A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-03-15 / 11. szám
A Egy népszerű kollega pőtorl bányász-lakótelep tízezer lakója közül kilencezren bizonyára Ismerik Novota Pistát, a Bányász Szava című üzemi lap kiváló szerkesztőjét. Gyakran megszólítják őt az utcán, hogy hát „kedves szerkesztő elvtárs, mikor teszt már kt az újságba ezeket a szerencsétlen utca-lámpákat, melyek már egy fél éve nem világítanak, meg az autóbusz-megállókat, ahol nincs egy valamire való váróterem?“ Vagy: „Pista, kérlek, ez a Kósa, ez a nyavalyás szobafestő már egy negyedéve Ígéri, hogy kifesti a lakásom s nem bírom őt kivárni, közben feketné dolgozik — miért nem kritizálod őt meg?!“ Csodálatosan működik ez a szerkesztőség. melynek Pista a riportere, lektora, tördelője, illusztrátora, fényképésze és főszerkesztője is egyszemélyben. Most Itt ül a Szlvecskéhez címzett vendéglőben, lassan szürcsöll a „tizenkettest“. Körülötte munkába készülő bányászok — kollégám riport-alanyai, ezt abból gondolom, mivel feljegyzi, a nevüket. Egyébként nemigen kérdez tőlük semmit, inkább 6 beszél — egyiptomi élményeit meséli s nevetve mondja, hogy a központi lapok nem egy szerkesztője irigykedik rá, elsősorban külföldi utazásai miatt, öt óv óta még minden esztendőben ellátogatott valamelyik szomszédos országba, volt év, amikor három helyein is járt a bánya küldöttségeivel. Azt már régebbről tudom, hogy a bánya vezetősége is nagyon szereti őt, gyakran látni együtt Ondlrko igazgatóval, többeknek az a véleménye, hogy a tanácsadó, szerepét tölti be, amit ő erős túlzásnak tart. Annyi biztos, hogy az „irodisták“ közül ő ismeri a legjobban a bányát, hiszen csaknem minden nap lent van s ha valamilyen küldöttség érkezik, szinte minden alkalommal ő az egyik kísérője. Munkáját méltányolják — a tavalyi bányásznap alkalmával — a legjobb dolgozók között — őt Is kitüntették. Lenti felvétel G y o/'X-fényképek Kint hull a hó, verébnyi pelyhek telepszenek az ember orrára, bajuszára, szempillájára. A világ csendes, fehér, ünnepélyes és irgalmatlanul hideg. Ám itt lent másik világ van. Más a klímája, hangulata, akusztikája, mások a törvényei. Pedig mindössze tizennyolc, húsz méter választ el bennünket a föld felszínétől. Itt nincs se nyár, se meleg, se hideg. Félhomályban Imbolygó bányászlámpák, szeinetmaró lőporfüst, visító ventillátorok és süketítön csattogó szállító-páncélok világa ez. A szénfalra úgy jutunk el, hogy Pista barátom leállíttatja a páncélt, azon csúszkálunk, botladozunk hétrét görnyedve s bádogsisakunkkal minduntalan lyukat akarunk ütni a szénmennyezeten, Kollégám mindenhez kommentárt fűz: — Balra nézz —• mondja — az ezsrkétszázkettes szénfal. Itt dolgozik Mlchal Dér ifjúsági munkacsoportja. A munkaversenyben ők végeztek a második helyen. Menykő-nehéz fal. Alacsony Is, vizes Is. Ha Itt csákányoznál egy hónapig, valószínűleg elmenne a kedved mindenfajta riportírástól. Ezek meg túlteljesítik a tervet... várj, lefényképezem őket... I —■ Meddig akartok még feltartani bennünket? Lépjetek már le a páncélról... 1 A mennydörgő hangnak eredménye van, villámgyorsan beugrunk a legközelebbi vájatba. — Jó szerencsét! — köszönök, mint' aki tisztában van a bányász-terminológiával. — Nem szerencse kell Ide — mondja a három bányász egyike — hanem két erős tartóoszlop, mert másképp palacsinta lesz belőlünk. Ide nézzetek ... I Nézünk. A szemünk kerekre nyílik, a hátam borsózik. A két tartó oszlop a hatalmas nyomástól szinte tántorog, megroggyant,, megrepedezett, bármelyik pillanatban forgácsokká hullhat szét. — Már egy félórája elmentek fáért — dühöng az előbbi bányász — nem tudom, mi az ördögöt csinálhatnak ennyi ideig. — Beszakadt a faakna — kiáltja valaki a szomszéd vájatból. (A faaknán keresztül eresztgetlk le a tartóoszlopokat a bányába). — Akkor Indulás — mondják hárman Is egyszerre — Itt nem maradhatunk! Felugrélunk az elcsendesülő, majd végérvényesen leálló páncélra N. L.
