A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-10-20 / 42. szám
MILAN KUKUCKA A marslakók és a szerelem Valószínű történet a jövő századból Potyaházy Elemér, a sárteleki szövetkezet agronómusa szokatlanul izgatott han-: gulatban rohant haza. — Készíts néhány tiszta inget és zoknit mondta feleségének, Elvirának. — Egy órán belül repülök a Marsra. Szolgálati ügyben. Értesítést kaptam ugyanis, hogy a marslakóknak sikerült kitenyészteniük egy ú] dinnyefajtát, aminek olyan az íze, mint a legfinomabb francia konyaké. Érted? Elvira kelletlenül bólintott. — És mikor jössz vissza? — kérdezte. — Nehéz megmondani — vont vállat Potyaházy. — A körülményektől függ. — Ö — sóhajtott fel Elvira, de azért berakta a bőröndbe a kért dolgokat. — Mit hozzak neked a Marsról? — Tudod, hogy már elszoktam az ajándékoktól. — Hát akkor szia. — Elemér sietve megcsókolta az asszonykát és rohant. A falu szélén, a kilövőpályán már ott várt rá egy kétüléses Pallas rakéta és a szövetkezet elnöke, Makovicska. Átadta Potyaházynak az útiparancsot, szerencsés utat kívánt neki és figyelmeztetőleg hozzátette: — Aztán vigyázz a marslakó nőkre, nehogy megfeledkezz köztük a kötelességedről! Potyaházy nem először járt a Marson, és érdekes dolgokat tudott mesélni az ottani nőkről. — Uraim — kezdte mindig valami lázas csillou ássál a szemében — azok a marslakó nők, azok aztán a csodás teremtmények! Egy napon sem lehet őket említeni' a mieinkkel. Olykor úgy tűnik az embernek, mintha lángok csapnának ki a szemükből. Csak ránk néznek s az ember már odavan. Elönti a bensőjét a forróság, a szíve riadót dobol, agyára vérfelhők ülnek. Nehezen tud ellentállni nekik a magunkfajta földi halandó . . Még Lucio Sardinelli római kardinális, aki azért ment a Marsra, hogy ott a szent evangéliumot hirdesse, még ő sem tudott ellentállni nekik. Beleszeretett az első bűnbánó marslakó nőbe és feleségül vette. „Sohasem hittem volna, hogy ilyen közel van a mennyország“ — jelentette ki a nászéjszaka után az ottani újságíróknak. Természetes, hogy Potyaházy a felesége előtt nem zengedezett ilyen ódákat a marsbéli nőkről. Ha véletlenül megkérdezte tőle, milyen hatást tettek rá, kelletlenül dörmögött: „Semmi különös, a nők mindenütt egyformák . .“ — De a féltékeny asszonyt nehéz becsaprti. Elvira észrevette rajta, hogy akárhányszor visszatér a Marsról, mindig olyan volt mint a holdkóros. Egyszer mindjárt a hazajövetele után észrevétlen átkutatta Elemér bőröndjét, és talált benne egy fényképet, amely egy rendkívül csinos marsbéli nőt ábrázol, csak a legszükségesebb ruhaneműben. — Hát ez meg kicsoda? — kérdezte tőle az asszony a vacsoránál Potyaházynak torkán akadt a falat. — To .. .to .. .tolmács — dadogta. —: Szóra sem érdemes. -— No ne mondd! — szikráztak Elvira szemei. — Akkor mit dugdosod a bőröndben? Potyaházy égre-földre esküdözött, hogy soha hozzá nem nyúlt ahhoz a lényhez, de Elvirát nem tudta meggyőzni. Az aszszony a szeme előtt összetépte a fényké-. pet, abban a reményben, hogy Elemér idővel elfelejti a szép marslakót. De menynyire kevéssé ismerte négy esztendei házasság után! Elemér még a rakétáról táviratozott a szép tolmácsnőnek, hogy a szokásos helyen száll le, várjon rá. Megtörtént. Amint kilépett a rakétából, Bakulumabatajniluhumburtakaszipe — ígv hívták ugyanis a szép tolmácsnőt — tárt karokkal szaladt felé. — Megőrjített a vágy utánad, drágám — szavalta Elemér szenvedő arcot vágva. — S ha nem jut eszedbe elküldeni azt a jelentést a dinnyékről, ki tudja, mikor találkoztunk volna! Baku, ahogy Pc‘yaházy őt röviden hívta, bűnbánóan csicseregte: — Tudtam, hogy vágysz rám, s ezért remélem, nem fogsz haragudni, ha elárulom, hogy abból £ dinnye-históriából egy szó sem igaz. — Ezt csak nem gondolod komolyan?! — ijedt meg Potyaházy. Baku nevetve bólintott: — Valamit csak ki kellett találnom, hogy ide utazhass hozzám. Komoly ok nélkül nem engedett volna el a feleséged a Marsra. Magad mondtad, hogy betegesen féltékeny. — Ez igaz, szivecském, de lásd be.,. Mit mondok a gőrénak? — Mit izgulsz, kis cicám? — beszélt a lelkére Baku. — Az elnöködnek egyszerűen azt mondod, hogy az újfajta dinnye természetesen nagyon költséges, azonkívül pedig nincsenek meg a feltételek hozzá, hogy a Földön akklimatizálódjanak. — Ö, micsoda «szed is van neked, mókusként! — lelkendezett Potyaházy és még aznap táviratot küldött az elnöknek: SZERENCSÉSEN MEGÉRKEZTEM STOP ROEGTOEN MUNKÁHOZ LÁTOK STOP POTYAHÁZY STOP. Egy hónapot a legeslegfényűzőbb hegyi szállóban töltött a Mars déli részén Bakuval, utána Potyaházy újabb táviratot menesztett az elnöknek: A DINNYE IGAZÁN KITUENOE STOP A KÍSÉRLETEK REMEKUEL HALADNAK STOP POTYAHÁZY STOP. Baku annyi kedvességgel vette körül, hogy egész idő alatt nem ért rá Elvirára gondolni. Csak akkor jutott eszébe, hogy ő tulajdonképpen házas, amikor Baku megkérte a kezét. Ez már aztán Potyaházynak is kicsit so' volt a Jóból. — Bocsáss meg, cicuskám — védekezett —, de hisz tudod, hogy van egy feleségem ... Baku megértőén bólintott és kijelentette, hogy neki ez nem számít. — Az egész más dolog — érvelt —, ha valakinek két felesége van ugyanazon a bolygón, vagy ha egy van a Földön egy meg itt. A mi törvényeink ezt megengedik. Potyaházy magában áldotta a derék marsbéli törvényhozókat, de mint földi ember mégiscsak jónak látta tiszteletbentartani a földi törvényeket. — Ha nem veszel el — kezdett fenyegetőzni Baku —, tudomására hozom az elnöködnek, hogy becsaptad a dinnyékkel. Potyaházy elsápadt. Élénken el tudta képzelni, mit telene ez: fegyelmi eljárás, nyilvános megrovás, csinos kis bejegyzés a káderlapon s talán még a családi rakétára előjegyzettek közül is törülnék a nevét... Másnap megtartották az esküvőt. Este aztán elutaztak a legeslegmodernebb tengerparti nagyvárosba, ahonnan kétszemélyes összkomfortos luxustengeralattjárón nászúira indultak. De még mielőtt lemerültek volna a tenger titokzatos mélységeibe, Potyaházy táviratozott az elnöknek: „ELOERE NEM LÁTOTT KOMPLIKÁCIÓK A DINNYEÉRÉS FOLYAMATÁNAK VIZSGÁLATÁBAN STOP AZ EREDMÉNYT KÉSOEBB KOEZLOEM STOP POTYAHÁZY STOP A fantasztikus alakú és a szivárvány minden színében játszó tengeralatti élőlények bizarr világában, a szép Baku csóközönében elmerülve a szerelmes Potyaházy a külvilág minden gondjáról megfeledkezett. Ügy érezte magát, akárcsak a mesében, amit azonban nem hagyott neki végigülni a könyörtelen végzet. A nászút befejezése előtt váratlanul befutatot az elnök távirata: AZONNAL JOEJJ VISSZA STOP MEGKEZDOEDTEK A TAVASZI MUNKÁK STOP MAKOVICSKA STOP; — Hív a kötelesség — közölte savanyú ábrázattal Potyaházi. — Búcsút kell vennünk, cicuskám. Azt várta, hogy Baku, mint törvényes felesége, majd erőszakoskodik, hogy vigye magával, hisztérikus jelenetet rendez, sir, könyörög, sóhajtozik, fenyegetődzik ... De semmi ilyesmi nem történt. Készségesen segített becsomagolni a holmiját, elkísérte a rakétához, és a sajnálkozás minden látható jele nélkül vett búcsút tele. Potyaházyt ez feldühítette. Persze hogy nem akarta, hogy vele menjen, de ez a fajta búcsú egyszerűen sértette az önérzetét. Elkeseredetten nyomta meg az önindító gombját és kirepült az űrbe. „Beható vizsgálatok után megállapítottam — táviratozta az elnöknek —, hogy az új dinnyefajta termesztése a földön teljesen lehetetlen. Örülök a tavaszi munkáknak. Potyaházy.“ — Aztán eszébe jutott a levél, amit Baku az utolsó pillanatban a zsebébe csúsztatott. Ezt olvasta: „Gyermekkorom óta leghőbb vágyam volt, hogy közelebbről megismerjem bolygótokat. Minthogy azonban hivatalaink csak egész kivételes esetekben engedik meg a földi utazást, az álom — álom maradt. Milyen hálás vagyok Neked, hogy végre teljesül az álmom. Mint a Te törvényes feleséged ugyanis most a kivételezettek közé tartozom és jogot szereztem arra, hogy akkor látogassak a Földre, amikor akarok. Hogy őszinte legyek — de ne haragudj meg érte, elsősorban ez volt a célom a házassággal. Lehet, hogy ez rosszul esik Neked, de azt hiszem, eléggé megháláltam, hogy igent mondtál. A Te Bakud. P. S. A válás csak az én beleegyezésemmel lehetséges!!!“ Potyaházi úgy érezte magát, mint akit alaposan fejbekólintottak. — Megölöm a bestiát! Majd 'n megmutatom neki! — üvöltötte gyűlölködve, s ekkor leálltak a motorok. Kétségbeesve vette észre, hogy a Marsról való felszállás előtt szórakozottságból elfelejtette feltölteni a tartályokat üzemanyaggal... f * .# A sárteleki szövetkezetesek gyászoló gyülekezete előtt Makovicska elnök többek között ezeket mondotta: „S igy mély fájdalommal közlöm, hogy Potyaházy Elemér, szeretett agronómusunk, a kiváló dolgozó és példás féri nincs többé ... Maradványai ott keringenek a sors kiszámíthatatlansága folytán a kiszámíthatatlan és csalárd Pallas rakéta kabinjában. Fontos feladatok teljesítése közben érte el szomorú végzete. Röpte figyelemmel kísérhető a szövetkezeti távcsőn este tíz és tizenegy óra között... Legyen neki könnyű a világűrt“ Fordította: Tarjáni Andor 10
