A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-04-12 / 15. szám
A bleíchert már régen javítóba kellett volna küldeni, de miután nincs helyette más, szolgálnia kell. Hogy még bírja a munkát, ezt nagymértékben kezelőjének, Pukanec Jánosnak köszönheti A gyüjtózslnőr — amelyet Tonnhauser József éppen meggyújt — másik vége tíz kilogramm robbanóanyagba ér. A dolomit valóban háromszor hasznos kőzet, mert széleskörűen fel lehet használni. Szükség van rá az üveghutákban, ahol mint keveréket használják, a mezőgazdaságban a savanyú földek megjavítására, a vasmfiveknél pedig agglomeráclúra alkalmazzák. Sőt, még exportáljuk Is, mégpedig a Német Demokratikus Köztársaságba. Kiskeresnyén is bányásszák többek között. Fejtik télen-nyáron állandóan. Télen nehezebb a bányászása, mert a takaró földréteg sok vizet tartalmaz, s ez megfagy. Ilyenkor nehezebb fúrni és rakodni. Pedig a tervek szerint naponta több mint 1030 tonnát kell kibányászniuk belőle. Az üveghuták, a kohók és a mezőgazdaság várja a dolomit-mészkövet. i Fejtése látszólag egyszerű. Lyukat fúrnak a kőbe, beléhelyeznek egy csomag robbanóanyagot, meggyújtiék, aztán jönnek a gépek, az autók és elszállítják a kirobbantott törmeléket. Ám ez csak első tekintetre van Így. Tonhauser józsef lőmester azonnal felvilágosit tévedésünkről. Mert ahogy mondják, a robbantó csak egyszer tévedhet életében. S a veszély nemcsak a csomag robbanóanyagban rejtőzik, amíg elhelyezik, felülről kövek potyognak, homok szóródik és isten ments belékevarednl a szóródó anyagba. A lőmester és a robbanták azonban értik a dolgukat. Nyugodtan elhelyezik a tíz kilónyl robbanóanyagot, a lőmester meggyújtja a zsinórt és amíg a robbanás bekövetkezik, még egy cigarettát Is elszívhatnak rejtekhelyükön. Aztán jön a robbanás... és további nyersanyag áll rendelkezésre. Következik egy speciális gép munkája, amelyet itt „bleichernek“ hívnak. A gépet Pukanec János kezeli, és egy műszak alatt 200 tonna követ rak fel « futószalagra. Szöveg és képek: K. Bachan Modern takácsok „A Szlovák Nemzeti Felkelés huszadik évfordulójának tiszteletére teljesítsük és szárnyaljuk tál idei tervfeladatalnkatl“ Elsőként a gépészek (730-as részleg) válaszoltak a felhívásra. Idei tervüket százegy százalékra akarják teljesíteni s elhatározták, hogy a Selfert-féle munkamódszer alkalmazásával és az önköltség csökkentésével huszonkétezer koronát takarítanak meg az év végéig. A gépészek után a fonórészleg dolgozói fogadták el a ilarlak felhívását, s a Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulójának tiszteletére öt százalékkal teljesítik tál első negyedévi tervüket. Nincs Is olyan ttzemrészleg a gyárban, melynek dolgozói nem válalltak volna bizonyos felajánlásokat az évforduló tiszteletére. A szövőmfihely asszonyai, elsősorban a gyárt-A szövődő kész labirintus. Rias üzemi újságíró vezet végig a csarnokon s buzgón magyaráz, csöppet sem törődve azzal, hogy a zajban egyetlon szavát sem értem. Szorosan a nyomában haladok a csattogó szövőgépek között, nehogy eltévedjek. Egy-egy szövőnő öt gépen dolgozik egyszerre, s ha ezt tegnap mondja nekem valaki, kinevettem volna. A gépek a jó öreg falusi „szátvákra“ emlékeztetnek, amilyenen anyám szőtte valamikor a lepedőket, pokrócokat. Persze, csak emlékeztetnek. A vetélő itt ördöngős gyorsasággal pattog a klfeszltett fonalak között, anélkül, hogy valaki is hozzányúlna. Huszonbét-huszonnyolcezer vetés a napi norma, tehát érthető, mekkora lemaradást jelent már egy szövőnő kiesése is. A losoncapátfalvl posztógyár több mint kilencven éves, s Rias kollégám szerint a gépek is túlhaladták már az „átlagos emberi életkort,“ ennek ellenére még eléggé megbízhatóan működnek ... A lemaradást különbözőképpen próbálják behozni, vagy legalábbis némileg egyensúlyozni. Néhány szövőnő elhatározta, hogy amíg a hiányzók száma nem csökken, szabad szombatjaikat is feláldozzák. Követőik is akadtak nyomban s így szombatonként aránylag tűrhető körülmények között folyik a termelés. De talán ennél a kezdeményezésnél is jelentősebbek azok a felajánlások, melyeket egyes munkacsoportok tettek a termelés fokozása érdekében. Mindenekelőtt meg kell említenünk azokat a munkacsoportokat, amelyek elfogadták a álarl alumíniumgyár dolgozóinak felhívását: mányok minőségét igyekeznek megjavítani. Az első negyedévben a hibák eltávolítására beütemezett összegből pontos, fegyelmezett munkával tizenkétezer koronát takarítanak meg. Sorolhatnám még a felajánlásokat, a reménytkeltő, impozáns számokat, melyek büszkén sorakoznak a papíron, de inkább abbahagyom. Éppen azért hagyom abba, mivel még csak a papíron sorakoznak büszkén és impozánsan, igazi értékük viszont csak akkor lesz, ha megvalósulnak. Hogy megvalósulnak-e, az még a „Jövő titka , mindenesetre negyvenkét munkacsoport áll jót ezekért a számokért — többek között tizenkilenc szocialista munkabrigád. S ez már valami. , .1 —ni— Prandl Sándor felv.
