A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1964-04-05 / 14. szám

Damaszkuszi utcarészlet A mai Bagdad tipikus arculata — Coca-Cola, Mercedes és szamaragolö arab A Hét számára irta dr. Piacsek József 1964. január 25. Újra búcsúzkodás á teherá­­nl repülőtéren- Portyánk utolsó állomása kö­vetkezik: Bagdad, a kaliták városa. Képzele­tünkben összekeverednek a látottak a hallot­takkal és olvasottakkal: az Ezeregyéjszaka me­sevilága, Harun-al Hasid, a legendáshírű kalifa, a repülő szőnyeg, filmek, mint „A bagdadi tolvaj“, vagy „A kis Muk“, az igazi Kelet, a titokzatos Orient. Első találkozásunk a várossal meglehető­sen kiábrándító. A repülőtéren alacsony, tttött­­kopott épület fogad, s mindenütt rengeteg ka­tona. Csak az vigasztal, hogy itt legalább me­legebb van, mint Teheránban, +15 C°, akár­csak nálunk tavasszal, áprilisban. Szóp tiszta hotelben kapunk szállást; abla­kunk alatt folyik a Tigris. A tulsú parton buja Zöld lombok közt csinos villák. A városban sok az autó, de legtöbbjük taxi, s a forgalom meglehetősen lassú. Rengeteg a katona, ko­pott egyenruhában, fejükön valami furcsa csákószerű sisakkal- A közúti forgalmat ki­­vénhedt, rozoga emeletes autóbuszok bonyo­lítják le; villamos nincs. A szűk mellékutcák­ban rosszul öltözött, piszkos ruhájú férfiak, asszonyok és gyerekek üldögélnek. A férfiak fején turbán; a nők tetőtől talpig lepelbe bur­kolva, de az arcukat nem takarják el. Arány­lag kevés az üzlet, de kevés a vásárló Is. Az utcai bódékban főtt céklát és krumplit árul­nak. Pénzegység az iraki dinár ■* 5 rial — 20 dirham - 1000 fii. (1 dinár - 2,8 US dol­lár). Tehát pénzegységből van elég, csak a pénz kevés. S az árak magasak. Egy jó ebéd valamelyik elsőrangú szállóban 700 fii. A mi Skoda-Octavlánk 746 dinár. La akartam fényképezni az egyik utcai cipőtisztítót — munka közben. Felugrott, csú­nyán elkáromkodta magát, később azonban mosolyogva kijelentette, hogy lefényképezhe­tem, de nem akkor, amikor dolgozik. Lealá­zúnak találta a dolgot, vagy egyszerűen csak baksist akart, ki tudja? Nekem mindenesetre elment a kedvem a dologtól. Bagdadban külön­ben is legyen óvatos, aki fényképezni akar. Ha valami nem éppen mutatós városrészt, vagy piszkos, rongyos alakot kap lencsevégre, könnyen megtörténhet, hogy ha ezt észreveszi valaki, legyen az katona vagy civil, odamegy az emberhez és a legjobb esetben kiveszi a fil­met a gépéből. Óvatossági rendszabály. Az Irakiak nem szeretik, ha az idegen olyasmit fényképez, ami miatt szégyenkezniük kellene a külföldön. Azt mondják, a nyomor a múlt ma­radványa. Az eddig látott városokban mindenütt pél­dás volt a rend és a tisztaság. Ezt viszont nem lehet elmondani Bagdadról. A város lakói ki­szórják a szemetet, konyhai hulladékot az utcára. Elszállításáról senki sem gondoskodik. A hulladékok eltakarítását a rengeteg gazdát­lan kutya és macska végzi. Éjjel-nappal ma­rakodnak a szemétrakásokon, miközben kibír hatatlan lármát csapnak: vinnyognak, vonyl­­tanak, ugatunk, nyávognak, visítanak. Hogy miért? Azt csak Allah tudja. Mert Allah mindent tud, Allah mindent lát, Allah mindenről gondoskodik. Kiteszik az Igazhitű muzulmánt az utcára, s ott áll egy betevő falat nélkül? Klszmet (Sors), Ha Al­lah akarta, úgysem lehet tenni ellene semmit. Ha Allah azt akarja, hagy meggazdagodjam és jólétben éljek, úgy lesz. Fatalizmus. Eg jellemzi az egyszerű arab gondolkoaáamódját. S volt alkalmunk ilyenekei látni Bagdadban, a szálló előtt, ahol délben, forgalom Ide, forgalom oda, mindig akadt hat-nyolc térti, aki leterltette Imaszőnyegét, térd­re vetette magát és mély hajlongások közt mondta el az előirt Imát. A modern technika azonban behatolt a mecsetekbe is, a Korán rései között. Ma már nem kell a muezzlnnek felmásznia a minaret erkélyére, hegy naponta ötször imára hívja az igazhivőket. Ott ül ma­ga alá húzott lábakkal a mecsetben egy sző­nyegen, előtte mikrofon s úgy trillázik — a többit megteszik a minaret tetején több Irány­ban elhelyezett hangszórók. A Korán szigorú előírásainak és tilalmainak megtartása nem kis önfegyelmet követel a hí­vőktől. Hogy a mohamedánoknak nem szabad dlsznóhúst és szeszesitalokat fogyasztanlok, azt még csak ki lehet bírni Az egész hónapig tartó ramadán böjt azonban már fizikailag is komoly igénybevételt jelent. A ramadán a mi naptárunk szerint minden évben egy hó­nappal hátrább kerül. Ottjártunkkor éppen januárra esett, tehát jövőre decemberben lesz. A ramadán idején pirkadattól napnyug­táig nem szabad sem enni, sem inni. Igaz, hogy aztán este mindezt többszörösen is pótolhat­ja az, akinek telik rá. Csaknem egész éjjel folyik az evés-ivás, szórakozás. Mindenesetre nyáron elég kellemetlen lehet a dolog, főként ha meggondoljuk, hogy Irak déli részén, a Perzsa-öböl környéke a Föld egyik legforróbb vidéke, ahol nem ritkaság az 50 fokos hőségi Ebben az időszakban a munkát is éjjelre te­szik ál, nappal aki csak teheti, pihen, alszik. Bagdadba érkezésünk másnapján kellett ki­­állnunk az iraki válogatott ellen. A mérkőzést a hazai csapat nyerte meg, 4:1 arányban. A portya eredménye tehát nyolc győzelem és egy vereség. A mérkőzésen a nemzetvédelmi miniszter, Arif Iraki elnök fivére Is megjelent, aki minden játékossal kezet rázott. A 15 000 néző a mérkőzés után berohant a pályára és a vállán vitte ki a győztes csapat játéko­sait. Ha szilveszterkor örültünk az előttünk álló portyának, s alig tudtuk kivárni, hogy végre elhagyjuk a prágai repülőteret, most kétszere­sen örültünk a hazatérésnek. Hiába, mindenütt jó — de a legjobb otthon. — Vége — Az iraki csapat tartalékosai a mérkőzés alatt A szerző arab öltözékben

Next

/
Thumbnails
Contents