A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-12-15 / 50. szám
JH i az a modem ,?... — ApuI — állt elém az egyik este ki Jeneedikes fiam — magyarázd meg, ml az a modern?!... Mi az a modern vers, festmény, szobor, színpad és dráma? S ml szükség oan arra, hogy valami modern legyen? Talán mondanom sem kell, hogy bizonyos szempontból apai tekintélyem füg gött a választól. Tudom, a főidón minden múlandó, sőt azt is tudom, hogy tizennégy éves fiam előtt most nem szenvedhet csorbát a tekintélyem. — Az a modern — feleltem gyöngyöző homlokkal —, ami formában és tartalomban a legrövidebb út az ihlettől a műélvezőig. A modern mű, ha alkotófához hason ló műveltséggel és azonos belső intelligenciával rendelkező egyénre lel, hatás ban legcélszerűbbnek bizonyult a régi Ismert és megunt formákkal szemben. Érted? — Nem egészen. Magyarázd meg alapo sabban! Talán példákkal, elemző módon. — Az nem olyan egyszerű, fiam — oá faszoltam taktikusan. — Most nem érek rá. De ha vársz holnap estig, akkor a kívánt módon szolgálok majd magyarázattal. Az ígéret súlyos kötelezettségi Ezt fiam Is tudja, így hát némileg megnyugodva aludni ment. Nekem meg, amikor lefekűd tem, egyre az döngette agyamat, hogy: „Magyarázd megI... Magyarázd meg!.. Mi az a modem?“ Birtokomban lévő öszszes erre vonatkozó Ismereteimet felsora koztattam. Fölültem jegyzetelni, hldegle lést és fejfájást kaptam, majd forróság Öntött el. Eloltottam a lámpát, nyitott szemmel hosszasan a sötét plafonra meredtem. Fülemben érthető és érthetetlen hangok kavarogtak. Hasonló érzésem tá madt vizuális téren is. Embert fogalmak szerinti szimmetriát nélkülöző lények közé kerültem. Egyesek oésztjösló, mások barátságos hangokat hallatva közeledtek felém. Az az érzésem támadt, hogy lapos fülem klhegyesedett és valószínütlenül hosszúra nyúlt. „Szamárhoz hasonlíthatok“ — gondoltam és elneoettem magam. A nevetéstől önbtzal mat kaptam és a furcsa lények egyszeri ben emberekké változtak. Hangjuk Is érthetővé vált. — Mit kívánsz tudni, Laposfülű? — hajolt felém egy nyurga fiú. Költőnek néz tem, hát így válaszoltam: — Először Is, szeretném tudni, mt a modern vers lényege célfa és egyáltalán: milyen a modern vers? — A legtipikusabb példányokból szavalok egyet — csetttntett nyelvével és máris szavalt. Ha lói emlékszem „A nagy háború“ volt a vers címe. Érteni ugyan nem igen értettem, de azt megállapítottam, hogy nagyon sok hangutánzó szó fordult 'elő benne. r — Nos, milyen a hatás — kérdezte a IcOltö. — Mint amikor bomba robban, vér csurran és gytlok tombol. Keserves érzésem támadt — vallottam be. Líthatl Ha ezek után mégegyszer felolvasnám a verset, megéreznéd benne azt, amit a költő érzett, amikor megírta? ... — Talán — feleltem. — Ez már valami — bólintott és eltűnt ... — Ez meg mtcsoda?l — bámultam a költő helyére lépő emberre, aki inkább tervrajzhoz, mint festményhez hasonlító képet tartott a kezében. — Ez a „Nagy Béke“ — felelte a festő. — Ha elfogadjuk költő kollégánk magyarázatát, hogy a háború az értelem felbomlása, akkor a béke kizárólag csak a tökéletes összhangot, illetve összehangoltságot tartalmazhatja. A világmindenségben nem találsz egy tenyérnyi helyet, ahol örökös törvényszerűség ne létezne. A rend, a precizitás, a körforgás, a célszerű átalakulás mind a legpontosabb mérnöki munka. En legalább is az Ihlet Idején így látom. Szimmetria és összehangoltság, ezek a béke legkifejezőbb jellemzői. Festményemen, amint látod, mindent elhagytam, ami a szemlélők figyelmét más irányba terhelhetné. A szabályos körök, kúpok és egyéb idomok, az én kifejezőim a festészetben. A nap, a hold, a csillagok vajon nem szabályosan gömbölyűek? ... Vagy itt a földön a fák lombja nem látszik-e bizonyos távolságról gömbölyűnek vagy kúp alakúnak, egyszóval szabályosnak? Eljutottunk tehát odáig, hogy bizonyos értelmi távolságot, felemelkedést kell elérnünk, hogy kubista módon lássuk, szemléljük a való dolgok műben való megfogalmazását. Van valami ellenvetésed?!... — Igen — rebegtem halkan —, nekem ugyanis a közelrejutás az elvem. En nem eltávolodni, hanem mélyrehatóiul szeretek. Egyébként a festészetben a színhatást sem vetem meg. — Úgy látom, a minimális fogékonyság Is hiányzik belőled! — dorongolt le indulatosan. — Ha nem így lenne, akkor megértetted volna, hogy mélyre hatolva is ugyanazt találod meg, amit eltávolodva. A részekre bontható anyag legparányabbika, az atom Is gömb alakú. Vagyis épp olyan szabályos, mint a bolygók vagy a naprendszerek útja. Befelé fordulva tehát ugyanazt az utat teszed meg, mint kifelé a végtelenbe szabadulva. Mindenütt rend, szabály, párhuzam, vonalak, körök: az én kublzmusom, az én művészetem. Ami a színhatást illeti, te * úgy látom színes fényképet akarsz és nem festményt A műben az alkotóláz szenvedélyének kell tömörülnie. Csak annak és semmi másnak Feleslegesek a tartalom nélküli körítések. A színeket relative értékeljük. Ami neked zöld és kellemes, lehet hogy a színvak előtt kéknek látszik, és benne a tiedtől eltérő hatást vált kt. Ha felbontjuk a fehér színt, sok színt találunk benne. Általános megértésre törekedve, elhagyom hát a színekkel való mesterkedést, vagyis mindegy nek tartom, hogy hova milyen színt használok. Megértettél? Ezt az érzelmi hatást magyarázzuk meg, csak tudatosan — kezdte a költő. — Tud fűk mindnyájan, hogy mi a háború. A legbestiálisabb merénylet a humánum ellen, amit csak ember elkövethet. A háború meg Indításakor a hadvezér agyát elönti pala mi sátáni dlcsvágy. Az emberiesség ha talma elernyed. A logikus és józan követ keztetések megvakulnak. Felszabadulnak az ember állati ösztönei. S mindenbe be levegyül a Nagy Káosz. Ez a káosz, ez az ’értelemfelbomlás fáj a költőnek. Ez az. ami Ihlet szerűen hat rá és ktvetítödlk egy "modern vers alakjában. A gonosz őrületnek tükörképe csak gonosz őrülethez hason— Azt hiszem, igen — hebegtem falfehéren. de lehet, hogy 6 feketének látott. A festőt a szobrászt váltotta fel. Embernagyságú szürrealista szobrot cipelt a vállán. — „Elet“ — a elme — adta meg a felvilágosítást, miután a szobrot elém állította. A döbbenet megnémitott. Nem volt fontos a kérdezőskődés, a szobrász anélkül Is mondta a magáét. Az élet nem más, mint örök fogamzás. A fajfenntartás ösztöne biztosítja az áletet. Munkánk, szórakozásunk, divatunk, mind-mind csak előkészítőt a folyamatnak, melyekben a szerelmi vágy beteljesül. Azért mondom 10 mindezt, hogy legbelsőbb tudatodig hatoljon a megértés: a szerelmi vágy beteljesülése az extázis. Rámutattunk a legfontosabbra. Ha a dolgot mélyebb elemzésnek vetjük alá, rájövünk, hogy ilyenkor minden eltorzul és magáról az ihlető alanyról Is teljesen Irreális benyomást kapunk. Amint látod, én fölfogtam a nagy pillanatot és formába öntöttem. Ezután megérted — ha nem vagy agylágyult —, hogy miért van nőt alakomnak egyik keble a hátán, szeme a füle alatt stb. Kielégít a magyarázatom? — KI, ki — vigyorogtam sunyin. Majd minden átmenet nélkül a szobrászéhoz nem hasonlítható gerjedelem fogott el, és jejhangon kukorékolni kezdtem: Kiki-riki, rikikl... elvégre nemcsak egyfajta ex tizis van a világon. — Elment a jó esze, ember? — mit rikoltozik itt, mint valami hülye bohóc. Meddig várjunk rád?l — üvöltött egy öblös hang. A hangnemről, a magázásról és tegezésről mindjárt rájöttem, hogy színházt rendezővel van dolgom. Beosontam a színházba és a szabályoknak megfelelő módon lélegzetemet visszafojtva vártam a rendezői kinyilatkoztatást: — Amint látjuk — mutatott az üres színpadra — a modern színpadi szcénlka nélkülöz minden öncélúságot. Minek lekötni a néző fantáziáját egy általam kigondolt díszlettel? Sokkal helyesebb, ha őmaga gondolja ki a cselekményhez legmegfelelőbb környezetet. Például, ha egy hídon történik a cselekmény és a színpadon nincsen semmi, csak a szövegből tájékozódunk, hogy a szereplők tulajdonképpen hídon vannak, akkor mindenki a neki legtmponálóbb hídra gondolhat. Senkit sem fog megzavarni a tervező színpadra rakott szubjektív elképzelése. — Bocsánat — szakítottam félbe az adott esettel tehát a híddal kapcsolatban lenne némt megjegyezni valóm. Mondjuk, hogy az első felvonásba beépített hídje- 1enet a harmadik felvonás egyik képében folytatódik. A rendező úr feltevésének megfelelően, én mint néző beleéltem magam abba, hogy ami a színpadon történik, az a mi falunk határában lévő ebtejest dűlő árkának rozoga fahídján• Játszódik le. Na, már most a harmadik felvonásban kiderül, hogy a hídon átrobog egy zsúfolt villamos, akkor hová lesz az én győnyörőséges Illúzióm?!... He! — Nincs kedvem vitatkozni! Különben is, az én koncepciómért én felelek. Meggyőződésem, hogy a siker engem fog igazolni — zárta le az ügyet a rendező — Ideje lesz hazamenni — gondoltam és ktsomfordáit am. Amint egy térségen átvágva cipeltem terhes tapasztalaimat, látom, hogy egy társaság a földön ülve magába mélyed, némelyek vigyorognak, mások könnyeiket törülgetik. — Maguk itt mit csinálnak — súgtam oda az egyiknek. — Ne zavarjon, kérem! Nem látja, hogy modern drámát nézünk?! — S a színház hol van? — érdeklődtem. — Ide gondoljuk — felelte emberem. — Es a színpad meg a színészek? — Azokat Is ide gondoljuk. — A szöveget is... — Azt Is. Vekkerem csörgése felébresztett Némt hálaérzet maradt bennem álombéli lovagjaim iránt, bár én jobban szeretek érthetőbbeket álmodni. De így legalább megmagyarázhatom fiamnak, hogy mi is az a „modern". Most pedig megyek és mosom kezeimet! KOVÁCS JÓZSEF
