A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1964-05-17 / 20. szám

GIOVANNI GUARESCHI:

Születésnapi torta

Ä mindeneslány megkérdezte, mehet-e már aludni.

— Menjen csak — mondta feleségem, Margherita —, majdnem minden készen van.

— Hát a torta és a gyertyák? — kérdezte lányunk Carlotta. — Szép legyen már a barátnőim miatt is.

— Éppen olyan lesz, mint amilyent kívánsz — közöltem vele —, holnap korán reggel a városba megyek és megveszem.

— Fölösleges — jelentette ki Margherita —, magam fogom a tortát sütni.

Ez komoly ügy volt. Carlotta is, Albertlno fiam is zavarodottan nézett rám.

— Margherita, ,nem szükséges, hogy ennyi gondot végy magadra. Éppen elég dolgod volt.

Margherita fejét rázta.

— Az anya kötelessége, hogy saját kezével készítse el gyermeke születésnapi tortáját — makacsolta meg magát.

Hangja határozottan csengett és mindkét gyerek eisápaűt.

— Ha túldolgozod magad és megfájdul a fejed, engem nagyon elszomorítana — szólt Carlotta.

Nem panaszkodom. Egy anyának kell tudnia csendesen szenvedni. Amint megittuk a vacsora utáni kávét, ágyba mentek és nekilátok a tortának.

— Mindig így megy — panaszolta Carlotta —, ha az én születésnapomról van szó, mindig becsapsz. Bezzeg Albertinonak vetted a tortáti

— Hát igen, a tied házi sütésű lesz! És szégyellheted magad, hogy ilyen kevéssé méltányolod gondosságomat.

— Nem a gondosságodat kell megennem, hanem a tortát — mormolta Carlotta, csak úgy a válla felett.

Albertino szó nélkül követte, de, amint elment mellettem,'aggódó pillantást vetett rám. Margherita végigszívta cigarettáját és felkelt a székről.

— Van egy különleges torta-receptem — mondta —, a torta olyan puha, mint a vatta és nincs benna semmi zsiradék, ami olyan emészthetetlenné teszi. Csak tojás, cukor, liszt és egy csipet sütőpor.

Hogy a torta valóban emészthető legyen, Margheritának ki kellett volna hagynia a tojást, cukrot, lisztet és a sütőport is. De visszatartottam magamat és csupán azt kérdeztem, miben lehetek segítségére.

— Csak gyújts be és állítsd be a sütőt a kellő melegre. De előbb mérd le a cukrot és a lisztet. A mennyiségeket megtalálod ezen a papíron.

Gondosan lemértem mindent, azután begyújtottam a tűzhelyben és figyeltem Margheritát. Habozás nélkül és határozottan csinálja a dolgokat, és aki sohasem kóstolta még a tortáit, azt mondaná, hogy természetes adottsága van a sütéshez. Margherita tortái nem rosszak: egyszerűen rémesek. Ez azért van, mert éppen úgy süt. mint ahogyan okoskodik, követve saját logikáját .és jut el a leglogikusabban illogikus következtetésre, amit csak el lehet képzelni.

Tojás, liszt, cukor. Margherita nekikezd a recept szerint és felveri a tojást a cukorral. De ekkor jön egy ötlete és felhígítja a keveréket egy kevés sherryvel. Most meg túl híg, hát őrölt zselatint tesz hozzá, hogy

megvastagítsa, majd szitán átnyomja. Ha úgy tetszik, ő a sütés Louis Armstrongja, azonban az ő szerzeményeit meg kell enni és nem hallgatni, mint Armstrong muzsikáját.

Lelkesen dolgozott háromnegyed órán át, akkor markomba nyomta a karimájáig halvány sárga masszával teli serpenyőt és megadta a további utasításokat.

— Tedd be a sütőbe és időnként ellenőrizd fogpiszkálóval. Ha bele tudod szúrni a fogpiszkálót és teljesen száraz, amikor kihúzod, vedd ki a sütőből és hagyd kihűlni. Egy kevés tejszínhabbal — és fantáziával — díszítheted a tetejét; azután rakd rá a gyertyákat és tedd be a hűtőszekrénybe.

Nyugodtan aludni ment és én leültem a sütő mellé, hogy felügyeljek a tortára. Időnként kinyitottam az ajtaját és bele szúrtam a fogpiszkálót. A torta egy darabig békében maradt, fokozatosan aranybarnára színeződve. Akkor aztán hála a sütőpornak, nagyon gyorsan dagadni kezdett, amíg a sütő tetejéig nem ért. Ezután lassan összehúzódott, de nem hagyta abba a serpenyő pereménél, ahol kezdte, hanem mindig jobban és jobban zsugorodott. A fogpiszkáló eltört, amikor beledöftem, mert a felületen kemény kéreg képződött. Szöget szúrtam bele, ez ragacsosan jött ki. így hát visszacsuktam az ajtót. Éppen ekkor tűnt fel az ajtónál Carlotta és Albertino, hálóköntösben.

— Hogy megy? — kérdezte Carlotta.

— Sül — feléltem.

— Milyen? — tette fel a kérdést Albertino.

— Nem tudnám megmondani. Még nincs semmi határozott alakja.

Vártunk tíz percig és akkor bekukkantottunk. A torta még mélyebbre süppedt, és a szeg alig tudott áthatolni a külső páncélján. De most már tökéletesen szárazon jött ki. A torta elkészült. Kivettem a serpenyőt és a konyhaasztalra tettem.

— Olyan, mint a megfagyott rántotta — jegyezte meg óvatosan Albertino.

Carlotta megpróbálta beleszúrni a körmét, de hiába.

— Fúróval kell belerakni a gyertyákat — motyogta.

— Rá lehet gumiragasztóval is erősíteni a tetejére — szólt Albertino.

— Nem hiszem, hogy ilyesmikre volna szükség — mondtam nekik —, ha egyszer fel van díszítve tejszínhabbal, nagyon csinosan fog mutatni, és a gyertyákkal sem lesz semmi baj.

Hűtőszekrénybe tettük a tortát és hamarosan ki is hűlt. Ekkor kiszedtük és a serpenyőt ráfordítottuk a konyhaasztalra. A torta elvált a serpenyőtől és fás hanggal esett le. Olyan volt, mint egy kemény, sárga lepény, körülbelül egy hüvelyk magas, de némi nyomogatással eredeti magasságára volt alakítható, minthogy jelentős rugalmassággal rendelkezett. Csendben bámultunk arra, aminek a világ legpuhább és legjobban emészthető születésnapi tortájának kellett volna lennie/

— Szegény anyu! — sóhajtotta Carlotta és könny szökött a szemébe.

— Nincs értelme, hogy drámaivá tegyük' a helyzetet — mondtam —, inkább" induljunk rohamra, És ne felejtsétek, nemcsak

a tortáért harcolunk, hanem anyátok becsületéért is.

Visszaraktam a tortát a sütőbe és addig hagytam bent, míg olyan száraz lett, mint a kétszersült. Ezután átdaráltam a húsőrlőn és a keletkezett port elkevertem édes pecsenyeborral. Az eredmény valami — nem sokat ígérő — híg keverék volt. Lisztet, cukrot és tojást adtam hozzá, így pép lett belőle, de amint kisodortam az asztalon, nem lett sima, mert az őrlőből a por mellett apró darabok is kerültek ki.

— Csinálhatnánk belőle felfújtat és lesimíthatjuk a villanyvasalóval — indítványozta Carlotta.

Ez ragyogó ötletre ihletett. Jelenlegi tészta-keverékemet darabokra vágtam és a spagetti csináló gépen vettem át. Lapos csíkokban jött ki belőle, ezeket masszív, egyenletes tömeggé sodortam össze. De nagyon kemény volt, és Carlotta megjegyezte:

— Ha ezt így megsütjük, olyan lesz, mint a tégla.

És nem is fog megduzzadni — tette hozzá Albertino,

— Igazatok van! — ismertem el. —< A tészta kimerült attól a durva kezeléstől, amit a gépben szenvedett, és életet kell bele öntenünk.

A masszát kiszárítottuk a sütőben majd megőröltük. Ezután újból édesbort, tejet és élesztőt kevertünk hozzá és viszonylagosan lágy tömeggé dagasztottuk. Ezután kivajaztuk a serpenyőt, beöntöttük az új keveréket és a sütőbe raktuk. Amikor a torta már láthatólag átsült, kivettük és lehűtöttük. Ollóval lenyírtuk azt a tésztát, ami a serpenyő és a fedő között lévő résbe került.

— Forrasztólámpával is csinálhattuk volna — jegyezte meg Carlotta.

A torta rendesen átsült, de szomorú látványt nyújtott, mert a felső rétege a fedőhöz ragadt.

— Most kell a vasaló — szólt Carlotta, aki, mint minden nő, ragaszkodott az ötletéhez.

Kidolgoztam elgondolását olyan módon, hogy gesztenyelisztet szórtam a felületre és így kitöltöttem a lyukakat. Ezután levasaltam, ezáltal egyenletes, fényes kérget kaptam. Tetejére kristálycukrot hintettünk, majd kivettük a tortát a serpenyőből. Nem volt egészen olyan puha, mint lehetett volna, de ez már nem csüggesztett el bennünket. Albertino íróasztalomról elhozta a permetezőt és a tortát fehér borral fújtuk be. Tejszínhab, őrölt cukros mandula, dió és cukrozott gyümölcs került rá díszítésnek. Három tapasztalt cukrász, mint Carlotta, Albertino és jómagam díszítés szempontjából remekművet alkottunk. Rátettük a kilenc gyertyát és a torta a hűtőszekrénybe került. Már hajnalodott és a fáradtság nyomott el bennüket. De Margherita becsületét megmentettük.

Vacsora vége felé került a torta az asztalra és rendkívüli sikert aratott. De amikor mindegyikünk tányérján ott volt egy szelet, némi zavarral néztünk egymásra. Ki egye az első falatot? A derék és nemes Carlotta kész volt feláldozni magát és egy nagy harapásnyit lenyelt.

— Egészen csodálatos! — kiáltott fel. ~

Valóban csodálatos torta volt, és Margherita számtalan bókot kapott érte.

— Gyakorlat dolga — válaszolta közömbösen —, sokkal jobbat is tudok csinálni.

(Olaszból fordította: Veber Zoltán)

10