét, :— Apám negyvenötben eltűnt az utolsó napokban — sóhajtotta. — Miért hívott ide? — kérdezte a férfi. „Mit érdekel az apja? Én éleit és szükségem van lakásra“ — godolta. — Már hat hete keresek szobát eredménytelenül — folytatta.—A emberek odacsődítenek, megbámulnak, aztán azt mondják, már kiadták a szobát. Az asszony vállat vont. — Kérem — mondta —, azt a fiatal lányt már nem tudom elküldsni. Igaz, maga telefonált először, de a lány úgy kérlelt. Megfizeti a magas lakbért. — Az én apám nagyon gazdag. Én is fizetek többet,., 14 A nő nem tudta, mit feleljen. Míg a szavakat kereste, pillantása a férfi fehéresen villogó szeméről barnás-rózsaszín ajkára esett, majd az ölében nyugvó kezére siklott. — Igazán olyan fekete vagyok? — kérdezte a férfi. Az asszony egész halkan válaszolt: — Nem is tudtam, hogy ennyire sötét bőrű négerek is vannak. — Mi, Szenegálok, mind Ilyen feketék vagyunk. Az asszony bocsánatkérést mormolva kiment a szobából. „Elmegyek“ — gondolta a férfi. A tapétaajtón keresztül minden szó be-SZIROTYÄK DEZSŐ RAJZAI hallatszott. — A szoba miatt — hallotta kinröl. Egy rikácsoló hang válaszolt: — A bátyám azt mondja, hogy a négerek büdösek. Az egész lakáson érződne. — Ez nem igaz — mondta a fiatalaszszony hevesen. — Ha befogadja — jelentette ki a rikácsoló hang —, írunk a háztulajdonosnak. Mi tisztességes emberek vagyunk. Az asszony sápadtan jött vissza a szobába. Sejtette, hogy a férfi minden szót hallott. — Azért van ez, mert a lakást nem egyedül bériem, csak két szoba meg a konyha az enyém. A többi... A férfi felállt: — Elmegyek. — Nem enne velünk? Az ebéd mindjárt kész lesz... Higgye el, olyan szívesen befogadnám magát, de a háztulajdonos felmondana. Az emberek úgyis rossz szemmel néznek rám, mert egyedül vagyok a gyerekkel. — Szaggatottan beszélt, mint egy síró kislány. A férfi visszaült. Az asszony tiszta abroszt szedett elő a szekrényből és megtérített. — Krumplileves lesz, de utána csokoládépuding tejszínhabbal. Van egy üveg borom is. Mosolygott, miközben a poharakat az asztalra tette. Aztán vizsgálódva hátrált egy lépést, elégedetlenül összeráncolta homlokát és körülnézett a szobában. Pillantása megakadt az ibolyacsokron. Érte ment, a vázát az asztal közepére helyezte Leült a férfi mellé és figyelmesen nézett rá: — Tulajdonképpen mit csinál maga nálunk, Németországban? — kérdezte. — Medikus vagyok, jövőre végzek. Országunknak szüksége van orvosokra. De ha nem kapok szobát,., Az asszony legszívesebben azt mondta volna, hogy biztosan sikerülni fog, és hogy jól állhat neki a fehér köpeny. Ehelyett így szólt: — Jól beszéli a nyelvünket — s közben azon gondolkozott, mi történne, ha mégis kiadná neki a szobát. Azután behozta a levest. Ettek és beszélgettek. Az asszony ölben 'tartotta a gyermeket és etette. A leves ízetlen volt, a férfi mégis kétszer vett belőle. — Tinit beteszem a másik szobába, aludni kell neki. A nő kitolta a kerekeken járó könnyű kis ágyat. Az előszobából hosszú ideje suttogás hallatszott. Amikor az asszony viszszajött, arca égett, és kerülte a férfi tekintetét. Leszedte az asztalt, kivitte az edényt. Amikor visszajött, szótlanul fel-alá járkált a szobában. Végül leült az asztalhoz, és bort öntött a pohárkákba. Kis kortyokban Ittak. Azutáh a férfi elköszönt, és az asszony kikisérte. — A szoba úgy sem felelt volna meg. Kicsi, és télen nagyon hideg — mondta a nő hangosan az előszobában. Kezet fogtak. Amikor az ajtó becsukódott a férfi mögött, az asszony még egy darabig mozdulatlanul állt, és hallgatta a távolodó lépések zaját. Fordította: Szirmai Marianne Picassot kérték fel arra, hogy a tavalyi, észak olaszországi nagy gátszakadás kétezer áldozatának emlékművét elkészítse. A szobrot az elpusztult gépkocsik roncsaiból formálják. ★ Koppenhága felképének tekintik a kikötőben álló „Kis szirén“ szobrot, amely egy Andersen mese alakját ábrázolja. A szobrot szombatra virradóra egy vandál pusztító lefejezte és a letört szobor-részt magával vitte. ★ Hamlet — hanglemezen. A rostocki (NDK/ színház rendezésében hanglemezre vették fel Armin Gerd Kuckhoff profeszszór átdolgozásában a Hamletet: három mikrobarázdás lemezt tölt meg. ★ Verdi 33 éves korában komponálta Attila című operáját, melyet velencei sikertelen bemutatója óta nem adtak elő. Most a római Operában ismét bemutatták — nagy sikerrel. ■k Marcello Mastroianni megkapja a Brit Filmakadémia múlt évi a legfőbb külföldi művésznek kijáró dijat, a Válás olasz módra című filmben nyújtott alakításáért. ★ Egy világjáró riporter mesélte nemrég, hazatérve Afrikából, „Egy minden civilizációtól távolfekvö településen arra kértem kísérő tolmácsomat, kerítse elő a környék legöregebb emberét. Elémhozták a zsíros arcú, vörösre és zöldre festett aggastyánt. Elbeszélgettünk, majd az öreg elénekelt egy nagyon szép dallamot. Félrevontam a tolmácsot és arra kértem, magyarázza meg az öregnek, mi a magnetofon és beszélje rá, hogy felvehessük a dalt. A tolmács kis ideig vitatkozott az aggastyánnal, majd közölte: Nem lehet. De a dalt megkaphatja, mert az öreg hanglemezre énekelte, szívesen ad belőle, amennyi kell, három dollárért darabját.. ,*
