A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1964-03-01 / 9. szám

Vad, vaszélyei viharosan bümbfilfi ás zúgva úradú folyó a Tisza, nem agy nagy kSltdt Ihletett versírásra. A Onna természete más. Szelldebb, nyngodtabb, méltfiságosabb hűmpölygósft és — alattomosabb. Errdl a partmenti népek sokat beszélhetnének, akiknek az fisai ezer éve viaskodnak Eorfipa egyik legnagyobb fplyfijának ravaszságaival. Halásznak vizában, vadásznak partiéin, védekeznek áradásaitól Duna-parti népek, folyfin innen, folyfin túl. fillk megszokott életüket. Osztoznak gondban, tennlvalúban. Gond nélkül nem élhetnek. Olyan ja gond, mint a kenyér, naponta szelni kell beide. Két tain a Duna két oldalán. Innens6 részén Medve, tnlsú részén Nagybaj». A két talu két ország. A Duna az országhatár. Tfirténetfink Ideje 1964. tabruár ötödiké. Történetünk magve; harmincnégy ember életveszélyes küzdelme a jeges árral! ----------MACS JÓZSEF

TPuhjqav

A hangnak nem számít a határ

Mines a kezem ügyében naptár, Így nem is tudom pontosan rögzíteni, hogy a nap mikor kelt azon a bizonyos szerdal napon. Azt azonban feljegyeztem, hogy a cslcsól erdész, Makács Kálmán 5,15 órakor bújt ki az ágyból. Megmosakodott, megreggelizett, messzelátóját a nyakába, bőrtáskáját az oldalára akasztotta, és ment a traktorosokhoz a szövetkezet udvarára. Magába mélyedve, elgondolkova ballagott. Ma Ismét népes lesz az erdő, ttlzenegy állandó erdei muskáson kívül az lzsaplak, a cslllzradványiak, a nyáradlak, szaplak, medvelek és nagymegyerlek is gyűjtik a tüzelőt. Dudás József és Szabó Kálmán traktorosok már várták. Azonnal Indultak a bajcsl -szigetekre. Útközben cslcsól és kulcsodl munkások csatlakoztak hozzájuk. Cigarettázva, beszélgetve hajtottak be az erdő sűrűjébe.

Napsütésben, szélcsendben dolgoztak a favágók. Senkinek sem Jutott eszébe, hogy halálos veszedelem leselkedik rájuk. Az erdész szeme többször Is végigtapogatta a vidéket. Száraz volt minden, a Jég állt a Dunán. Ellenőrző körútra Indult. Hétszáz hektár területen ő a felelős. Jókedvűen szólt az emberekhez. Ismerte őket, környékbeli falvakból verbuválódtak. A parton Is megfordult, és látta, hogy a Jég megindult. Nem tulajdonított különösebb Jelentőséget a dolognak. Tizenegy óra körül döbbentette meg a látvány. A Jég megállt valahol, dugulás történt, rohamosan emelkedett a jeges ár. Rohant a kijáró úthoz, nem borltotta-e el még a víz és a jég. Az út száraz volt. Szétkiabálta parancsát a munkásoknak:

— Emberek, azonnal el kell hagynunk az árterületetl

Senkit nem kellett nógatni, senkinek a fejében nem fordult meg a kétely, hogy fölösleges a pánikkeltés, Duna menti emberek voltak, tudták, mit Jelent a figyelmeztetés. Gyorsan összeverődtek és felkapaszkodtak Dudás József traktoros pótkocsijára. Körülbelül másfél kilométert haladhattak Medve Irányába, az úton már 30—40 centiméteres Jeges víz folyt, amikor egy tanyahajó zárta

Nagybajcsiak a Duna árterületében

(M. A. felvételei)

el az útjukat. Az áradás sodorta eléjük. Nem mehettek tovább.

— Vissza egy másik útra! — hangzott Ismét az erdész parancsa. Több mint egy évtizede áll az erdészeti hivatal szolgálatában, úgy Ismeri a szigetek útjait, fáit, mint a tenyerét. Kínos-keservesen megfordultak és menekültek vissza. A pótkocsi kerekei elmerültek a jeges árban. Az erdész rápillantott a favágókra. Sápadt arcok, rémült tekintetek, fagyosan néma ajkak vetették észre vele a helyzet komolyságát, öregek, fiatalok és asszonyok, rémülten, torkukban, szivükben kimondhatatlan félelemmel várták a fejleményeket. Alulról, felülről zúdult be a szigetre a viz. Bekerítette, foglyul ejtette őket a tenger. Eötvös Károly Írja Utazás a Balaton körül c. könyvében, hogy akit a vihar a vizen vagy a jégen talál: azt már a vész találja meg. Fejezetekben, megrázó epizódokban ecseteli, hogyan nyeli el pillanatok alatt áldozatait a jeges ér. A halál közelségének gondolata megfordult az erdei munkások fejében is. Különösen azután, hogy egy másik Irányban, a védőgáthoz közel traktort és pótkocsit lesodort az útról a jeges áradat. Se előre, se hátra nem mozdulhattak. Szerencsére a másik traktoros utánuk Jött és láncot dobott be megmentésükre. Lánc segítségévek edréklg, nyakig érő, nagyon erős sodrású jeges vízben menekültek a hullámsír széléről.

Egyedül az erdész őrizte meg nyugalmát. Tudta, hogy neki nagyon határozottan kell viselkednie. Mérlegelte a helyzetet. A jég és a víz elől csak a Duna felé menekülhetnek. Ott érhetik el a legmagasabb pontot, oda talán nem ér fel a víz. De ki jön ilyen bajban utána a nagy víz felé? Megmondta az embereknek, miről van sző. Az erdei munkások sző nélkül követték. Kíméletlen hajsza kezdődött üldöző és üldözöttek között. Hol szárazon, hol térdig, derékig érő vízben gázoltak a kijelölt cél felé. Ruhájuk jegesre keményedéit; a kavargó, zajlő ár veszélyét tetézve még szélvihar Is támadt. Dühöngve kapaszkodott a fák koronáiba, az erdei munkások vizes ruhájába. Száraz pont kell, ahol tüzet rakhatnak, szárftkozhatnak. Üggyel-bajjal vánszorogva, bukdácsolva el Is érték a szoba nagyságnyl száraz területet.

Erdész és favágók derékig érő vízben tördelték le a fákról a szárazabb gallyakat. Éjszakára Is készítettek tüzelőt. Tüzet raktak és szórftkoztak, s azt latolgatták, vajon ki oltja el majd a tüzet, közülük valaki, vagy a jeges víz? Ha az utóbbi, bottal üthetik a nyomukat, elvesztek a Dunában... Az erdei munkások előtt ropogott a tűz, körülöttük pedig a víz slstergett Ijesztően. Komoran, némán bámultak a tűzbe, családjukra, hozzátartozóikra gondoltak, és lemondóan vetették pillantásukat a Jeges „tengerre“. Megmentésükre ki vállalkozna Ilyen Ítéletidőben? Ki tud róluk egyáltalán? Ember legyen a talpán, aki bemerészkedik hozzájuk. Medvétől nem Jöhetnek értük, de akkor honnan jöhetnek? Magukban készültek a legroszszabbra, a végzet beteljesülésére, hiszen menekülésük helyét Is elönheti az ár. Szárltkoztak, remegtek az erdei favágók és gondolkodtak: „A felesrégem talán már kint álj a gáton és belehallgatózlk a viharba", „Édesapám talán már lesi a vizen sapkámat vagy a táskámat“, „Valaki a parton talán vigasztalja kétségbeesett testvéremet“.

Délután háromig úgy-ahogy megszárltkoztak, és várakozón néztek az erdészre, aki messzelátójával körülkémlelt a vidéken. Ml van, mit lát, lát-e valamit egyáltalán a túlsó parton. Menekülhetünk-e vagy valamennyien Itt pusztulunk? S akkor az erdész otthagyta őket, lejjebb ment a parton. Eszébe jutott, hogy a másik oldalnak, a határon túllaknak életjelt adhatnak magukról. Igaz, határátlépőjük, útlevelük nincs, de nem Is kell a hangjuknak. A hangnak nem számít a határ. Ahogy csak a torkán kifért, kiabálta:

— Segítség! Bent rekedtünk az erdőben. Segítség!

Az emberek Is nekibátorodtak és követték az erdész példáját. Segítségért kiabáltak a túlsó partra.

Két asszony a túlsó parton

Ilyenkor február elején a nagybajcsl halászok még nem mennek a Dunára, nem vetik ki a kerltőhálőt Bámészkodni, unatkozni járnak a gátra, megnézni, ml van a kikötött csónakokkal, nem szaklotta-e el láncukat az áradás. Vida Károly, a halászszövetkezet elnökhelyettese tizenegy tájban volt a parton, délután már nem volt kedve kimozdulni, Feleségét meg a szomszédasszonyát küldte, menjenek megnézni a Dunát. Az asszonyok elmentek, 6 meg berat maradt a melegen vendégeivel, halásztársaival, toldozták, Toldozták, javították a hálót, készültek a tavasz első komolyabb lélegzetvételére, a jég roppanására, elvonuláséra.

Vlda Károly nagy, derék ember. Olyan a tartása, mint a Jegenyéé. Viz és nap nevelte, szinte már a bölcsőjét is a Duna vize ringatta. Negyvennyolc éves, harmincnégy esztendeje halász. S ha a nóta Is azt kérdezi, hogy: Hej, halászok, halászok, mit fogott a hálótok — 6 elmondhatja, hogy az övé fog mindig szépen. A három vármegyére kiterjedő győri halászszövetkezeti központban mindig számolnak az 6 tükrös, magakészltette hálójával. Hogy mit képes meríteni a Dunából hálója, azt a keresetén mérhetjük le. Tavaly ' hat-, hétezer forint körül mozgott átlagos havi fizetése.

Harmincnégy éve halász, harmincnégy éve tölti éjszakáit a Dunán. Többet élt vizen,