A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1964-05-10 / 19. szám

4 á ó v/'tí 1945. május 9. Prága érte meg a gettóban. Az ún. Kísérődben, ahová elsősorban politikai foglyok s haza­fiak kerültek, közel százezer ember fordult meg, s közülük mintegy harmincezer ott­pusztult. Kevesen tudják, hogy ott halt meg a híres francia költő, Robert Desnos, s Itt raboskodott egy ideig Peter Jl.lemnick? Is. De akik nem pusztultak el s nem kerültek más táborba, hogyan fogadták a békét? Terezínben, Litoméflcén sokan élnek az egykori haláltábor lakéiból. Vlnczlk Ladis­­lav, Vácha Václav, dr. Cirus Litoméflcén, V. Jíille Terezínben emlékeznek a régi bor­zalmakra. S él még Hohaus, az egykori fo­­golyfelQgyelő Is, aki a tábor Irányítót és vezetői közül egyedül kapott kegyelmet a háború után Litoméflcén, a foglyokkal való emberséges bánásmódja miatt. Élnek és emlékeznek: — Mi ugyan a háborúban közvetlen nem vettünk részt, de a koncentrációs táborok­ban teljesedett ki a háború embertelensége a legjobban. Nincs kifejezés azokra a kí­nokra, amelyeket ott átéltünk, de a hitet s életerőt nem tudták valamennyiünkben megtörni. Hetenként egyszer minden rab kö­teles volt a tábori borbélynál megborotvál­kozni. Az ún. borbély teremben találkoztunk rendszeresen valamennyien, onnan terjedtek a hírek a szovjet hadsereg mozdulatairól, az volt a mi „gyűléstermünk“. El voltunk ugyan zárva a világtól, de mégis tudtunk minden fontos dologról, ami kint történt. Nem ért bennünket meglepetésként a felszabadulás, de annál nagyobb megrázkódtatást jelenteti A terezinl „Népek Tsihietőjé“-ben harmincezer hős nyugszik a számunkra, mikor május másodlkán, te­hát pár nappal a szabadulás előtt még ötvenhat fogolytársunkat kivégezték. Ezzel kezdődött aztán a bomlás. A táborban tí­fusz dühöngött, a táborvezetőség már a ha­lottak eltakarításával sem törődött, sok esetben ők maguk sem kerülhették el a Jár­ványt. 1945. május 8-án ért Ide a szovjet A teherhordó rab. — Jaroslav Hajdúk gzohrs hadsereg. Örömünk leírhatatlan volt, bár nem ért bennünket váratlanul. Nekünk a béke szó szerint életet jelentett, habár a tífusz miatt még sokáig nem engedtek ki bennünket a táborból. Nekünk a béke életet jelentett. — Az egykori táborlakók a békéről beszélnek. A békéről .amely számukra életet jelen­tett. A kinyitott táborkapukban, a ledőlt deszkakerítésekben sűrűsödött össze a há­ború és béke minden ellentéte, keserves drá­mája. Ezek a szabaduló, halálra cslgázott emberek érezték át leginkább, hogy a béke mindig életet jelent. Volt egyszer egyszer egy háború ... Egy háború, amely már olyan régen volt, hogy azok sem emlékeznek rá, akik részt vettek benne, s felnőtt egy új nemzedék, amely nem is emlékezhet rá. De az Irodalom, a betű emlékeztet. Volt egyszer egy háború amely 25 évvel ezelőtt Prágában, a cseh főváros megszállásával kezdődött, s mérhetetlen szenvedést okozott az emberiségnek; ötven­millió emberéletet követelt, de 19 évvel ez­előtt, 1945. május 9-én a humanizmus győ­zelmével végződött — s ott, ahol elkezdő­dött, Prágában. —ár—

Next

/
Thumbnails
Contents