A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-01-12 / 2. szám
Négyszögű ceüuloidzsetonok vándorolnak a rulettasztalon. Jóltáplált és túlöltözött külföldiek követik megfeszített figyelemmel a golyó pörgését. Egyébként olajüzlettel foglalkoznak. Számukra a nap hamar végződik vagy csak a késő délutáni órákban kezdődik, amikor megszöktek a barátságtalan sivatagból. Ide, a Berenica Hotelba, Bengazi „zöld barlangjába“ fámák felüdülni. A bennszülött olajipari munkások legfeljebb azzal szórakozhatnak, hogy nézik, amint a külföldiek twistéinek és költik a pénzüket. Mohammed és Ben Szufim unottan bámulják őket a játékasztal körül. Egyikük sem szegény. Mindketten jól keresnek. De azért a többi bennszülött segédmunkással, mintegy 8000-en vannak, különösen nehéz feltételek közt alaposan meg kell dolgoznlok a távolt sivatag magányéiban. Mohammed megfogja Ben Szaftra karját és ajánlja, hogy menjenek a kikötőbe szórakozni. „Olvastad azt a históriát az »AI Amal«-ban? Azt a Belgasszam Ámort Itt a játékteremben ismertem meg. Nyilván nem tetszett a külföldieknek, Liliisii ű tM m w ze hogy odaült a játékasztalhoz. Ki is telte a szűrét a szállodaigazgató.“ — „Meséld csak“ — biztatfa Ben Szajim. — „Amor az Esso cég egy teherkocsiját vezette fáz Esso Standard Otl egy amerikai olajtársaság, amely az Oasis Otllal együtt megszerezte a líbiai olajelőfordulások kiaknázásának 90 százalékát — szerk.f. Másik sofőr nélkül Marsza Begrába kellett hajtania a sivatagon keresztül. Nem tartott semmitől, olyan erős, kitartó és egészséges volt, mint kevesen. Azonkívül megígérte neki a társaság, hogy ha valami történnék útközben, rögtön segít séget küld neki. Csak amikor kocsijának árnyéka egyre feljebb kúszott a homokdombok láncolatán és a benztnórája csaknem a nullán állt, vette észre, hogy eltévedt. Ivóvíz- és élelmiszerszükséglete öt napra volt elég, mentőakciónak azonban se híre, se hamva. Csak most, három hónap múltán találták meg »véletlenül« a sárga kocsit és — Amor holttestét.“ Gondolataiba merülve ballag a két férfi. Nincs mit mesélni tovább, haraggal és elkeseredéssel gondolnak arra, hogy ők másodrendű emberek a salát hazájukban. Mohammed és Ben Szaftm számára ez csak egyike volt azoknak a tragikus epizódoknak, amelyek a líbiai olaj drámai történetét alkotják. A történet az ötvenes évek közepén kezdődött, amikor Líbiában Dohra és C elten közelében gazdag kőolajlelőhelyekre bukkantak. foggal támasztott ez reményeket az egész országban. Libia, mely nagyobb, mint Pranciaország, Itália, Nyugat- Németország és Spanyolország együttvéve, becslések szerint 1,3 millió lakossal, 1951 óla független, Afrika egyik legszegényebb, legelmaradottabb országa volt. Száz ember közül hetven éhezett, mert a földimogyoró, az oltva és a datolyatermelés nem tartotta el a lakosságot, és a rizs rosszul fizetett a rossz, sós talajon. Így aztán az ország Anglia és az USA alamizsnájából — amelyek ezért a legnagyobb katonát támaszpontokat építették ki saját felségterületükön kívül — és a Rommel sivatagi háborújából visszamaradt ócskavasroncsok eladásából élt. Aztán megindult az olaffolyam. Éhes hiénákként vetették rá magukat a tőkeerős olajmono póllumok a feljánlott kon cesszlókra. A következő években a termelés eléri a 30—40 mtltló tonnát. Az olaffolyam egyelőre azonban csak a szegények bádogkunyhói előtt hömpölyög. „Nekünk csak az olaf bűze marad“ — írta nemrég ugyanaz az újság, amely Amor történetét közölte. A reményt felváltotta a kétkedés. Azokban a napokban, amikor Belgasszem Amor a halállal vívódott a sivatagban, főnökeinek más gondjai voltak. A líbiai kormány és az idős, de virgonc 1. idrlsz király tíz évre adta ki a koncessziókat. Sietni kellett hát rafftndlt sakkhúzásokkal az orránál fogva vezetni az öreget. Fifty-fifty nincs, gondolták a konceszszionárlusok. Ez a fele-fele alapelv érvényesül az utóbbi években az olajlelöhelyekket rendelkező országok és a nyugati monopóliumok között. Az Esso Standard Oil most a ,,ttsz ta hozadék“ Líbiát illető felél nem világpiaci, hanem lénye A szegények kunyhói csak néhány lépésnyire vannak a játékbarlangoktól és az éljeli mulatóktól, ahol az olajfolyam árad Mi lesz, ha Libia majd nem elégszik meg a gazdag olajforrások lüvedolme helyeU alamizsna vaU A Tripolisz melletti, 12 000 fö személyzettel rendelkező Wheelus Fleld légitámaszpont használatiért az USA önkényesen megállapított „gazdasági segélyt“ (izet. Borravaló Líbia számára! Hétről hétre é| és ú) fúrásokat végeznek. A veszélyes munkánál a beduinok kockára teszik az életüket. Rommel és Montgomery invázióé hadseregei közel tízmillió aknát haavlak vissza a sivatagban Zentralbild felv. Tripoliszbél 127 kilométernyire a sivatag homokjából emelkednek ki Leptis Magna 2000 éves romjai. gesen alacsonyabb áron váltja meg, azonkívül a nyersolajat olajfinomítással foglalkozó saját leányvállalatainak, vagyis saját magának adja el. A jövedelem egy további részét leszámítják a monopóliumok aknakutatást és egyéb költségek elmén, amelyeket teljesen önkényesen számolnak el. És csak aztán feleznekI Mit felent itt egy ember, aki szomfan pusztul a sivatagban? Ámort tudatosan tették félre az útból, fő munkás volt. De ugyanakkor képviselője Is voll annak a fiatal munkásosztálynak, amelynek ma már megvan a maga elképzelése arról, ki a líbiai olaf jogos tulajdonosa. W. KLUGE 19
