A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1964-03-15 / 11. szám

A magány drámája

(John Steinbeck „Egerek

Ez év február 24-én mutatta be a komáromi Magyar Területi Színház a Hviezdoslav-színházban John Steinbeck amerikai író „Egerek és emberek“ Című kisregényének drámai változatát. Azt hiszem, a közönség nagyrésze örült, hogy pont ezt a darabot tűzték műsorra ji komáromiak. Modern darab. Bár Steinbeck kisregénye 1937-ben íródott és ugyanakkor készült el a mű színpadi változata is, Amerikában pedig 1937—1939- ben játszották nagy sikerrel, mégis mindenképpen egy újfajta müsorpolítika, egy modernebb szellemű színházi érdeklődés kiindulópontja lehet. Ablak a kortársproblémákat elemző modern nyugati és keleti drámairodalomra, Dürrenmatt, Williams, Faulkner, Osborne, Miller, O'Neill, gartre felé.

Ehhez persze fontos volna, hogy a színház kialakítsa a maga önálló és egységes arculatát, ami viszont a pillanatnyi körülmények között csaknem lehetetlen. Kétségtelen haladást jelentene, ha alakulna még egy magyar színház, valahol keletebbre. A magyar lakosság számát tekintve is szükség vah rá, de azért is, hogy a színház kialakíthassa önálló arculatát. Mindkét szempont egyre sürgetőbben követeli a megoldást. A szerep, a funkció viszonylagos megosztására gondolok, a feltételek, körülmények, adottságok szerint. Dramaturgokkal, rendezőkkel, épülettel és színészekkel. Az egyik, a gazdagabb hagyományokkal és tapasztalatokkal rendelkező együttes tarthatná a lépést a modern és legmodernebb drámairodalom fejlődésével és kísérleti színház jellege volna, a másik pedig egyelőre kitaposott ösvényeken is járhatna, lassan, fokozatosan fejlesztve a közönség igényeit, csiszolva ízlését.

A komáromi színház láthatóan még a sajátosan bonyolult viszonyok között is meg tud birkózni a nehezebb feladatokkal. Van egy sor közismert — és, sajnos, akuttá váló — hiányossága, s ezek közül elég most az állandó rendező hiányát említenünk. De még így is örülhettünk, mert lényegében jó előadás volt. Egyik pozitívuma, hogy az együttes meg tudta teremteni a Steínbeck-dráma sajátos atmoszféráját, Steinbeck, mint a legtöbb modern nyugati író, az egyedi jelenség ürügyén általánosításokra törekszik. George és Lennie tragédiája nemcsak a vándorló mezőgazdasági munkásokat sújtja, hanem az egész nyugati civilizációt. Camus, Steinbeck, Miller, Williams, Faulkner más-más szempontból, de egyforma művészi erővel ábrázolja az emberi magányt, amely az „Egerek és emberekében kísérteties erővel elevenedik meg. Didergő, sikoltó kétségbeesett és kiúttalan magány, csak George és Síim nyugtalansága hoz némi derengő vigaszt a dráma sötét világába. Az „Egerek és emberek“ élt a színpadon, az együttes megtudta teremteni azt a nyomasztó légkört, amely a Steinbeck-műből árad. George alakítója, Bugár Béla, az első elfogultság, az első jelenet kelleténél harsányabb díkciója után belezökkent szerepébe s bár a Lennie—Candry—Georges-hármas tervezgetéseinél több mozgásra lett volna szükség, valami crescendö-decrescendo-szerű mozgásra, mégis jó alakítást nyújtott, Lennie alakításában (Nádasdy Károly) fárasztó egysíkúságot éreztem, ilyen megformálásban Lennie figurájánál az elmebaj teljesen elnyomja az embert, márpedig Steinbeck szimbolikája Lennie alakján keresztül is érvényesül. Curley (Várady Béla) a megengedettnél hisztérikusabb figura volt,

és emberek“ c. művéről)

a felesége (Szentpétery Aranka) szónokibb, különösen a belépőben s csak az utolsó jelenetben sikerült megütnie a helyes hangot.'Candry (Király Dezső) és Crooks (Lengyel Ferenc) jó volt, csak az utóbbi esetében feledkeztek meg ajról, hogy a néger minden nyomoréksága, esettsége ellenére is erős ember.

Steinbeck, mint a nálunk is ismert amerikaf írók általában Hemingwaytől Millerig és Faulknerig, az amerikai élet megtéveszthetetlen ismerői. Végigjárják az élet gorkiji iskoláját, közvetlen tapasztalásból ismerik a valóságot. Steinbeck, mint értelmiségi szülők gyermeke, egyetemen tanult biológiát, de közben farmokon dolgozott, volt újságíró, gyümölcsszedő munkás, közben írt, megnősült, s feleségével együtt halászgatott a tengeren, hogy egy kis pénzhez jusson. 1935-ben, 33 éves korában aratta első szűkkörű sikerét „Tortilla Flat“ című művével (magyar címe: Vidám csirkefogók), de igazi elismerést csak az „Egerek és emberek“ (Of Mice and Men) hozott két évvel később, 1937-ben, s újabb két év telt el következő nagy regénye, az „Érik a gyümölcs“ (The grapes of Wrath) megjelenéséig 1939). Ez a müve megdöbbentő hatást gyakorolt az amerikai közéletre, megmozgatta, felrázta és önvizsgálatra késztette az amerikaiak szociális lelkiismeretét.’

A polgári világot már a múlt század második felétől nyugtalanítja egy sajátos életérzés: az emberi magányosság élménye. Először a lírikusok témája lett (nálunk Tóth Árpád egyik legmélyebb kifejezője), aztán csaknem egyidejűleg a drámairodalom is birtokába vette, s végül a regényírók igyekeztek megragadni és kifejezni, egész a kortárs-existencialistákig. Az életkörülmények, a társadalmi viszonyok hatására az emberek mind távolabb kerülnek egymástól, az egyén elszigetelődik, a „struggle for life“, a létért való küzdelem a polgári konkurrencia viszonyai között egyetemesnek látszó méreteket ölt, tipikus jelenséggé válik és individualizmust, harcot, elszigetelődést eredményez. Megjelenik a magányos ember képzete, az elszigetelt egyén sehogyan sem tudja áttörni önléte burkát, nem talál közeget, amely feloldaná, idegenné válik a világban, az emberek között.

Ezt az életérzést fejezi ki Steinbeck kisregénye és drámája, az „Egerek és emberek". Steinbeck nem elégszik meg azzal, hogy a magányérzést csak az emberek kölcsönös viszonylatában mutassa be, hanem az egész élővilágra kiterjeszti, ezzel pedig mintegy biológiai hangsúlyt ad neki. Ezért olyan kiúttalan, sötét, elkeserítő és gyilkos a steinbecki világ. Ha az ember biológiai létének köszönheti, hogy a létért való küzdelem taposómalmába sodródjon, ha puszta léte is oda rendeli, nem lehet kiút.

Két ember vándorol egyik farmról a másikra Kaliforniában. Időszaki mezőgazdasági vándormunkások. Az egyik George, csupa mozgékonyság, értelem, a másik, Lennie, emberfeletti erejű, tohonya óriás és hülye. George pártfogolja, vezeti, szerez neki munkát, cipeli magával mindenhová, mint önként vállalt, kellemetlen, de mégis kellemes terhet: bár Lennie beszámíthatatlan, mégis társ, barát. Lennie minduntalan bajba keveri, de Georgenak nincs .szíve magára hagyni. Miért? — ezt kérdezi tőlünk minden ember, akivel találkoznak. A gazda: „Mert sohasem láttam, hogy egyik ember ennyit törődjék

a másikkal. Csak azt szeretném tudni, mi az erdeked ebben? Aztán Slim, a kocsis: „Ritka eset, bogy két legény együtt vándorol. Nem is tudom, miért. Talán ezen a rongyos világon mindenki fél a másiktól... Tudod, milyenek a munkások; jönnek megkapják az ágyukat, dolgoznak egy hónapig, aztán elmennek — egyedül. Sose láttam, hogy valaki törődött volna a másikkal." A dráma világa: elaprózódott, ember-atomjaira bomlott, széteső világ. Valamennyi szereplője magányos. Magányos a gazda, magányos a fia, (Curley) ő egyébként kisebbségi komplexumokkal küzd és féltékeny a feleségére, magányos az aszszony, társra vágyik, beszélgetni akar, embereket látni maga körül, élni szeretne, kiélni vágyait, de a komolytalan, hisztérikus Curley mellett csak cédaáSgra és szüntelen elvágyódásra futja és csupán a hülye Lennienek tárhatja ki a szívét, titkait, fájdalmait. Magányos Candy, a rokkant kocsis, Crooks, a rokkant pajtalakó néger Istállószolga, aki fölött állandóan ott lebeg a lincs-halálveszély. Az emberi társadalom teljesen kizárja magából, emberalatti szintre szorítja s ő sikolt fel a legszemélyesebben átélt indulattal, amikor mindannyiuk tragédiáját mondja: „Az embernek kell valaki, aki a közelében legyen. Megbolondul az ember, ha nincs senkije.

De ugyanígy szenvednek az állatok. Candy kivénült kutyáját Carlson lelövi, mert büdös, hasznavehetetlen jószág. A hülye Lennie beteges szeretetével hol egy egeret, hol egy kiskutyát szorongat agyon, s végül Curley szerencsétlen feleségét is megfojtja. Lenniet legjobb barátja, egyetlen támasza, George lövi tarkón.

A szereplő és szenvedő állatok és emberek között csupán annyi a különbség, hogy az utóbbiaknak vannak álmaik, vágyaik, George mesél: házikót szeretne, kevés földet, nyugalmat, függetlenséget. Lennie nyuiakra áhítozik, hogy. kedvére simogathassa őket. Hozzájuk csatlakozna a nyomorult Candy és a szüntelen megaláztatásban élő, kitaszított néger Crooks is, már-már pénzük is lenne hozzá, de az aszszony pusztulásával minden álmuk összeomlik, marad a kocsma és a bordélyház vigasztalónak. Curley felesége színésznő szeretne lenni, menekülne is, és közvetlenül a szökés előtt sújtja a véletlen halál, Az életnek ez a könyörtelen végzetszerűsége a legnyomasztőbb Steinbeck drámájában, ez a nincsmenekvés-hangulat, ez sújtja le a két legértőbb szivű és agyú embert, Georgeot és Síimet. A darab azzal végződik, hogy a két férfi Lennie holtteste mellől egyenesen a kocsmába megy, s távozásuk láttán Carlson így tűnődik: „Ugyan mi az ördög bántja ezt a két embert?"

Amikor megjelenik a farmon George és Lennie, barátságuk, összefogásuk láttán kezd a farmon kialakulni valami összefogás-féleség a munkások között. Slimék Lennie védelmére kelnek a gazda fiával, Curleyvel szemben. Candy és Crooks csatlakoznak Georgeék terveihez. A munkások álma nem teljesülhet, a véletlen minden számításukat áthúzza. George és Síim leissza magát, de már barátok, s inkább sejtjük ugyan; de mégis valószínű, hogy továbbra is megmaradnak éber, érzékeny lelkiismereti szintjükön s idővel a tűnődő Carlson is megérti őket, Ez az út a tudatosodás felé. Ennyi talán a dráma pozitív, biztató mozzanata, de ha ennyi sem volna, akkor is elvégezné a maga feladatát, mert az ábrázolt viszonyok egyértelmű elutasításával gondolatokat ébreszt és cselekvésre bír. Ennél többet egy írótól és egyetlen drámától sem várhatunk.

RONCSOL LÁSZLÓ

u