A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-12-15 / 50. szám

Meghasadt a harang. Összeölelkezve feküdtek, a fiú egyszerre felkapta fejét, egy ág reccsenését hallotta. Kezével eltakarta arcát és felugrott, egy zseblámpa fénye felröppent a szilvafa ágára, aztán kört írt le. de Viliam Gazíknak nyoma sem volt már, ügyes sportember, tizenkettő alatt futotta a százat, csak messziről lehetett hallani lépte dobogását. A zseblámpa fénye a füvön kúszott, aztán megtalálta Marinát, dermedten feküdt, nem tudta, mi történt. A lámpa fénye sokáig arcába sütött, kezével eltakarta szemét, aztán végigfutott testén a fény, megakadt meztelen combján.

— Takaródz be, — szólt egy hang a lámpa mögül.

Gépiesen lesimította szoknyáját.

A fény megint a szemébe sütött. Újból arca elé kapta kezét.

— Hiába bujkálsz — mondta a hang a lámpa mögül. — A harmadik szakaszból vagy, ismerlek, Palansk?. — Ö is ráismert, a tábor kultűrfelelőse volt. Hosz szú, vézna és lapos. Magas homlok és ritkás, fakó haj. Naponta felolvasta az újság vezércikkét, és titokban verseket írt. Egyszer segített neki összeállítani a faliújságot.

— Nem bujkálok, — felelte dacosan. — Nincs miért bujkálnom.

kell szeretni. Szerették egymást, ahogy kell és ahogy szokás. A fiú azt suttogta: Nagyszerű veled. Marina, édes Marina. Lánnyal még sohasem éreztem ilyen jól magam, még nem Ismertem ilyen csodás leányt. Már sok leányt ismertél? O, nem sokat. Marina pontosan tudni akarta: Hányán voltak? A fiú nevetett. Nem tudom, nem számoltam, féltékeny vagy, kedves? Nem. Nem is tudhattam, hogy találkozom veled. Rég volt, nagyon rég volt, az őskorban. Nem emlékszem rájuk. Nincs miért féltékenykedned. Te vagy a legcsodásabb lány a világon. Marina megölelte és azt suttogta: Nem vagyok féltékeny, sajnálom őket. Sajnálod? Igen, sajnálom őket. Már sohasem leszel az övék, ezért sajnálom őket. Minden elmúlt és minden jövendő leányt. Sohasem leszel már senkié, Vilkó, mindig az enyém leszel, ugye? A fiú Hitegetett, fogvacogva mondta, Igen, igen. Apró kis bosszú volt, s a hit végtelen forrása. Elmerült a szerelemben. Nem volt sem múlt, sem lövő. csak a szerelem. Mintha óriási harang borulna ráiuk, mérhetetlen, örökké csengő harang volt a mennybolt, nem hallott mást. csak ezt a hangot. Erről az időről éneklik a slágerekben, hogy feledhetetlen. Feledhetetlen? Később az egészből csak néhány sző, néhány érintés maradt meg emlékezetében. Egy éjszakai zivatar A kertek jajongva sírnak, egy szilvafát kettőhasitott a villám. Cigarettacsonkok a legyúrt ffl körül. Feledhetetlen idő. amelyre nem lehet visszaemlékezni. Csak a körvonalai maradtak meg az emlékezetében, és az ami előtte volt. meg ami utána következett. A feledhetetlen idő eltűnt, csak az: tudta róla, hogy volt.

— Majd meglátjuk, — mondta jelentőségteljesen a kultűros. Még egyszer végigfuttatta a lámpa fényét a lányon, és szürnyűlködve felkiáltott:

— Kék ingben! Az ifjúsági szervezet Ingében henteregi Gyalázat!

Őszinte erkölcsi felháborodás szólt belőle. De Marina már tudta, mi a szerelem. Dacolni mert vele.

— Hálóinget nem hoztam magammal — mondta. — Oltsd el végre azt a zseblámpát.

A kultúrós félháborodásában nem talált szavakat. A fény reszketve futott végig a füvön. Végre eloltotta a lámpát, és a sötétben fenyegetődzve mondta:

— Ezt nem úszód meg szárazon! Mérget vehetsz rá. Palansktf! — Még azt mondta, hogy másnap ne menjen.munkába. Mindjárt sorakozó után telenjen meg a tábortörzs előtt. Még egyszer, most már nyugodtabban kijelentette, hogy nem úszód meg szárazon, Palansk?, szavamra nem úszód meg. De Marina csöppet sem félt, feszült benne a dac, dacosan védelmezte szerelmét. Mi baja eshet, ha megmenti szerelmét? Semmi sem történhetik vele. semmiféle kultűros, semmiféle politikai felelős, semmiféle politikai vezető, semmiféle parancsnok, senki a világon nem vehet el tőle semmit, ha szerelme megmarad. Semmit sem szégyellt, nem félt semmitől, semmiféle tábortörzstől: csak attól félt, hogy elveszti a szerelmet. Már akkor félt volna? Már akkor féltette szerelmét? Vagy csak sötét sejtelem élt benne, ahogy egyre távolodott a lábdobogás? Tudta, hogy el kellett szöknie, egyszer már beszéltek róla. Utolsó vizsgái előtt

állt, nem kockáztathatott semmit. Vezető volt és hétpróbás CSISZ-tag, nagy baj lenne, ha rájönnének a szerelmére, nagyon rossz volna számára, az egész tábor, az egész építkezés számára. Bujtatniuk kell a szerelmüket, világos. Marina előtt is világos volt. Mégis nyugtalanította valami, amikor arra gondolt, hogyan hagyta el a fiú. Elvégre magával ragadhatta volna, legalább annyit súghatott volna, fussál, együtt szökhettek volna. A másodperc tört részéről volt szó. Ezt a pillanatot neki ajándékozhatta volna. Egy másodperc tört részét a szerelem sok-sok órájáért. Csak egy pillanatig kellett volna rágondolnia, de a fiú nem gondolt rá, miért nem gondolt rá? Azért nem gondolt rá, mert csak magára gondolt. Magára gondolt. Ez volt az első felismerés. Nem féli semmitől, csak a szerelmét féltette. Újból és újból felidézte magában azt a pillanatot. Ellenkezett. Védelmezte a fiút. Csak a másodperc tört részéről volt szó. Ösztönösen kellett döntenie. Mégis iszonyt érzett, iszony rémítette a szerelmét.

Csupa kék volt a reggel. Enyhén csapkodott a zászló. A fiú ott állt a zászló tövében és a parancsot olvasta, mint minden nap, szigorúan, figyelmesen, hozzáférhetetlenül, öntudatosan. Első szakasz, második szakasz, ennyi és ennyi köbméter föld, homlokát ráncolta, az ilyen és ilyen számú munkahelyen eltérések mutatkoztak a kiásott föld mennyiségét tekintve, megbízták, hogy kivizsgálja. A vizsgálatot a helyszínen folytatja le. Egyébként semmi hiba. Semmi hiba. A zászló enyhén csattogott a reggeli szélben. Csupa kék volt az ég. Hedva mellette állt, mi bajod, lányom? Semmi, semmi baja. Egész zöld vagy, lányom, mondta Hedva. Ajkába harapott, maga sem tudott róla. Semmi, semmi bajom, és már nem vagyok zöld, már tudom, mi szerelem.

Odajött a szakaszukhoz, füzettel a kezében, belenézett a füzetbe és azt mondta:

— Palansk? itt marad, jelen van Palanskf?

— Igen, — mondta Marina.

A tábortörzsre mész, Palanskf. — Ránézett, csak egy pillantás volt, ferde, tolvajos pillantás, de Marina tudta, mit akar mondani: Remélem, nem árulsz el. Az istenért, ne árul) el.

— Rendben van, — bólintott Marina. A hangja megnyugtatón csengett Azt akarta, hogy a fiú nyugodt legyen, értésére akarta adni, hogy nem árulja el. Nem árulja el a szerelmét. A fiú sarkon fordult és elment, ment kivizsgálni a félreértéseket az ilyen és ilyen számú munkahelyen, ahol nem egyeztek a kiásott föld köbméterei. Félreértések voltak tegnap és tegnapelőtt is, napról napra, hétről hétre húzódtak. Néha kivizsgálták. Ilyen szép, kékegű napon jő kivizsgálni a félreértéseket. Kellemetlen ülni a barakkban, ahol sűrű, füstös a levegő. A törzskar ülést tart, Ítélkezni fog Palansk? Marina fölött. Erkölcsi vétség miatt. Istenem, micsoda pech! Sohasem volt még ilyen pechje. Csak ez a lány befogja a száját, jó lányka, hallgatni fog, biztosan nem árulia el. Marina utána nézett, tudta, hogy éppen erre gondol. Ismerte már, mégis szerette. Eljött az ideje, szeretni kellett. Indult a szakasz, Hedva elkapta kariát:

— Valami ba) van. kislány?

Tóth Tibor fordítása (Folytatjuk)