A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-10-13 / 41. szám

A kultúra területén, a tehetséget Illetően nem léteznek kis és nagy népek. Nem léteznek értékes és értéktelen népek. Minden nép, bármilyen kicsiny is, képességekkel rendelkezhet és a kultúra egyetemes kincsestárát a maga értékees hozzájárulásával gazdagíthatja.“

G. DIMITROV

Kólót Riviérája

Napfényes, tündöklő táj, azúros ég, gyöngyszlnben remegő tenger — képzeletem most Is előre köszönt és üdvözöl, ahogy a tompán búgó repülőgép feléd röpít.

Három esztendővel ezelőtt jártam először Bulgáriában. Filmekből és képekből nagyjában ismertem festői tájait, vadregényes völgyek mélyén megbújó ősöreg kolostorait, nagy költői és Írói művelnek tükrében bepillantást kaphattam történelmébe, népének múltjába, a bizánci és török hódítók ellen vívott évszázados harcába, vérbe fojtott felkeléseibe és népi mozgalmaiba. A rabság, az Idegen megszállás sohasem tudta teljesen megtörni az ország békeszeretö, de küzdelemre mindig kész népét, vereségei után újból és újból talpra állt, mert az iga, az elszenvedett Igazságtalanság acéloz Is, ellenállókat nevel.

Itt bolgár földön, az egykori Trákiában ringott bölcsője Spartakusznak, az ókor legnagyobb lázadójának, aki a rabszolgák tízezreit vitte harcba Róma rettegett ural ellen, ez a föld adta a hősi halált halt Hriszto Botevet, a zseniális bolgár költőt és forradalmárt, a mártír Vaszil Petleskovót, a brazogovól felkelés vezetőjét, s ez szülte korunk egyik legnagyobb forradalmi szellemét, Georgl Dlmitrovot.

Ismertem földrajzát, Kazanllk rózsallge'.einek, Tárnovo ódon házalnak szépségét, iskolai éveimből fel-felvlllant néhány irodalmi emlék: erről a földfői énekelte Homérosz, hogy a termékenység országa, dúsgyajHTT'bárányok anyja és lovai sebesek, mint a nyíl. Ki ne tudná, hogy a sebesvizű Marlcának és Sztrumának völgyeiben, a napsütötte homokos lankákon nagyszemü, zamatos szőlő terem, gyümölcsöskertek ezret ontják a gazdag termést, a kesernyésen édes öklömnyl őszibarackokat, Ízes mandulát, birsalmát, olajbogyót, hogy itt terem a világ egyik legillatosabb dohánya, és a berkekben, ligetekben kora tavasztól késő őszig száz színben égnek rózsái, dáliái, orchideákra emlékeztető virágai.

Jó a történelmi és földrajzi tudás, jő nagy körvonalakban ismerni, hogyan vetette le a bolgár nép az igát, hogy aztán a személyes tapasztalat, az emberrel, a tájjal, a földdel való Ismerkedés kikerekltse a hézagos tudást. Hadd fűzzem Itt hozzá, hogy a második találkozás nem csökkentette csodálatomat, amelyet az első kiváltott belőlem. Három évvel ezelőtt az építkezések hallatlan ütemének láttán azt Írtam: épülőben a Kelet Riviérája a Feketetenger partján. Várnától, Bulgária legnagyobb kikötőjétől és lélekszámát tekintve harmadik legnagyobb városától tizenhét kilométer hosszúságban gondosan ápolt, esténként fővárosiasan neonlámpákkal megvilágított aszfaltút kígyózik a tengerpart felett, szőlőskertek, gyümölcsösök és parkok díszfái között.

Hét-nyolc esztendővel ezelőtt semmiféle fürdő-jellege nem volt e tájnak; a szőlőskertekben és gyümölcsösökben a módosabb várnaiak öreg és rozzant nyári lakóházai, parasztok toldott-foldott, varjúfészkes vitylllól álltak. Ma a ligetekkel elborított, pompásan parkosított gyárváros és aránylóén fénylő homokjáról Aranyfövenynek nevezett fürdő között tucatjával fehérlenek a dús lombozat mögött az üdülőházak, otthonok, szállók és étermek falai. Büfészerű csárdák és ajándékot árusító üvegbódék az út mentén. Úgy tűnik, Kelet Riviérája készen áll, távolabbra a főúttól, feljebb a dombokon ugyan építkeznek még, de már lassúbb ütemben és vigyázva, hogy minden újonnan emelt fal színével és vonalaival szemet pihentetően olvadjon a tájba.

Azt hinnéd, hogy a boszorkányosán odavarázsolt épületeken hamarosan kiütköznek a bosszantó hibák, de nagy meglepetésemre az öt esztendővel ezelőtt emelt üdülőkben, ahol három hétre ismét megszálltunk, sehol semmi hiba, minden ragyog és villog, sehol sem hull a vakolat, minden Jól zárul és nyílik, a napfényt enyhítő függöny az erkélyekre nyíló üvegajtókon egy árnyalattal sem fakult, mintha tegnap akasztották volna fel. A bolgár mérnökök leleményét, kitűnő Ízlését dicsérik a szellős építkezések, a mesteremberek tudását és tisztességét a belső berendezés hlbátlansága. Az Aranyíöveny hd&szú sétánya talán a Cote dAzurnál is szebb, mert ami mellette és felette épült, az színeiben, pihentető formájában minden egzaltáció és nyaktekertség nélkül a legmaibb. Lépten-nyomon érzed, hogy nem kiváltságos milliomosok különcködő ízlését szolgálja, amit emberkéz varázsol a part mellé és a domboldalakra, de dolgozó tízezrek kényelmét és nyugalmát pazar, szinte fényűzőnek mondható kivitelben.

Láttam a színpadias Szalernót, a selyemhomokos Lidót, a Földközi-tenger Riviéráját és az Adria gyöngyét, Dubrovnikot el-, ragadó palotáival, pompás szállóival. Itt minden együtt van: az azúros ég, a dombok, zöld pompája, a mosolygó táj, a selymes homok és mlndenekfelett a fénylő nap. Lehetnek másutt szebb és gazdagabban felszerelt hotelcsodák — én itt mindennek a morális szépségét érzem és ezért találom szebbnek, újabbnak és emberebbnek.

Az Asztória, a Tengerszem vagy a Szófia ott állhatnának Nizzában vagy Miamiban, nem vallanának szégyent velük a bolgár építészek. Távolról sok a hasonlatosság ezekben az épületekben, de ahogy közelebbről megtekinted őket, fel kell figyelned, hogy mindegyiknek más és más a vonalvezetése, egyforma a ritmusuk, mint egy versnek szakaszai, de a rímel mások és mások. És az újat, a modern vonalat egy csöppet sem zavarja, ahogy a tengerparti sziklák közt vagy a dombhátak lombozatából kis lakocskák villannak elő alacsony cseréptetejükkel, fehér gerendázatukkal. A villogó fehérnek, a szürkévé pácolt fának, s a tízféle zöldnek orgiája harmóniába olvad a hol morajló, hol meg csendesen susogó tengerrel.