A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-04-19 / 16. szám
PETRÖCI BÁLINT: Felfedezik a gyilkosságot nek arra! — s a hegyen túlra mutat. — Ott fekszik egy meggyilkolt asszony! A két fiatal tanakodva egymásra néz. A lány a fiú karja után kap, s ijedten húzza vissza az üt felé. A pocakos családja közelében megállnak. A kőbánya mögött egy férfi fut ki .1- hegve az erdőből. A hasa domborúbb, mint a melle. Rövidujjú fehér Ingén átüt az izzadság. A térdén felül érő nadrágja halványbarna, lábfején csikós zokni és szandálcipő. Bőrét vörösre perzselte a nap. Műkedvelő napozó. Ilyenek, ha idejük engedi, órák hosszat süttetik magukat, csakhogy minél több napfény érje bőrüket, mert ki tudja, mikor napozhatnak újra, talán jövőre ... Éghet a bőre, a hátizsákját nem is akasztotta a hátára, a kezében lógatja. Amikor az úthoz ér, arcát megcsapja a forróság. Az erdőben nem érezte a fülledtséget. Itt szabadon süt a nap, sugarát nem akasztják meg a fák koronái. Az utat borító aszfalt több helyen megolvadt, csillog a napfényben... Karjával letörli arcáról a verítéket, kapkodva lélegzik. Nem kellett volna lefutni a hegyoldalról, nem bírja a szive. Kigombolja Ingét, széttárja, hadd levegőzzön a teste. Mellén lötyögős asszonykeblet növesztett a háj. Sóhajtva a lába mellé teszi a tömött hátizsákot, melyen ott csüng a madzaggal hozzákötözött hengeralakúvá göngyölített szürke, kopott pokróc Káromkodik magában Nem jut az eszébe, ilyen időben nem jöhetnek kirándulók a városból s annak még nem jött el az Ideje, hogy a tisztásokon napfiírdőző emberek, a labdákkal hancúrozó gyerekek, az árnyékban pihenő öregek szedjék sátorfájukat s elindítsák a kirándulók karavánját a város felé Hátra fordul. Egy pillanatra megakad a tekintete a kőbánya sárgálló, lépcsős, meredek falán. Ritkán [jönnek Ide a robbantók, csak akkor, ha a hegyi utak karbantartóinak kőre van szükségük ... A rövidnadrágos, pocakos férfi az erdőt kémleli Hol vannak? Miért nem jönnek gyorsabban? — morogja maga elé. Amikor harmadszor tekint hátra, elkiáltja i-i. magát: — Hol vagytok? Gyertek gyorsabban! Az erdőből gallyrecsegés-ropogás hallatszik. Végre! — sóhajtja amikor megpillantja a sűrűn nőtt fák közül kilépő feleségét, mellette a tiz és tizenkét éves fiát. A feleségét is megduzzasztotta a háj, de arányosan oszlik meg a testén. A férfi a kezébe kapja a hátizsákot, a konzervek Csszekoccannak. •H — Siessetek! Az asszony és a két gyermek a férfi elé 'éli Kétségbeesetten néznek egymásra. ( — Szerencsétlen vagyok... — suttogja a férfi. ! — Mi az ördögnek vezettél erre bennünket?! — förmed rá a felesége. Rettegés rezeg a hangjában. — Azt gondoltam, találunk finom űrigombát... Megsütöttük volna vacsorára .. vényről, menjünk úttalan utakon — hogy tetszett ez a kifejezési — vágjunk keresztül az alacsony hegyen, ez az igazi kirándulás és gombát is találhatunk! Miért nem mondta akkor az asszony, hogy egy hete nem esett?! És gomba helyett, mit találtunk?! Soha az életemben nem jövök ki többé ebbe az erdőbe! Miért kellett éppen nekünk arra menni? Miért? Rendes ember vagyok, senkivel sem volt soha bajom, és most? Vallatni fognak a rendőrök! A szomszédok azt fogják hinni... Pfuj! Kellett nekem? Jó, hogy nem voltam egyedül, nem kenhetnek rám semmit. Semmit az égvilágon? Ha egyedül lettem volna, nem is mennék a rendőrségre, futnék, uzsgyi haza! Csak a feleségemnek mondanám el, mit láttam azon a borzalmas helyen. És ha a nyomok hozzánk vezetnének? A rendőrök ilyenkor kiviszik a kutyáikat s egy váratlan pillanatban betoppannának hozzánk: Ide vezet a nyom! Te vagy a gyilkos! Mégiscsak az asszonynak van igaza Mindig az asszonynak van igaza. A rendőrségre kel! futni és jelenteni... Megrázkódik. Rázza a hideg. Pedig oly melegen tűz még a délutáni nap. Tehetetlenül néz a feleségére. — Mire vársz? — kérdezi az asszony. — Gyerünk! — Várj! — mondja a pocakos férfi. — Mit mondjak nekik? — Azt, amit láttál! — a szokottnál hangosabban beszél az asszony, idegfeszültség hevíti hangját. Elhallgat, amikor léptek zaja ér a fülébe. Megfordul. A város felöli oldalról fiatal szerelmespár tűnik fel a közeli kanyarban Feléjük tartanak, letérnek az útról, a sűrűn nőtt fák közé kívánkoznak, oda, ahonnét ők jöttek. A pocakos férfi a feleségére néz, mintha a véleményét akarná kikérni. Csak egy pillanatig tartott a tűnődése. — Hallói — kiáltja a szerelmespár után. A fiatalok visszafordulnak. — Ne menje-BOTYANSZKY — Nem látták arrafelé a kék rendőrségi kocsit? — kérdezi a rövid nadrágos férfi s a város felé int. — Nem... — válaszolja a fiú. — Száz embert is megölhetnek, míg egy rendőrre bukkan az ember! — dörmögi a pocakos. A két fiatal jelenléte erőinjekciót jelent számára. Határozottan szól a feleségéhez, gyermekeihez. — Induljunk! Hiába várunk! A kerti vendéglőből telefonálok a rendőrségre... Elindulnak. A férfi szükségesnek tartotta a határozott fellépést és a rögtöni Indulást, mert a fiatalok azt Is gondolhatnák, ők a gyilkosok. A kanyarhoz érnek. A pocakos hátrafordul. Látja, a szerelmespár lassan bandukol utánuk. Elriasztottam őket! — gondolja. — Vagy azért jönnek utánunk, hogy meggyőződjenek, felhívom-e a rendőrséget? Elűzi magától a buta gondolatot. Amikor kimondta, az erdőben meggyilkolt asszony fekszik, saját maga is érezte, hullaszaga van az erdőnek. Nem kellett volna elárulnom, elrontottam az egész napjukat. A mi napunkat ki rontotta el? Én? Én öltem meg a bokor mögött azt a szerencsétlen asszonyt? Meggyorsítja lépteit. Siessetek! — int a feleségének. Menekülnek az erdőből, A torkában érzi szive dobogását. Nem mer a nyakához nyúlni. Ha ujja hozzáérne, a gégemetsző kés hideg érintését érezné. Bátor akar lenni, legalább a felesége, gyermekei előtt, inába száll a bátorsága A felesége is félhet, nem szól egy szót sem. Csak sóhajt. Sóhaja gyötrő gondolatot ébreszt Ha a felesége egyedül jönne ki az erdőbe, letepernék a huligánok. A suhancok szeretik a kövérkés asszonyokat... jól emlékszik a múltkori esetre. Egy hónapja történt. Egy véres fejű, megerőszakolt asszonyt találtak az erdőben. Haldokolva vitték a kórházba. Az orvosoknak köszönheti, hogy gyors beavatkozásukkal megmentették az életét.. — Nem jövök ki többet az erdőbe — LENKE rajza — A te úri eszed tokját sütheted most! Egy hete nem esett, te ... — valami cifrát akar mondani. Amikor a fiaira ejti tekintetét, elharapja a szót. — Most futhatsz a rendőrségrel Futna Is, de nem tud. A tehetetlenség gúzsba kötötte a lábát. Csak egyet tud tenni. A felesége tekintetét kutatja. Mindkettőjük szemében félelem és rémület bujkál. A félelem érzete még jobban elhatalmasodik rajtuk, amikor látják, nem találnak egymásban szilárd támaszt. Gyengék mind a ketten. A férfi sopánkodik magában. Minek kellett arra mennünk? Nem tehetek az asszonynak szemrehányást. Mennyivel könnyebb lenne a lelkem, ha őt okolhatnáml Én Indítványoztam, lérjünk le a szűk, kitaposott ös-12
