A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1964-05-03 / 18. szám

Korán jött a nyár, eltelik fénnyel a tér, felmelegszenek a padok, jó pihenőt adnak az öregeknek. Délelőtt csendes sakkpartikat játszanak, szótlanul szemlélődő kibicekkel körülvéve.

Kerekes meg Németh, a nagymester. Mind a ketten nyugdíjas hajőlakatosok. Lehet harminc éve, hogy egymás ellen léptetik a faragott bábukat. Kerekes szivarozik, Németh pipát szív, a füst, amit kifújnak, egybekeveredik, s úgy száll felfelé a tiszta levegőbe.

Németh játszik a világossal, most éppen rosszul áll. Két tisztet veszített egymás után, s úgy látszik, nem , menekülhet a mattól.

Egy-egy lépés előtt .hosszú szüneteket tartanak, de már ők egész életükben így fontoltak meg mindent. A klbicek is tudják, hogy Ilyenkor hallgatni illik. Körülöt-Simon Emil

SAKKPARTI

a

tűk zúgnak az autók, dörömbölnek a villamosok. Ez a pad, mintha sziget lenne a nyári napsütés folyamában.

Kerekes szeme kutatva jár a bábukon, a következő lépést tervezi. Közben csak úgy, a foga közt azt mondja Némethnek:

— Holnap vízbe engedik az ezerszázast.

Németh két tenyerével a térdén támaszkodik, dörzsölgeti is, hogy a télen felszedett fájdalmak enyhüljenek valamit.

— Ki mondta?

— Lali. A fiam.

— Én meg azt hallottam, hogy nem tudják befejezni. Kevés a lakatos.

— Ezt én is hallottam. — Kerekes ugratott a lévai. — Sakk!

— Hiába. Hamar kiszorították az öreget. Pedig nem remeg még az én kezem! — Németh oldalt lépett egy négyszöget.

— Eleget dolgoztunk mi. Nem? — Kerekes váratlan mozdulattal visszalépett, hogy teret engedjen Némethnek. Nem szerette volna, ha ilyen hamar befejeződik a játék.

Németh kiugrott a futóval, beszorította Kerekes bástyáját.

— Most aztán szorítja őket az idő. így is késnek, legalább két heteti

— Kivágják azok magukat! — Kerekes védett helyre állította a bástyát.

Nyíltabb lett a küzdelem, minden, figyelmükkel a táblára hajoltak. Sokáig nem esett szó közöttük. Végül Kerekes előretört, két oldalról befogta a királyt.

— Ez, komám, matt! — mondta Némethnek.

— Annak látszik.

— Nem haragszol?

— Nem az ügyes nyer! Az ügyetlen veszít!

Kezet adtak egymásnak, rakosgatni

kezdték a bábukat a dobozba. A kibicek mozdulatlansága is felengedett, nyújtózkodtak, mosolygó megjegyzéseket tettek a sakkpartira.

Dél közeiedetett. A két öreg is felállt, elindultak együtt hazafelé.

Németh kezdte megint a beszélgetést.

— Pedig nem sok munka az már ilyenkor. Legföljebb, ha huszonöt nap.

— Csak a fogásokat kell tudni.

— Az. Látod? De kitől is tanulnák? Bennünket eltettek nyugdíjba.

— El. — Kereskes tűnődve lépkedett, hóna alatt szorította a sakktáblát. Mert valamit mondott még a fia. Egész délelőttön azt forgatta, továbbadja-e a cimborájának, vagy ne? Aztán úgy döntött, nem beszéli el. Ettől meg olyan nyugtalan lett, hogy Németh beszédére se nagyon tudott figyelni.

— Hallod, amit mondok? — kérdezte Németh.

— Hallom hát! De mondd csak: mi közünk nekünk ahhoz, ami a gyárban történik?

Németh olyan csodálkozással nézett rá, hogy még a szája is tátva maradt.

Korán reggel Kerekes baktatott lefelé a lépcsőn. Ügy szerette volna, ha nem találkozik senkivel, s hát éppen Németh feleségébe ütközött. Az asszony nagy örömmel köszöntötte, s kíváncsian faggatni kezdte.

— Hova, hova, ilyen hajnalban?

— Tejért! Tejért! — mondta zavarában kétszer is Kerekes.

— Csak így, kanna nélkül?

— Azt már a párom levitte! — Ahogy csak tellett a lábától, gyorsan lesietett a lépcsőn, s kifordult a kapun át az utcára.

Hét órára már ott volt a gyárban. Végigment az ismert folyosókon, benyitott a felvételi irodába.

— A, á, a Kerekes bácsi! — fogadták hangosan, felkiáltással. *— Mi járatban?

Kerekes vörös arccal állt az asztal előtt, minden tagjában mintha külön szív dobogott volna.

— Úgy hallottam, van egy felvétel. Egy nyugdíjasnak hely.

— Van, van. Csak azért nem szóltunk, mert azt gondoltuk, nem vállalná el Németh bácsi nélkül.

— Hogy? Mit? — Kerekes tétova mozdulatokkal ingatta a fejét, rakosgatta a kezét. Hosszú ideig határozatlanul nézett rájuk, nem tudta, mit mondjon. Hirtelen elhatározta magát.

— Vállalom én így is! A hely azé, aki előbb jön! — Szemét a földre szegezte, s nem mert felnézni rájuk.

Kilenc óra tájban bekopogott ho/zájuk Németh. Kerekesné nyitott ajtót.

— lóreggelt, ifiasszonyl

— Magának is, fiatalűri Nem engedhetem ám be! Nincs itthon az uraml

— Ha itthon volna? Az ilyen legény, mint én ...

— De igazán nincs itthon.

— Hát hol?

— Dolgozni ment.

— Fát vág?

— Nem. A gyárba. Visszavették.

— A... kezdte Németh, de elakadt.

— Nem mondta?

— Igaz, lehet, hogy mondta. — Németh elköszönt, nehéz lépésekkel indult lefelé.

Kiment a Térre, elkerülte a megszokott padot, máshol ült le. De ott se volt sokáig maradása, ment, ment az utcán, amíg csak a fájós térde, mint valami fék, meg nem kötötte.

Ebédnél keserűen kifakadt a feleségének.

— Tudod, kinek lehet hinni? Ennek a levesnek, ni! Mert ezt lenyeled, s tudod, mi, hogyan van vele!

De a felesége nem tudta mire vélni ezt a beszédet, bólogatott csak szelíden.

Este óvatosan lopakodott haza Kerekes, nem akart Némethiéi találkozni. Legalább két-három napig. Aztán majd elmúlik a harag, mert az bizonyos, hogy haragszik. De ő is, mit csináljon, ha csak egy hely üresedett?

Vacsora közben megkérdezte a felesége,

— Hogy ízlik a munka?

Akkor végiggondolta a napot, eszébe jutott, hányszor hiányzott Németh, a biztos, összeszokott fogásokat hányszor kereste. Eltolta magától a tányért.

— A csontjaim ... mintha elszoktak volna — mondta csendesen.

Csaknem ugyanakkor Németh félrelökte a sakktáblát.

— Egyedül rakosgatom, mint valami őrült!

— igaz — hagyta rá a felesége —, hozhatnál inkább szenet a pincéből.

Kerekes nyugtalanul aludt. Hat óra előtt elindult hazulról, de nem a műhelybe ment, az irodásokat kereste, mikor jönnek.

Betessékelték a szobába, de csak nehezen talált rá a mondanivalóra. Akadozott a hangja, araikor megszólalt.

— Ügy jöttem, hogy egyedül elvégzem. De nem megy. Szeretném, ha Németh Janit is visszavennék. Vagy ha nem, inkább én is elmegyek.

Rövid tanácskozás után beleegyeztek. Még egy tanuló fiút is elküldték Németh lakására. Éppen a vízcsapot babrálta, amikor a fiú bekopogott hozzá.

— A gyárból üzenik, hogy rögtön tessék jönni munkára, mert a Kerekes bácsi azt mondta, hogy ő Németh bácsi nélkül nem dolgozik, — hadarta el a fiú egy lélegzetre.

Németh otthagyta a csöpögő vízcsapot, nagyokat nyelve szorongatta a fiú karját,

— Így mondták?

— igyi

— Nem tévedtél semmit?

— Nem én!

— Anya! Hallottad? Vedd már elő a tiszta overálomat!

Ebédidőig tisztázták a dolgokat egymás között. Mire csengettek, el is felejtették a rosszat. Kiültek a napra, falatoztak, aztán rágyújtottak.

— Jó volna most egy parti — mondta Kerekes.

— Van nálam zsebsakk — mondta Németh. Előhúzta a kis táblát.

— Ej ha! — rikkantott örömmel Kerekes.

Gyors játszma következett, s döntetlenre végződött. A pihenő időnek vége lett, indultak vissza a munkára.

Kerekes behunyta a szemét, arcát megfürdette a napban, s nagyot nyújtózott.

— Húsz évet fiatalodtam, cimbora! — mondta vidáman, s erős fogással átkarolta Németh vállát.

14