A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-11-24 / 47. szám
Kamaszok Ülök á Duna partján. Nézelődöm. Magasan, a túlsó párt fölött a bratislaoat vár .. A Duna Itt hömpölyög előttem, hűvösen, szélesen és kékeszölden. Ogy nenyven lépésnyire tőlem tutal van a parthoz kötve. A tut álon két szőke 12—14 év körüli Hú ugrándozik. Ausztria felől haló közeleg. Elég gyors mozqású A vízfolyás irányában lön. Mögötte három uszály Az elsőn egy fiatalasszony kifeszített kötélre fehérre mosott alsónéműt tereget Az asszony szoknyájába két kézzel és görcsösen kicsiny fiú kapaszkodik. A haló gyorsan és könnyedén siklik a nagy vízen Az utolsó uszály farában öreqedő matróz Hosszú kötélen vödröt ereszt le, s meqmeríti Duna-vizzel. A haló távolodik ... Megmozdulok. Megrándul a lábam. Naqyranőtt vágyak hánykolódnak bennem. futni szeretnék a hajó után, hogy vegyenek fel engemet ts. Vegyenek fel, meri matróz szeretnék lenni: összenőtt a lelkem a nagy folyókkal, a távoli tengerekkel. az utazás várvával. A hullámok már ide értek, csapkodva nyaldossák a partot, is emelgetik a tutalt. Erre várt a két srác: a hullámverés izgalmat s Jókedvet ébreszt bennük, — örömükben fel-fel kiáltanak. Aztán csendesedik a vízzúgás; lassan elülnek a hullámok. Hosszan nézek a hajó után. Szeptember eleje van, mögöttem susognak a fák, s a ligetben magányosan a márvány Petőfi álldogál: — nézi a közelgő őszt. A nap magasan Jár, de a hosszú nyárban elfogyott a forrósága — éppen csak meleqít. Az eqyik srác felém kiált: — Hel, katona kell egy cigaretta? — Van cigarettám. A tufáiról a partra ugranak, s felém közelednek. — Itt van... gyújts rá! Kissé zavarba hoz ez a közvetlenség. Félénken és műmosollyal fordulok hozzájuk: — Mondom, hogy van cigim. — Nem számít, csak vedd ell — Elfogadtam. > — Vegyél többetl — bíztat az első. Később a másik ts nyújt felém valamit. Az ingéből húzta elő: gyenqe dió. Nem tudom, mihez kezdjek hamarább. Az első most gyufát gyújt, így hát számba illesztem a cigarettát. Mindhárman füstöltünk. Én, a katona és a két kamasz. Az arcuk nem szép, nem is csúnya, csapzott szőke hajuk van, úgy hasonlítanak egymásra mint két tojás. Testvérek. Az előbb, mikor kezemet cigaretta után nyújtottam, pillantásuk megragadt a csuklómon: a tetovált horgonyon. 'Az egyik, most a parton levő Jelzésre mutat. Hosszú vagy három méter magas vasrúdon fehér pléh tábla, rajta fordított fekete horgony. — Ilyen horgonyod van neked is, —< mondja. lQen> Ilyen... de az enyém nincs megfordítva. — Kis Idő múlva megkér•> dem tőle: — Szeretnél matróz lenni? — Szelíden mosolyog, mint egy lány, — Igen ... szeretnék. Aztán arról beszélnek nekem, hogy nemrég egy befult asszonyt sodort a Du-, na. Csúnya volt és hosszú, barna haja púi ha fehér testéhez tapadt. Füstölünk, diót rágunk, és nézzük a vii zet. Az egyik felkel, a tutajra fut és fejest ' ugrik. A másik felém nevet: — Legénykedtk előtted — mondja. Egy ideig még ott ülök, aztán elköszön nők tőlük, és meqtndulok a parton a fői lyás irányában, a nagy vashid felé. A hídról még visszanézek: a két srác utánam Jött egész tdátq. Állnak a part alján, egészen a folyó közelében és inte-. getnek. Örülök a barátságuknak, és mosolyogva visszaintek. A Duna sietősen hömpölyög alattam —i most zöldnek látom. Az öreg vár ott áll a domb tetején, piros palasisakját a nyárvégi napnak tart-. Ja — melegszik. v SZÖDY VIKTOR Autóbuszon Mért kellett nekem futballoznom? Most három hétig megint bicegni fogok a nagyuj- Jam miatt. Azt a vasat se tudtudták jnásüvé tenni, mintha mindent az udvar közepére kellene rakni. Juú! Még húsz lépés, és Itt a buszmegálló, mái csak kibírom valahogy, ha Idái t eloltottam. Hát ez szörnyen fá], felér egv fogfájással, talán el is van törve ... No, végre, meglőtt ,a busz! Most valami Jó ülőhelyet szerezni. nehogy valaki rálépjen a nagyujjamra, mert akkor olyat ordítok, hogy az árokban kötünk ki. Ez a hely Itt az ablaknál épp Jő lesz. Itt nem tud rátaposni senki. No. most szép lassan leülök, semmi kapkodás, nehogy belerúglak valamibe... így ni, ez is megvan, sikerűit leülnöm. Milyen jó, ha egy kis időre kiáll belőle a fájás, mennyei érzés — ha jobban leszek, se fogok futballozni többé... nem én... Igaz, hogy már egy párszor megfogadtam, de most, meg is tartom .., Hogy bámul rám ez a sok vónasszony. Olyan lassan cammognak, forgatják a fejűket, mint a csiga, de állnék csak fel, mindjárt kislányt meghazudtoló fürgeséggel telepednének a helyemre, még talán fel is löknének közben ... Mégis fel kellene állnom, akárhogy is fáj a lábam, mert az mégsem olyan kellemetlen, mint végighallgatni egy rögtönzött előadást a mai ifjúságről... Egye fene, egyszer én is ülhetek. Különben az az alak is felállhatna, aki velem szemben ül. Ogy tesz, mintha bele volna merülve a könyvbe, amellyel eltakarja az ábrázatját. Valamilyen verseket olvas. Le merném fogadni, hogy nem érdekli a vers. Nem is úgy fest, mint aki verseket szokott olvasni. Vadonat új könyv. Biztosan a fiatalság lustáb' feléhez tartozik, aki ahelyett, hogy verseket írna szellméhez, más verseivel kedveskedik neki. Ha a lány kicsit értelmesebb, biztos fütyül rá ... Ogy kell neki! Smucig pofa lehet, ha először kiolvassa a könyvet, aztán adja oda ajándékul. Meg is látszik a viselkedésén. Lám, nem megmondtam, hogy csak kétszínfisködlk! Csak úgy lóg a feje, még alalszik a könyv felett. Már le is hunyta a szemét. Mindjárt horkolni kezd-, de legalább lesz min nevetni, mert ez az utazás már engem is elálmosít. Szuszog, de milyen förtelmesen! Ezzel sem szeretnék egy szobában aludni. Ogy öleli a könyvet, mintha a kedvese lenne. Egészen komikus látvány — kár, hogy nem tudok rajzolni, országos hírnévre tehetnék szert, ha meg tudnám örökíteni. No, nézd csak, még kiejti a könyvet a kezéből. Istenemre, hogy kiejti, már csúszik is neki. Oda az ajándék! Kipukkadok... Most fog kiesni... Számolok háromig, hogy eltalálom-e: egy... JaajJ! ! 1 Az Is ... Hogy lehet valaki ilyen hülye?! A fájós ujjamra ejteni egy könyvet! Egy csepp felelősségérzet sincs benne utastársai iránti Tönkreteszi az egészségemet. Még jő, hogy nem a Bibliát olvasta, és nincs itt senki ismerős, aki hallotta volna ... CSALA ANDRÁS Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a Hét december 1-i, 48. számában megkezdjük Vladimír Minác neves szlovák író Sohasem vagy egyedül című rendkívül izgalmas, érdekfeszítő, mai témájú regényének folytatásos közlését. 10
