A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-11-10 / 45. szám
V S'í, 0f£ « Ardamica Ferenc: Kocsikísérő — Hogy a fene... — káromkodott félhangosan Duda Iván, mihelyt megpillantotta a fekete reverendás papot és a templom irányába libasorban haladó négy apácát. Babonás ember lévén, bosszankodva gondolt azokra, akik a buszmegállót ide, a véri parókia épülete elé helyezték. — Nem Illik össze a füstölő meg a benzinmotor szaga — mondták a falu öreg asszonyai. De a hivatalos szervek úgy látszik nemigen törődtek az egyházi dolgokban jártas, és nagy tapasztalatokkal rendelkező néhány vénasszony véleményével. Kényelmes térség volt a parókia előtt, hatalmas kóronájú vadgesztenyefákkal. Tavasszal öröm volt nézni a karácsonyfagyertyaként ágaskodó virágokat. Nyári forróságok idején hűs árnyékot szolgáltattak a parókia lakóinak, kiket kövérségük, lilás arcszinük és bőséges kosztjuk miatt joggal féltettek ilyenkor a gutaütéstől. Legújabban pedig jó szolgálatot tettek az autóbuszra várakozóknak meleg, vagy esős időben. Hiábavaló volt az egyháznak buzgó arcfintorgatása. A megálló bevált, és minden áskálódás ellenére ottmaradt az új helyén. — Odavan az egész napom, valahányszor ezekkel összetalálkozom — gondolta elkeseredve és tiszteletlenül kiköpött. Keserű volt a szája íze, az ünnepek alatt elfogyasztott temérdek házi pálinkától. Még szívesen köpött volna egyet, de a közeledő autóbusz láttára mérgesen lenyelte feltóduló nyálát. Erélyesen tolakodott, sikerült megfogódznia. Élesen felsziszszent... Megfelédkezett fájó kezéről. Óvatosan zsebre dugta. Az ám a keze... Szombaton kora délután tért haza a munkából. Valami csekélység miatt összekülönbözött a felesegével. Már nem is emlékszik, tulajdonképpen mért vesztek össze. Lehetséges, hogy az asszony szántszándékkal kötött bele. Volt ugyanis Ivánnak egy fura szokása. Ha megharagították, nem káromkodott, csúfoskodott, nem verekedett, mint más férjek. A világért sem... Elvonult a fáskamrába, és olyan halom fát hasogatott össze, hogy öröm volt nézni. Ahogy így visszagondolt a történtekre, mindinkább rájött a turpisságra. Persze, hogy aprófát akart az asszony, az ünnepi sütéshez, főzéshez! Azonban Duda Iván jobban megharagudott a kelleténél. Dühös gondolatai mérges nyilakként száguldoztak. Egyszer csak fájdalmasan felkiáltott. Elképedve nézte véres kezét. A kiáltásra kijött az asszony is. Mindjárt lamentálni kezdett, hogy így az orvos, meg úgy az orvos... Elhallgass! — zavarta be vissza a konyhába, és ép kezével nagyot lódított rajta. Bent aztán szépen, töviről hegyire megmagyarázta, hogy ha ö most elmegy az orvoshoz, akkor a táppénzen kívül ugyebár nem kap egy fillért sem. Mert nem a munkahelyen és nem munkaidőben történt. Már pedig ez komoly dolognak látszik. nem gombostű szúrás! Akárhogyan is fáj, várni kell keddig! Ünnepek után bemegy dolgozni a városba mint rendesen, és ügyeser azt a látszatot kelti, mintha a baleset \z üzemben történt volna. — Szóm. at, vasárnap, hétfő, kedd, négy nap, ha nem is egész — számolgatta az asszony. — Nem lesz egy kicsit későn? — Ne félj semmit! A baleseti jegyzőkönyvet meg. kell írni! Különben nem látok egy fityínget sem, hiába fizetem az üzemi biztosítást. — így elmélkedett, de nem sokáig, mert a fájdalom végleg elvette a kedvét Kutya húsvétja volt Duda Ivánnak. Szomszédolói, öntözködhi nem mert elmenni sehová. Nehogy valakinek eljárjon a szája Búsan üldögélt otthon a titokban lavóron főtt pálinka mellett. Elbutult, csak így bírta ki keddig a lüktető fájdalmat. Most itt ül a rázós autóbuszban. Minden zökkenőnél pokol! kínókat érez. — Majd csak megérkezünk már — bíztatja önmagát, de nem sok eredménnyel. Kicsit kihúzza kezét a zsebéből, megszemléli. — Dagadt biz az már könyökig. Nemigen tudnám ráhúzni a bőrkesztyűt, de még a kötöttet sem! — gondolja elkeseredve. Az üzemben sem húzza ki kezét a zsebéből. amíg nem nagyon muszáj. Egy kézzel felkapja az asztalról a kiosztott számlákat és távozik. Csak kint nézi meg őket. Rögtön megbánja tettét. — Micsoda hosszú fuvar! Rövidebbet kellett volna kérni. Most már mindegy. gddlg sikeresen eltitkolta, hogy fáj a keze. A csúnya sebet óvatosságból még otthon bekente krémmel, majd beszórta barnás púderrel. Nem sokkal különbözött a test színétől. Először az italraktárba mennek rakodni. Ahogy leereszti az autó oldalait, elsápad a fájdalomtól. — A sofőrnek nem szabad észrevennie! Sötét, zegzugos pincében vannak elhelyezve a boros ládák. Itt a kedvező alkalom' Messziről hordják a ládákat ki az autóra. Alig marad egyedül, kihúzza zsebéből a bicskát__Összeszorítja fogait, és belemélyeszti a sebbe. Megforgatja... Lépteket hall... Gyorsan bekeni a láda széléi véres kezével. Panaszkodik a szöges ládákra, felszakadozott vasalásra. Beköti zsebkendővel. Ne lássa senki, hogy már dagadt. A vérzés megindult, új seb látszatát kelti. Keservesen folyik a rakodás a többi raktárban. A sofőr is segít, sajnálja bajtársát. Unszolja, menjen minél előbb az orvoshoz. Duda még halogatja. Majd ha visszatérnek a fuvarból. Akkor már senki sem fog gyanakodni, még ha kétszer akkorára dagad is. Délre megszabadulnak az. árutól, indulnak hazafelé. Arca sáj>adt, hideg verejtékes. Az elárusítók szánakozva néznek a távozó teherautó után. Mire sebesen befordulnak az élelmiszerelosztó üzem szélesre tárt kapuján, már alig van eszméletnél Nyelve nehezen fordul. Mégsem az orvos az első A jegyzőkönyv! Feltámogatják az irodába. Képtelen beszélni... Sofőrje körülményesen magyarázza az eseményeket. Az irodisták összesereglenek, híre ment a „balesetnek14. Kibővítik a részleteket, felfújják, kéjesen borzonganak. Nézegetik az eltorzult testrészt, mint valami furcsa, ismeretlen, soha nem látott egzótikus állatot. A jegyzőkönyv elkészül, a tanúk aláírják. Duda nem írja alá. Ájult emberek képtelenek aláírni. Valaki telefonál... Végre! Egy darabig várnak a mentőkre Szétszóródtak a környéken. Szirénázva járják a falukat, a város utcáit, hordják a nagybetegeket, szerencsétlenségek áldozatait, vajúdó aszszcnyokat — Pillanatnyilag mind foglalt, kint vannak, egy sincs a kórház udvarán — mondják a telefonba közönyös hangon a választ. Már nem várnak tovább. Dudát teherautóra rakják. A gépkocsivezető rákapcsol, viszi a munkatársát. Izgatott, azt hiszi, most életet ment. Idestova hat éve járnak együtt. — Kár volna ilyen jó kocsikísérőt elveszteni. Csak a kezét le ne vágják! Hirtelen féke?, a kórházudvaron. — Gyorsan, gyorsan, csak a kezét le ne vágják! Benyitja a nehéz kocsioldalt. Kár volt aggódnod, sofort Nem vágják le a kezét. Halottakat már nem amputálnak! Futva jön az orvos, hordággyal a« ápo-< lók ... — Késő, vérmérgezés! Hordágyra teszik az élettelen testet. A kocsikísérőt... Zsebéből pimaszul kikandikál a balesett jegyzőkönyv másolata. 9
