A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-11-17 / 46. szám

KERESZTREJTVENY Balzac, aki álmatlanságban szenvedett, egy éjszaka megfigyel' te, hogy egy betörő feltöri íróasztalát. A híres író ennek láttán felnevetett, mire a betörő ijedten megkérdezte: miért nevet? A választ lásd a vízszintes 1. és folytatólagosan a függőleges 37, 12, 32 és a vízszintes 74. számú sorokban. VÍZSZINTES: 18. Gally. 19. Az ógörögök. 20. Antal Tamás. 21. Senegall város. 22. Oroszlán szlovákul. 24. Véd. 25. Nem sű­rű. 26. Segédanyag műfogak készítésére. 28. Hiányos norma. 29. Égitest. 31. Bugacra való (névelővel). 34. Lóköröm. 36. NTA. 37. Lábbeli (névelő­vel). 39. Mutatószó. 40. Vissza: lányod férje. 41. Labdajáték (névelővel). 43. Lángol. 44. Fényerősség egysége. 46. Tér Párizsban. 48. Szerb népi tánc. 50. Olasz névelő. 52. Fenyőfa németül. 54. Vakulj meg! 56. A Tisza mellékfolyója. 58. Vers­sorvégződés. 60. Leeresztette a torkán. 62. Elvonultan él. 63. Nyelvtani fogalom. 64. Spanyol névelő. 66. Csontnedvet. 68. Vissza: szultánátus az arab-fél­szigeten. 70.' Hangtalan matt. 71. Kártyajáték. 75. Férfinév, (nvelével). 78. Ottó Éva. 79. Nagyközség Nógrád megyében. 81. Tölti. 83. Irodalmárok. 85. Német női név. 86. összebogoz. 88. A béke jelképe. 90. Szovjet repülőgép jelzés. 92. Férj néme­tül. 94. Indogermán néptörzs (többesszámban). 96. Elveszi szlovákul. 97. Vén. 99. Község a Balaton mellett. 101. Szám­név. 103. Vonatoszlop. 104. Lila betűi. 106. Oltalom (lat.). 108. Hiányosan koordinál. 109. Rö­vidítés vasúti menetrendekben. 110. Tivornya. 112. Náddal be­nőtt terület. 114. Veszteség. 116. Bizalmas megszóláts. 117. Peru indián őslakói. 119. Bokor­nagyságú fűnemű növény (gyenge takarmány). 122. Ti­zenkét havi. 124. Kettő latinul, 126. Gyakori magyar családnév. 128. Ráesett. 130. Puska néme­tül. FÜGGŐLEGES: 1. Fekszik. 2. Ügynök. 3. Feltételes kötőszó. 4. Indulatszó. 5. Lány szlovákul (főnét.). 6. Nándor László. 7. Elvon. 8. Igen betűi (—’). 9. Az Inn széles völgye Svájcban. 10. Vese fele. 11. S-el a végén: egyenérték latin eredetű szóval. 13. Menükártya. 14. Juttat. 15. Általános alany a németben. 16. Pravoszláv szentkép. 17. Kártya Idegen nyelven (-—’)• 23. Folyó Dél-Afrikában. 27. Durva szidalom. 30. Folyó Besszarábiában. 33. Növendék idegen eredetű szóval. 35. Álla­ti fekher . 38. Tr ..., volt ame­rikai elnök. 42. Európai nép. 45. Ragasztószer. 47. Névelővel a végén: buddhista szerzetes. 49. Hegycsúcs. 51. Kínai hossz­mérték. 53. Női becenév. 55. Zénón görög bölcs filozófiai rendszere. 59. Regél. 61. Kis­ázsiai nép. 65. Fecseg. 67. Bíró­sági tárgyalásnál fontos szemé­lyek. 6r Vissza: több mint jó ismerős. 72. Lajos Zoltán. 73. Ékezettel kényelmesen gyalo­gol. 76. Szovjet léglökéses re­pülőgépek jelzése. 77. Babétel. 80. Anett betűi. 82. Jóízű. 84. Karéj idegen eredetű szóval. 87. Diagonális. 89. Kérdőszó. 91. Parlagon hagyott föld. 93. Hiá­nyos Telgár. 95. Uralkodó. 98. Gizella becézve. 100. Eskü Bécs­­ben. 102. Módra közepe. 105. Paul .... német operett-zene-: szerző (főnét.) 107. Ragadozó állat. 111. A szenvedés. 113, Süteményhez való édes mártás. 115. Fordítva: életszínvonal, 118. A legmagasabb értékű ütő-, kártya ( + ’)• 120. Piros. 121, Folyó Erdélyben. 122. Bélés kö-. zepe. 123. Foghús. 125. Az izi mot köti a csonthoz. 127. S. T. 128. Görög betű. 129. Hiányos tény. 130. F. F. 131. Személyes névmás. SSSSSSS//SSSSSS/SS/S/S/S/S//S///f/S//S///S/SSSSS//SSS/SSS//j'S/SYSSy/S//SSy//SSS/SS/SSSSSSSSS///SJ/SSSSSS/S/S/SSSSSSSSS.'SS//SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SS/S/SSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSJ ilyesmire, de ártatlan dolgokra sem képes. Éppen ezért, furcsa és érthetetlen, miért volt egykor mégis annyira megvetett és veszé­lyes?... Mert „veszélyesnek“ bizonyult! Hi­szen a körülötte támadt megjegyzéseket ko­moly adminisztratív intézkedések követték, ami leggyakrabban abban nyilvánult meg, hogy az operettet — különösen a Csárdáski­rálynőt — eltanácsolták a színpadról. Ma már világosan látni, a Csárdáskirálynő­nek sem a bírálat, sem a csipkelődés, sem az adminisztratív intézkedés nem ártott. Sőtl A merev elutasítás csak növelte népszerűsé­gét. Sokan úgy morfondíroztak: biztosan azért nem játszható, mert valakinek „odamend“. A jámbor néző „csemegét“ sejtett és a tiltott áru természetes reakciójaként csak „azért“ is szükségelte. Sajnos, nagyon kevesen tud­ták és hitték és talán még ma is kevesen tudják és hiszik, hogy az óvintézkedések lé­nyegében a néző és a műfaj érdekében történ­tek. A nézők érdekében azért, mert bár­mennyire szereti valaki az édességet, egész­ségi szempontból sem helyes, ha más élelmi­szerek helyett is örökösen csak édességet fo­gyaszt. A mi közönségünk nagy része szelle­mi táplálékul mégis az „édességnek“ megfe­lelő Csárdáskirálynőt óhajtotta — az értéke­sebb darabok helyett is . . . A műfaj érdekét azért szolgálták a korlátozások, mert „kész­let“ (zenekar, énekesek) híján együtteseink nem biztosították a megfelelő felszolgá­lást ... Operett még a legjobb szándék mel­lett sem játszható zenekar és énekesek nél­kül. A mi együtteseink meg éppen ebben a leggyengébbek. Azonkívül tehát, hogy eltúloztuk szerepét, és hiánycikké tettük, az operett körül történt rendszabályozással nem történt más. Hatásá­nak és szerepének helytelen értékelése mé­gis hiba volt A „hibát“ ma úgy orvosolhat­juk, ha elvetjük a rossznak bizonyult formá­kat és — értékét nem tartva többnek sem kevesebbnek — az operettet is úgy kezeljük, amint az minden elfogultság nélkül megér­demli. Azt, hogy mit ér, fentebb már említettük. Az elmondottakat még csupán azzal szeret­nénk kiegészíteni, hogy az operett jellegzete­sen a polgárság teremtménye, a kispolgári életérzés és ízlés kifejezője. Amíg e réteg él és közönséget alkot, az operett is népszerű lesz. Amint azonban a kispolgári ízlés átala­kul — és át fog alakulni, jóllehet tartós, mégsem örök kategória — elhal, vagy átala­kul az operett is. A dolog természetesen nem egyszerű. Amint a jelekből látjuk, a kispolgá­ri befolyás erősen tartja magát, s néha szel­lemi offenzívát is kezd. Ez leginkább azzal magyarázható, hogy a rosszat már illegne vezzük, helyébe azonban jót, igazit még n^pi tudunk adni, vagy ha tudunk is, a magunk igaza mellett nem érvelünk olyan meggyő­zően, mint a kispolgár a saját ízlése és élet­eszménye mellett. E réteg mindent felhasz­nál igaza bizonyítására. S neki kedvez a hal­latlan mennyiségben termelt giccs, a kispol­gári kultúra egész propaganda gépezete: a „hercig“ dísztárgy, a „csodaszép“ festmény, a „szenzációs“ regény, a „jaj de jő" sláger, no és a „nagyszerű“ Csárdáskirálynő és tár­sai . . . A klasszikus értékekről s a szocialista kultúráról sokszor csak igen nehezen hitet­jük el (ha egyáltalán elhitetjük), hogy ez az igazi, a szép és a jó. Talán azért, mert a harc, amit a kultúra vonalán vívunk, gyak­ran nagyon egyoldalú. De ne kalandozzunk messzire. Maradjunk szorosabban tárgyunknál: az operettnél. Mit mondhatunk még ezzel, kapcsolatban? Azt, hogy az operett tényleges szerepét részben már alkotóik is felismerték. Lehár például, akit a zenevilág az operett megújítójának tart, s aki bizonyos vonatkozásban már kor­szerű, a világsiker csúcsán mondotta: „Meg­vallom őszintén, nagyon aggódom az operett sorsa miatt... a közönség ízlése kezd lassan javulni, és kezd türelmetlenné válni a régi zenei formákkal szemben, ami mindenesetre arra mutat, hogy nem fogják sokáig tűrni a mi zenei konzervativizmusunkat.“- Jó néhány éve már, hogy e szavak elhang­zottak. Azóta, de előbb is, sok hasonló, sőt erősebb kritika is érte az operettet. A műfaj mégis él, virágzik. Talán örökéletű? Nem! Csupán arról van szó, hogy a közönség könnyű műfajhoz szokott ízlése nagyon lassan válto­zik. Az operettet már megszokásból is igényli. Hol ezért, hol másért, a műfaj mindig rést talál és felszínre kerül. De bárhol jelenjék is meg, már nem olyan, mint régen volt. A Csár­dáskirálynő is mindig újabb és újabb feldolgo­zásban kerül színre. De nem ez a legjobb pél­da. Sokkal beszédesebb az, hogy a klasszikns nagyoperett — legyen az francia, bécsi, vagy magyar éppúgy feltámaszthatatlanul a múl­té, mint az a társadalom, amelynek légkörében a világra jött. A „klasszikus“ operett vonalán továbbhaladni s e műfajt újrateremteni nem­csak nem kívánatos, de nem is lehet. Az ope­rett tehát így vagy úg’ átalakul, új formát ölt, idomul. Ezt egyébként az új csapásokon járó, ma élő operettszerzők művei bizonyítják a legjobban. S ha átalakul, ha lépést tart a mával, s ha számunkra nem az idegen és sem­mitmondó világot ébresztgeti, — miért len­nénk ellen? . . . Létezzék hát az operett ná­lunk is. Csak ne kizárólagosan, ne más mű­faj rovására, ne úgy, hogy „ez az igazi , „ez a legjobb“. Befejezésül a címként adott Igen? Nem?, kérdésre — ami azt jelentené: játsszanak-e mű­kedvelőink operettet vagy ne? válaszul, egy­értelműen még annyit: mi mindenekelőtt az operettnél igényesebb műfajt ajánljuk, de ha van megfelelő operett és megvan a jó előadás­hoz szükséges hanganyag és zenekar — játsz­hatnak. Ha viszont nincsen jő eperett és nin­csenek jó énekesek és megfelelő zenekar — ne játsszanak! Nincs csúnyább, mint ha valaki színpadon, közönség előtt hamis húrokat penget, vagy rosszul énekel. Műkedvelőink közül ne akarjon senki csú­nya színben tündökölni és nevetségessé válni. Még az operett és az operettbarátok kedvéért SCm! BALÁZS BßLA 15

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents