A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-02-02 / 5. szám
E. FEHÉR PÁL Fábry Zoltán, a kritikus Vázlatok egy portréhoz Mérték és eszmény Fontosabb ennél a magatartás, a szellemiség kiinduló pontja. Ez tudniillik nem változott, ezen nem változtathatott semmiféle téves hírforrás. A mérték, az eszmény kérdése ez. Fábry Zoltán eszménye: Ady „Ady a legnagyobb magyar. Széchenyi, Kossuth és Petőfi korhatványon. Összegezőn, eldöntőn, maradandón, mert Ady az emberiség teljességének tudatos hordozója “ Eszmény, mint politikum. Fábry, a kommunista, a publicista Adyban ismeri fel elsősorban a forradalmár példáját; a valósághoz való viszonylataiban — maga számára is követendő tanulságokat von le. Természetes ez a kapcsolat. Fábry 1915-ben önként jelentkezik a frontra, de villámgyorsan kiábrándul az ún. „hazafias“ eszményekből. Láttam egy fényképet: jellegzetes és kezdetleges csoportkép, megkínzott katonaarcok, ágaskodó szuronyok. Középen egy fegyvertelen fiatal, mondhatnám tejfelesszájú tiszt. Fegyvertelen? Tüntetésképp egy könyvet tart a kezében. Ez a tiszt Fábry Zoltán volt. A háború után Fábry számára Ady, a könyv lett a fegyver az embertelenség ellen, iránytű a nemzetiségi harcokban — ember az embertelenségben. Ha Fábry bírál, rögvest Ady példáját mondja. Mint 1938-ban, a Magyar Napban. Emlékezzünk: München napjait mutatták a naptárak. „Az emberiségnek felelős nemzeti borúlátással“ rótta a sorokat: „Kölcsey az erkölccsel telített felemelő hit és Ady, a felijesztő keserűség, hiába éltek. Helóta nép nem lehet Kölcseyk igazolása, az Adyk hazája. Kölcsey és Ady: ez a két véglet ma egyformán idegen a magyarságnak!“ 1949-ben általánosabban hangzik a tanulság, noha már korántsem tragikusan: „A magyarság nem élt eléggé Adyval.“ Fábry ezt kérte számon a magyar irodalmon: az Ady magatartást. Kosztolányi Ady-revíziója, Babitsék másféle, mégis lényegbe vágó átértékelési kísérletei — egyszerre váltották ki Fábry, Gaál Gábor és az emigráció egységes tiltakozását. Nem a kegyelet miatt! Adyban a szocialista magyar irodalom a valóság legpontosabb tükrözőjét látta, Ady tanított arra elsőnek e században, hogy az irodalmat a valósághoz kell mérni — és nem az irodalomhoz. Ez volt a „korparancs“, ha úgy tetszik: Ady tanítása. „Korparancs? — írta Fábry. — Én pihenni akartam, piszok és vér után hazatalálni az intellektuál-gyönyörhöz: élvezni, kultúrát, irodalmat, művészetet szürcsölnl, zenét, mítoszt csiholni, titkot fejteni. Ady kellett és Däubler, Péguy és Trakl, Buber és Claudel, Pannwitz és Füst Milán, Szomory Dezső és az intuíció Freudját, Franz Kafka az írás csodáját jelentette. Korparancs: Ennek a könyvnek egyetlen egy sora nem jöhetett volna létre az 1914-es és az 1934-es évszámok nélkül.. Mindez pedig eleve meghatározta e kritikusi, literátori munka stílusát is. Fábry elsősorban mindig publicista: elsőként a társadalom valóságát érzékeli — az irodalmat ehhez méri, ,vagy — nagyon sokszor — a literatúra éppen példatár lesz számára. Antifasiszta publicisztikája így kapcsolódik irodalomkritikusi munkásságához — és irodalomkritikusi tevékenysége sohasem nélkülözi a direkt politikumot. Hasonlítsak? Bálint György írásművészete, alkata adódna szinte kézenfekvőén a magyar irodalomból: szocialista igényességük, módszereik nagyjából egyeznek. A különítő jegyek azonban legalább enynyire fontosak. Bálint lehetőségei egészen mások voltak. A magyar irodalom egy része — a Korunk, az emigráció — hivatalos kényszerűségek következményeként kiparancsoltatott vizsgálódásainak köréből. Ugyanakkor azonban bensőségesebben értékelhette a kortárs magyarországi magyar irodalom mozgásait, s főleg 1938 után (amidőn Fábry számára a szólás minden formája lehetetlenné vált) nyugtázhatta Babits, a Nyugat, a népiek egyre erősödő antifasizmusát. Gaál Gábor? Sok tekintetben kimutathatnánk a szellemi rokonságot itt is.: Gaál azonban agilisabb, mozgékonyabb, ugyanakkor merevebb is. Stílusában nem anynyira jellegzetes, eltökéltségében nem anynyira egyirányú, mint Fábry. Műveltsége is más alapozású: Fábry hallatlan erős német irodalmi orientációja mellett ő a Korunkban is egy francia tájékozódású vonalat képviselt. A horizont A leglényegesebb különbség azonban Fábry csehszlovákiai magyarságából adódott. 1925-ben már megfogalmazódott nála ez a sajátlagos küldetés-tudat: „Szlovenszkó: a magyar szó emberségének, internacionalizmusának fő közvetítő állomása. Területe, tradíciótlansága is erre predesztinálják, az emigráció is tudta (emigráció nélkül nincs jelentős szlovenszkói irodalom, viszont Szlovenszkó nélkül nem lett volna jelentős emigrációs irodalom), a nyugat felé néző szem is így látta és a kelet felé rángó szív is így parancsolta ...“ (Mellesleg: Szó esik e néhány sorban a „tradíciótlanságról“: abban a pillanatban, amidőn a tradíció megépült, példává magasodhatott — Fábry volt az, aki erre a külön hagyományra figyelmeztette a magyar, és különös hangsúllyal ezen belül a csehszlovákiai magyar irodalmi közvéleményt.) Az idézetet folytathatjuk — a feladat mellé az eredményt is ideírhatjuk: „megvolt a baloldali írók belső kapcsolata. A Sarló Prágában és Brnóban vitatkozott, Olbracht tudta, hogy létezem, Fuőík tudta, hogy a magyar kisebbséggel baj van: létünket, problémáinkat megforgatta a fejében, és amikor úgy adódott... a Sarló kongresszusán vállalta azt a maga legsajátabb ügyévé.“ Julius Fucík — ide kell írnom a cseh társ nevét. Hogy ki volt, általában tudjuk, mégis inkább egy modern legendárium számára készült az az arckép, melyet mutattak nekünk. Az igazi kép reálisabb, valamivel szürkébb — igazabb. Publicista volt — irodalomkritikusként is. Szeretnék egy jellemző epizódot említeni, melynek analóg históriáját Fábrynál is megtalálhatjuk. 1931-ben, a Tvorba hasábjain Fuőík nyílt levelet intézett F. X. Saldához, a legnagyobb tekintélyű cseh irodalmárhoz, akinek egyébként tanítványa volt A hírhedt kosúti vérengzés megdöbbentő képeit idézi (Balogh Elemér nemrég a Kortársban tette közzé emlékeit e tragikus eseményről!), Major István helytállását, a kommunisták küzdelmét. „Nem magánlevelet írok, de mindenki előtt, aki az igazságot tudni akarja — megkérdezem Önt: miért hallgat ezekről? ... Tisztelem Önt, mert harcos volt...“ Fölteszi a további kérdést: ma miért nem az? A harc nem zárult le — lehetséges-e az értelmiség válságáról értekezni úgy, hogy a cseh irodalom egyik büszkesége ne vegye észre a Masaryk-demokrácia Patyomkin-díszleteit? Fábry 1919-ben» a budapesti egyetemen hallgatója volt Babitsnak. Babitsban ezenkívül tisztelte a humánus embert, Ady irodalmi barátját. Ha bírálta őt — ugyanazért tettem, amiért Fucík kritizálta Saldát. A valóság... „Az irodalom ma: emberébresztés. Az emberébresztés ma: jövőalapozás, jövőakarás.“ A sorok keltezése: 1942. Közvetítő? Rangos és embert, eszmét és igazságot próbáló lecke. Fábry József Attila mellett J. R. Bechert, Erich Weinert mutatja be: 1930-ban talán elsőként jelzi Solohov Csendes Donját; előbb már Szerafimovlcsról, Nyeverovról, Babéiról, Gladkov Cementjéről, a szociális realizmusról tudósított. jilemnickj új prózáját elemzi. Az egységben látott magyar irodalom láthatára a legkorszerűbb művészet kontúrjait rajzolta fel. Elfogultan tette ezt, viták magas izzásra hevített hőfokán. Gyakorlati célok lebegtek szeme előtt — az irodalom az olvasókért van. Az olvasó pedig nem az ínyenc volt számára, hanem a nép. Gaál Gábor Korunkját egy-egy képzettebb munkás, értelmiségi aláhuzigálta, a munkásotthonokban fgy jelezve másoknak a fontossági sorrendet, a mondandó sarkalatos tételeit. Fábry felfedezései, irodalomkritikai munkássága, bírálói indulata is e cél jegyében létezett. Létezett? Kegyetlen és igaztalan e múlt idő. Fábry munkásságának folyamatosságát meg lehetett szakítani. Amint mód nyílott erre, a fasiszta „Szlovák Állam“ meg is tette ezt: hét évre Illavára internálták. Elérkezett a felszabadulás, amely Fábry számára nem lehetett azzá: 1948-ig nincs magyar sajtó Csehszlovákiában, a puszta létért kell megküzdeni a burzsoá nacionalizmus túlzásai ellen. Mai küldetése Fábry Zoltán azóta újra dolgozik — hét könyve jelent meg, a)legutolsó, a Harmadvirágzás, alcíme szerint „szlovákiai magyar irodalmi adalékok“ 1963 nyarán; félig elkészült új könyve, az Európa elrablása, az újjáéledő fasizmus impozáns méretű természetrajza. Az a múlt idő mégsem egészen indokolatlan, mert Fábrynak, az irodalmárnak a küldetése egészen megváltozott. Nagyon sematikusan, éppen csak a folyamat eredményét sejtetve azt mondhatnánk, hogy Fábry, a közíró-kritikus — pedagógussá változott át. Nem valószínű, hogy mindez a szenvedély csitulását jelentené, inkább a másfajta szükségleteket Jelöli. A stószi figyelőpont megmaradt, de megváltozott körülötte a világ. Nemcsak társadalmi értelemben, persze úgy elsősorban, minden más ebből a tényből adódik. De ha tegnap még Fábry az emigrációra támaszkodva hirdette meg a szocialista magyar irodalomért folyó szlovákiai harcot — úgy erre már nincsen szükség. Ami kell,' ami 14
